Információnk szerint egyelőre két hivatalosan bejegyzett szervezet és egy magánszemély vizsgáltatja annak a lehetőségét, hogy megalapozottan tegyenek büntetőfeljelentést az önkormányzat Duna-parti meszesi üdülőjének nagy termében április 6-án, szombaton rendezett találkozón kifüggesztett horogkeresztes zászló miatt. Egyelőre nincs tudomásunk arról, hogy konkrét lépés történt-e az ügyben. Mint beszámoltunk róla, az elmúlt szombaton az üdülő északi homlokzatán lévő ablakokon át, jól láthatóan egy nagyméretű horogkeresztes zászló volt kifüggesztve a teremben, ahol többen tartózkodtak. A tiltott önkényuralmi jelképnek számító náci zászlóra a Duna-partra vezető úton sétálók lettek figyelmesek és felvételt is készítettek róla. A büntetőeljárás lehetőségét vizsgáltató magánszemély portálunknak elmondta: az összes felmenőjét az ehhez a jelképhez köthető önkényuralmi rendszer miatt veszítette el. Kötelességének érzi, hogy az ilyen szégyenletes esemény szervezői, a horogkeresztes zászlót kifüggesztő(k) ellen a büntetőjog eszközeivel is fellépjenek, amennyiben az jogilag megalapozott.
Az esetről szóló első cikkünkben arra kértük a szervezőt, hogy jelentkezzen portálunknál, de szervezőként nem nevezte meg magát senki. A termet az önkormányzattól bérlő asszony, vagy az ő Facebook profilja alatt bárki, dezinformációnak nevezte a cikkünkben foglaltakat.
Nem feltétlenül csak erre reagálva, de leszögezzük:
a „Horogkeresztes zászló az önkormányzat meszesi üdülőjében” című, 2019. április 8-án megjelent írásunkban foglalt valamennyi tényállítást egyenként és összefüggéseiben is fenntartjuk.
Forrásaink megerősítették, hogy ami a cikkben megjelent, az szó szerint úgy történt, az üdülőbe bejutás körülményei is megegyeznek a leírtakkal.
Semmit nem vettek el, semmit nem tettek hozzá mindahhoz, amit tapasztaltak és portálunkkal megosztottak.
Az önkormányzat nevében nyilatkozó dr. Bálint József polgármester amellett, hogy elítélte a történteket, elmondta: a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak az üdülő bérlőjére, ha szükségesnek látják, nyilatkozatot íratnak alá, hogy a bérlés ideje alatt az épületben jogellenes, vagy a közízlést sértő tevékenységet nem folytatnak.
A büntetőlejárás lehetőségét vizsgáltató magánszemélynek elmondtuk: portálunk nem kívánja felvállalni a hatóságok munkáját, így konkrét névvel, a már megjelenteken túl egyéb adattal nem kívánunk az ügymenetbe beavatkozni. Amennyiben újabb fejlemények lesznek, arról viszont szívesen tájékoztatunk.
A portálunkat megkereső magánszemély annak a véleményének adott hangot: reméli, hogy az ügyben nem marad egyedül, de ha mégis, akkor is „elmegy a falig.” Bízik abban, hogy az ilyen és ehhez hasonló találkozókat, azok kockázatát a nemzetbiztonságért felelős szakszolgálatok is figyelemmel kísérik, és ha indokoltnak látják, megteszik a szükséges intézkedéseket.
Egyelőre nincs információnk arról, hogy az esettel összefüggésben önkényuralmi jelkép tiltott használata vagy más büntetőtényállás megvalósulása gyanúja miatt eljárás indult volna.
Rekordösszeggel zárult az idei, XXXIV. Kék Madár Fesztivál: Lakatos György fesztiváligazgató ma délelőtt stúdiónkban, a Fókuszban Podcast vendégeként számolt be róla, hogy átlépték a 10 millió forintos határt. A teljes beszélgetés már elérhető a KALOhírek felületein!