2025. 11. 10. hétfő
Réka
: 383 Ft   : 331 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Növelné az agrártárca a hungarikumok támogatására szolgáló keretet

2015. 11. 10., 10:28

Az agrártárca a következő években növelni kívánja az évi mintegy 500 millió forintos, a hungarikumok támogatására szolgáló keretet – mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, az első Paprika Market megnyitóján.

Fazekas Sándor a főváros legnagyobb alapterületű hungarikum ajándékáruházának hivatalos átadásán elmondta: a most rendelkezésre álló mintegy félmilliárd forintból támogatják például a hagyományőrző szervezeteket, illetve finanszírozzák több hungarikum reklám- és marketingköltségét.

Elmondása szerint a keret növelésére azért van szükség, mert a hungarikumok száma emelkedik – most 54 van –, és például az élelmiszer jellegű termékeknél szükség lehet az ismételt piaci bevezetésre, így például a debreceni páros kolbász esetében.


Forrás: Árvai Károly/Miniszterelnöki Kabinetiroda

A hungarikumok a magyar nép kimagasló teljesítményei, minél szélesebb körű megismertetésük fontos a bel- és a külpiacokon is – fűzte hozzá a miniszter.

Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: a hungarikumok minősítési rendszere alulról építkezik, a termékek köre civil kezdeményezésre bővül. Hungarikum ugyanis csak az a magyar csúcsteljesítmény lehet, amelyet egy adott magyar közösség magáénak érez és azt gondozza – emlékeztetett a miniszter.

Úgy vélekedett, a hungarikumok száma száz körüli lehet majd, a magyar értéktár azonban ennél nagyobb is lehet.

Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) agrármarketing vezérigazgató-helyettese szerint a Paprika Market és a hasonló kezdeményezések jól szolgálják, hogy a nagyközönség is megismerje a magyar termékek legjavát.


Forrás: Árvai Károly/Miniszterelnöki Kabinetiroda

Az MTI-nek elmondta: az MT Zrt. az idén az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK) kívül belföldi promócióra mintegy 180 millió forintot, jövőre ennek mintegy másfélszeresét költi.

Rácz Péter, a Paprika Market tulajdonosa az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a terveik szerint már jövőre megnyitnak egy hasonló ajándékáruházat, a helyszínét egyelőre nem közölte.

Beszámolt arról, hogy a most átadott üzletben a tesztüzem hét hónapja alatt 18 ezer vásárló fordult meg, és 53 ezer terméket vásárolt.

Forrás: MTI / Kormány.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-07 10:58:11
Az Európai Unió legelőrehaladottabb atomerőmű-építési projektje, a Paks II. is bemutatkozott a párizsi Nukleáris Világkiállításon. A World Nuclear Exhibition nyolcvan ország több mint ezer szakemberének aktív részvételével zajlott és huszonötezer látogatót vonzott. Magyarország először vett részt az atomenergia-felhasználás teljes területét bemutató találkozón. A Paks II. Zrt.-t és további hat hazai céget bemutató standot Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója is megtekintette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jákli Gergely elnök-vezérigazgató társaságában. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 10., 10:59
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának hallgatói szakmai látogatáson jártak a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, ahol testközelből ismerkedhettek meg a rendőri hivatás mindennapjaival. Még >>>
2025. 11. 10., 10:07
A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai idén is részt vettek a város pályaválasztási kiállításán, ahol a diákok első kézből ismerhették meg a rendőri hivatás sokoldalú és izgalmas világát. Még >>>
2025. 11. 09., 08:51
November 9-én a világ a feltalálókat ünnepli – azokat az embereket, akik bátorsággal és kitartással formálják jövőnket. A Feltalálók Napja remek alkalom arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik ötleteikkel megváltoztatták mindennapjainkat. Még >>>
2025. 11. 08., 09:25
A jövő rendőrei újabb mérföldkőhöz érkeztek szakmai útjukon: eskütételük után már hivatásosként szolgálják a közösséget. A Bács-Kiskun vármegyei rendőrkapitányok személyesen adták át a jelvényeket leendő kollégáiknak. Még >>>
2025. 11. 07., 13:07
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtalálásában. Még >>>
2025. 11. 07., 11:39
A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által létrehozott Sváb-sarki Fi200 Klub legutóbbi találkozóját Hajóson rendezték meg. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a klub nemcsak kapcsolatépítésre, hanem valódi üzleti együttműködések elindítására is kiváló lehetőség. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK