2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Megfelelő a bodai helyszín atomtemetőnek

2016. 09. 26., 10:03

Kedvező eredménnyel zárultak az idei kutatómunkák a Nyugat-Mecsekben, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. szakemberei nem találtak kizáró okot egy majdani, nagy aktivitású hulladéktároló kialakítására.

Kereki Ferenc, az RHK ügyvezető igazgatója Bodán, a lakosság informálását szolgáló szombati Tájoló Nap nyitó sajtótájékoztatón elmondta, hogy június közepén fejeződött be annak a nagyjából 700 méter hosszú és 2-6 méter mély kutatóároknak a kialakítása, amelynek segítségével pontosabb információkat kaptak a nyugat-mecseki térségről. Az elsődleges eredmények szerint a környéken stabil a kőzetszerkezet, a vizsgált részen az utóbbi százezer évben nem zajlottak le komolyabb felszín alatti mozgások.


Forrás: Sóki Tamás / MTI

Emellett a 2014-ben lezajlott fúrások tanúsága szerint a kőzet jó vízzáró tulajdonságokkal bír. Ez a két szempont igen fontos egy mélységi, nagy aktivitású hulladékok befogadására szolgáló tároló helyszínének kiválasztásánál – részletezte.

Az eredmények összesítése után, szűkítve az érintett területen, újabb kutatásokba kezdenek. A RHK Kft. tevékenységéhez – így a nyugat-mecseki kutatási programhoz is – a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap biztosítja a fedezetet.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott: az idei feladatok teljes költsége – beleértve a kutatóárok kialakításának ez évi munkálatait is – mintegy 400 millió forint. A tizenharmadik Tájoló Napon Kovács Győző, Boda polgármestere, a Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs Ellenőrzési és Településfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke azt mondta, hogy habár még évtizedek választják el őket attól, hogy a kedvező kutatási eredmények és a lakosság támogatásának megléte esetén elindulhasson egy tároló építése, már most fontos a rendszeres tájékoztatás és az itt élő emberek érdekeinek képviselete.

Szakemberek még az 1990-es években választották ki a bodai térséget az ottani agyagkő mostanra már bizonyítottan világviszonylatban is ritka vízzáró tulajdonságai miatt, mint lehetséges helyszínt egy nagy aktivitású hulladéktároló létesítésére. Akkor kezdődtek a földtani kutatások annak felmérésére, hogy a terület alkalmas lehet-e a Paksi Atomerőmű elhasznált fűtőelmeinek, illetve a hazánkban keletkezett nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges, biztonságos elhelyezésére.

Forrás: www.pecsiujsag.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK