Vannak olyan dolgok, amelyeket naponta felemlegetünk, de évente konkrétan csak egy-két alkalommal szembesülünk a valósággal. Ezek közé tartoznak a Kalocsáról és környékéről külföldi munkavállalás céljából elvándorolt fiataljaink, akik közül sokan a karácsonyi ünnepekre és szilveszterre érkeztek haza. Egyik szemünk sír, a másik meg nevet a várost elárasztó német, osztrák, svájci rendszámú, szinte kivétel nélkül prémium kategóriába tartozó autók, az azokból kiszálló, alkotó korban lévő fiatalok láttán. Nevet, mert szinte sugárzik róluk a jó kedv, kiegyensúlyozottság, sír, mert kinek ne lennének családtagjai, rokonai, ismerősei, akik a jobb megélhetés miatt nem itthon, külföldön keresik a kenyerüket.
A benzinkutasok a leginkább megmondhatói, mennyi külföldi rendszámú autót tankoltak az elmúlt négy-öt napban. Tulajdonosaik természetesen kifogástalanul, talán egy kis kalocsai beütéssel beszélik a magyart. A kutasok egyike arról számolt be, prémium kategóriába tartozó üzemanyagból szinte egész évben nem adtak el annyit, mint most. Látva, hogy ki száll ki a kocsiból, fel sem tették a szokásos kérdést: mennyiért tankolunk?
Az Audik, BMW-k, Mercédeszek árulkodnak, ha árulkodnak gazdájuk anyagi helyzetéről, de aki Angliában vagy Írországban dolgozik, az is kocsit bérel, azzal teszi meg a reptér és a lakóhelye közötti utat. Csütörtökön elég volt néhány perces körút a városban, hogy legalább 10 külföldi rendszámú autóval találkozzunk.
Néhány ismerőssel, köztük a barátom fiával beszélgetve kimondták, ami egyébként is kézenfekvő: nem a kalandvágy, hanem egyértelműen a gazdasági motiváció hajtotta és hajtja őket, van amelyiküket már egyik nyugati országból a másikba. A lassan itthon is emelkedő fizetések ellenére az alacsony bér- és életszínvonal, egyes szakmák esetében a kilátástalanság jelenti azt, amely arra ösztönözi a célország nyelvét esetleg alig beszélőket, hogy ott próbáljanak szerencsét.
Németországban, a mindinkább vonzóbb Ausztriában az Afrika felől érkező migráns áradat ellenére nem szűnik a külföldi, köztük a magyar munkások toborzása. Van, akinek sikerdíjat fizetnek, ha az orvosok, ápolók mellett egy jó asztalost, vízvezeték-szerelőt, kőművest, festőt visz magával. A szakma nélkülieknek sincs elkeseredni valója, mert ugyan kemény kuli munkát végeznek, gipszkartonoznak vagy vágóhídon dolgoznak, de az itthoni bér akár ötszörösét is megkeresik.
Az orvosi, műszaki és informatikusi diplomák, szakmák piacképessége mellett be kell látni, hogy a gazdasági, jogi, közigazgatási szakokon szerzett oklevelekhez elengedhetetlen a kinti ráképzés, mert rosszabb esetben hosszú távon „csak” pincérkedhetnek, mosogathatnak.
Ha beköszönt az új év, újra magunkra maradunk. Ugyan a bejelentett lakóhely szerint mintegy 16.500-an élünk Kalocsán, de ez illúzió a javából. Jó, ha életvitelszerűen 14 ezren vagyunk a városban. A leginkább aktív, alkotó korban lévő korosztályok sajnos csak az ünnepekre látogatnak haza. Nem jobb a helyzet a járás többi településén sem, sőt Hajósról és Hartáról a nyugdíjas korban lévő asszonyok is itthon hagyják családjukat, havi váltásban járnak ki házi betegápolásra.