2017. 12. 18. hétfő
Auguszta
: 314 Ft   : 266 Ft Benzin: 364 Ft/l   Dízel: 368 Ft/l   Írjon nekünk

Megújulnak a Ham-Let gabonaszeletek – Termék- és technológiai fejlesztés a kalocsai Agrimill-Foodnál

Zsiga Ferenc  |  2017. 10. 10., 21:12

Kalocsa emblematikus termékévé vált az Agrimill-Food Kft. által gyártott Ham-Let puffasztott gabonaszelet, amelyet az egész országban ismernek a vásárlók. Az immár Cerbona Élelmiszeripari Kft. tulajdonosainak érdekeltségi körébe tartozó, ugyanakkor jogi önállóságát megőrző Agrimill-Food Kft. új vezetője Bédi Csaba elmondta, hogy a cégnél november végéig jelentős termék- és technológiai fejlesztés valósul meg, amelynek köszönhetően megújulnak a Ham-Let puffasztott szeletek és a gyártásuk is.

A cégvezető elmondta: a jelenlegi tulajdonosi kör múlt év decemberben azzal a szemlélettel és céllal vásárolta meg a céget, hogy a Ham-Let márkát a jelenleginél markánsabban hozza vissza a vásárlói köztudatba. A cég közvéleménykutatást végzett, amelynek eredménye azt mutatta, hogy a több évtizede piacon lévő, nagy élelmiszerláncok polcain megtalálható terméket főként az egészségtudatos nők ismerik és vásárolják, de az előre lépéshez szükség van a Ham-Let kínálatának megújítására és bővítésére.

Annak érdekében, hogy mindez megvalósulhasson, és a termelés is a kor technológiai színvonalára emelkedhessen,

november közepéig egy több mint százmillió forint értékű új automata gépsort állítanak üzembe.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az új termékekről Bédi Csaba egyelőre annyit árult el, hogy a fogyasztói trendhez igazodva az Agrimill-Food a jól ismert búza és rizs mellett

más magvakból is készít majd puffasztott szeleteket.

A megújult, almárkával is jelölt termékek piaci bevezetése új dizájnelemekkel valósul meg, a termékskálával a társaság új honlapján is megismerkedhetnek majd a vásárlók.

A megújult weboldalon recepteket is találnak majd az egészségtudatos érdeklődők, például arról, hogy a Ham-Let ízletes szeleteire milyen feltétek kerülhetnek.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Bédi Csaba hangsúlyozta, hogy

a megújult Ham-Let és az egyéb termékek ára megmarad a már megszokott árkategóriában,

bárki számára elérhető lesz. A november végéig megvalósuló beruházás megtérülését a társaság nem áremeléssel, hanem az értékesített gabonaszeletek mennyiségének növelésével kívánja elérni.

A cégvezető elmondta: az Agrimill-Food jelenleg három műszakban dolgozik. A már lekötött szerződések, az újdonságok iránti kereskedői érdeklődés teljesítése a hamarosan termelésbe állított gyártósornak köszönhetően nem okoz majd gondot.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Bédi Csaba arra számít, hogy a változások nyomán a megjelenésében és ízeiben megújult Ham-Let gabonaszeletek az eddiginél is szélesebb fogyasztói kör kedvencévé válnak. Ezzel biztosítható az, hogy a nagymúltú hazai márka új lendületet kapjon, és egészéges, innovatív termékként elfoglalja azt a piaci pozícióját, amit minősége és ismertsége alapján megérdemel.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

 legfrissebb videók

2017. 12. 13., 21:46
A Patron hetedik részéből többi közt kiderül, miért is jó megyei válogatott meccsre menni. Talán mert biztosan magyarok nyerik?! Na igen! Tóth Dani vloggerünk, ezúttal a Bács-Kiskun megyei csapattal csapatta, Pécsett. Végigkísérte a srácok küzdelmeit a győriekkel szemben, egészen a taktikától, a ráhangolódás különös ízével és a mulatós zenével átitatott öltözőn át, a pályán történtekig.
2017. 12. 08., 17:14
Az első hó megihlette vloggerünket, Tóth Danit, így arról forgatta a Patron című videósorozatunk legújabb kisfilmjét. Sétakocsikázás a behavazott Kalocsán, Meszesen, Szeliden. Ott a parton volt hely a pokrócnak, sőt, akadt látnivaló is: ponty kifogták a karácsonyi halászlének valót… Még egy kis határles, aztán egy ritmusváltással, hopp, Mikulások hada futkározik az Érsekkertben! Persze, Mikulásfutás! De hoppá! Az egyik mikulásról kiderült, hogy nem is igazi!
2017. 10. 16., 20:40
Bár ezt az egyszerű „lebirkázást” a juhtenyésztők valószínűleg kikérnék maguknak, pláne ezen OMÉK-nagydíjjelölt tenyészjuhoknak az esetében. Izguljunk együtt Tóth Danival, hogy az uszódi juhtenyésztő, Holló Mátyás jószágai – akik felkészítésének utolsó nagyon izgalmasra sikerült pillanatait is nyomon követhetjük – hogyan szerepeltek az ország egyik legrangosabb, és legrégebbi mezőgazdasági seregszemléjén!

Még több friss hír

2017. 12. 13., 21:46
A Patron hetedik részéből többi közt kiderül, miért is jó megyei válogatott meccsre menni. Talán mert biztosan magyarok nyerik?! Na igen! Tóth Dani vloggerünk, ezúttal a Bács-Kiskun megyei csapattal csapatta, Pécsett. Végigkísérte a srácok küzdelmeit a győriekkel szemben, egészen a taktikától, a ráhangolódás különös ízével és a mulatós zenével átitatott öltözőn át, a pályán történtekig.
2017-12-13 23:11:15
Gépgyártó vállalkozók figyelem! A múlt csütörtöki közmeghallgatáson állt elő ajánlatával Varga János, fajszi feltaláló, aki találmányának prototípusa elkészítéséhez keres műszaki partnert. A használatos gépekkel szemben törődésmentesen, kevesebb terményszórással dolgozna a gép, amelyet kisüzemben is ideálisan használhatnának.
2017-12-13 22:44:53
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy hamarosan akasszák majd a hóhért, ugyanis Kohány Balázsból, a pengés egykori dunaújvárosi, majd bajai és kalocsai focistából immár edző lesz, azaz az ő kezében lesz már a korbács, ő tart majd ínszaggató edzéseket egykori csapattársainak. Igaz, a KFC jelenlegi helyzetében azért mint játékosra is szüksége lenne még a klubnak, de a tavaszt – ha ideje engedi –, Géderlakon akarja még pályán tölteni.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2017. 12. 17., 11:26
Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után szombaton Budapesten elhunyt Fábián Juli. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt Még >>>
2017. 12. 15., 16:18
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt december 14-én Soltvadkert közelében, amelyben egy idős férfi életét vesztette, a balesetnek pedig egy súlyos sérültje is van. Az eset kapcsán napvilágot látott információk szerint, annak kialakulásában fontos szerepet játszott az is, hogy a kanyarban kisodródott Suzukin, nyári gumik voltak Még >>>
2017. 12. 15., 15:30
A karácsonyhoz és az ünnepi készülődéshez ugyanúgy hozzá tartozik a mézeskalács, mint a fenyőfa, vagy épp egy mennyei gőzölgő halászlé. Önmagában a sütemény is nagyon karácsonyi, fűszeres illata és különleges íze miatt. A készítése pedig kellemes készülődés az ünnepre. Még >>>
2017. 12. 14., 11:44
A hétvégén, vagyis December 15. és december 17. között fokozott rendőri ellenőrzésre számíthatnak a közlekedők az ország területén. Az ittas vagy bódult állapotban vezető sofőröket akarják kiszűrni a TISPOL akció keretében. Még >>>
2017. 12. 14., 10:00
Boda József, akit sokan a Paprikából ismernek, többen pedig a focistaként emlegetik. Közösségi oldalán tette közzé ezt az emlékét, amin csapatképe látszik, ahogy írja is: "Ha ránézek erre a csapatképre öröm és bánat jár át. Öröm, hogy láthatom volt munkatársaimat, felidézhetem a megélt emlékeket, de bánat is, mert a játékosok közül már többen nincsenek közöttünk...eltelt 54 év." Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

SZÓLJON HOZZÁ

 Ágika
 2017-12-03 21:03:10
 1 De egy majom ez a Ferdinánd!

A Kossuth Lajos út 22. szám alatti, egykor egészségügyi, majd könyvtári célokat szolgáló épület korábbi értékesítési pályázata – „balekok” híján – meghiúsult. Most állítólag jelentkezett egy. Lehet vele versengeni, a pályázat nyilvános, de nagyon sietni kell majd! A kiírásáról szóló önkormányzati döntést megelőző vitában Angeli Gabriella újra a Fidesz-KDNP álláspontjára helyezkedett, Filvig Géza megtapsolta, Bálint József is örült neki, Bolvári Ferdinánd felszólalását pedig Simon Zoltán köszönte meg.

 botkormány
 2017-11-30 11:43:23
 2 Először: a "Művház" szót kisbetűvel kell írni, mert ebben a formában nem tulajdonnév. (Az már csak apróság, hogy a pont is hiányzik a köz...

Év eleje óta tudott Bálint József polgármester a reneszánsz szobormásolatok elszállításának szándékáról, mégis meglepetésként érte, amikor a hónap elején érte jöttek. Angeli Gabriella és Simon Zoltán is kérdőre vonta a polgármestert, Angeli szerint jogilag lett volna keresnivalónk a szobrok itt tartásáért, Simon szerint hallgatásunk a másik felet is meglepte.

 MrSmith
 2017-12-15 15:33:52
 2 amit nem fizettek ki az a vagyonod? :)

Helyt kell-e állnia az önkormányzatnak a város gazdasági társaságának adósságaiért? Erre jogi kötelezettsége nincs. Vagy nyeljék le a beszállítók? Ez nem túl elegáns. Korábbi testületi ülésen több képviselő az adósság rendezését sürgette, erkölcsi okból és üzleti észszerűségből, a csütörtök délutáni ülésen azonban mégis ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett dr. Bálint József polgármester.

  JETfly Magazin kiemelt hírei

Az afganisztáni misszióra történő felkészülés keretében magashegyi harcászati repülőkiképzésen vettek részt a szolnoki szállítóhelikopter-zászlóalj pilótái, fedélzeti technikusai és műszaki katonái a horvátországi Zadarban.
2017. december 1-én elkezdődött Ulan-Udenszki Repülőgépgyár (U-UAZ) által modernizált Mi-171E berepülése. Az „Orosz Helikopterek” holdingba tartozó üzemben a modernizálás során új hajtómű és módosított forgószárny-mechanizmus került a helikopterbe.
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelentette, hogy elnyerte az Aviation 100 „Az Év Európai Légitársasága” címet.
Egy F-22 Raptor ötödik generációs harci repülőgép kiképzési repülés közben - pilótahibából – még 2012 májusában súlyosan megsérült leszállás közben. A légierő hat év után kapta vissza a javításból.