2025. 07. 16. szerda
Valter
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Rideg László és Filvig Géza az Iparterület Fejlesztés Kalocsán projekt helyszínén vizitált – A közgyűlés elnöke támogatja a pótigényt

Zsiga Ferenc  |  2020. 06. 10., 19:10

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Filvig Géza polgármester június 9-én tett látogatást a Foktői úti laktanya területén megvalósuló Iparterület Fejlesztése Kalocsán, és az ugyanitt építendő, a kezdő vállalkozásoknak helyet biztosító, úgynevezett inkubátorház kialakítása projektek helyszínén. A közgyűlés elnökét Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor, a városfejlesztési osztály vezetője tájékoztatta a két, már a közbeszerzési eljáráson túl lévő beruházás jelentőségéről, valamint a meglévő épületek felújítására, átalakítására rendelkezésre álló, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP pályázata keretében elnyert pénzügyi forrás összegéről, az összesen felmerült 122,2 millió forint többlet támogatási igény szükségességéről. Rideg László bejelentette: a pótigény elbírálása feltételeként szabott elnöki támogató nyilatkozatát a kormány felé megadta, kedvező elbírálás esetén az igény kielégítése a központi költségvetésből történhet. A közgyűlés elnöke gratulált és sok sikert kívánt a város jövője szempontjából fontos beruházások és fejlesztési célok eléréséhez.

Filvig Géza megköszönte Rideg Lászlónak és Font Sándor országgyűlési képviselőnek a projektek megvalósításához nyújtott eddigi és jövőbeni támogatását. Mint a polgármester hangsúlyozta: a két beruházás gazdaságélénkítő hatása mellett nagyon fontos, hogy a ciklus elején meghirdetett polgármesteri programban szereplő „vállalkozásbarát önkormányzat” e projektek keretében is lehetőséget adjon a kezdő vállalkozásoknak az inkubátorház, mint vállalkozási terület biztosításával. Legalább ennyire fontos:

AZ ÖNKORMÁNYZAT SEGYTSÉGÉVEL A MEGLÉVŐ VÁLLALKOZÁSOK IMMÁR AZ ÉPÜLŐ DUNA-HÍD, A PAKS II. BERUHÁZÁS SZEM ELŐTT TARTÁSA MELLETT EGY ILYEN SZEMPONTBÓL IS KITŰNŐ FEKVÉSŰ, JÓ INFRASTRUKTÚRÁVAL RENDELKEZŐ IPARTERÜLETEN VÉGEZHESSÉK TEVÉKENYSÉGÜKET.

A polgármester szólt arról is, hogy a most bejárt terület egy része ad majd helyet a város kommunális és parkgondozási feladatait ellátó Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft-nek, amely az új helyén fontos bázisa lesz az ugyancsak jelentős fejlesztések előtt álló cégnek.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Miközben a megyei közgyűlés elnökét Filvig Géza körbevezette a nagy kiterjedésű területen, belülről is megtekintették

AZ ÖT, DARABONKÉNT 1000 NÉGYZETMÉTERES, NAGY BELMAGASSÁGÚ, FELÚJÍTÁSRA VÁRÓ CSARNOKOT, VALAMINT A PAKSI KÖZRŐL NYÍLÓ FŐBEJÁRAT KÖZELÉBEN ÉPÜLŐ, 800 NÉGYZETMÉTERES SZOCIÁLIS IRODAÉPÜLETNEK HELYET ADÓ TELKET.

A tájékoztatást érdeklődéssel fogadó Rideg Lászlónak Filvig Géza arról is beszámolt:

A KÉT TOP-OS PÁLYÁZATBAN LEFOLYTATOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS EREDMÉNYEKÉNT BEÉRKEZETT LEGKEDVEZŐBB AJÁNLATI ÁR, ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ PÁLYÁZATI ÖSSZEG KÖZÖTT AZ IPARTERÜLETFEJLESZTÉS PROJEKTNÉL 118,4 MILLIÓ, AZ INKUBÁTORHÁZ ÉPÍTÉSÉNÉL 3,8 MILLIÓ, ÖSSZESEN 122,2 MILLIÓ FORINT ÁRKÜLÖNBÖZET MUTATKOZIK.

Mindezzel egy időben, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek közepette is, vállalkozói körökben élénk az érdeklődés mind az iparfejlesztési terület, mind az inkubátorház iránt,

AMI AZT JELENTI, HOGY EZEK A KALOCSAI VÁLLALKOZÁSOK SAJÁT VÁROSUKBAN KÉPZELIK EL A JÖVŐJÜKET, BOLDOGULÁSUKAT, AMELYHEZ AZ ÖNKORMÁNYZAT MINDEN SEGÍTSÉGET MEG KÍVÁN ADNI

– mondta a polgármester.

Képgaléria megtekintése (4 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Rideg László a látogatás végén azzal búcsúzott:a pótigény elbírálása feltételeként szabott elnöki támogató nyilatkozatát a kormány felé megadta, kedvező elbírálás esetén az igény kielégítése a központi költségvetésből történhet. A közgyűlés elnöke gratulált és sok sikert kívánt a város jövője szempontjából fontos beruházások, fejlesztési célok eléréséhez.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-14 09:51:49
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány meghirdette 2025. évi Állatvédelmi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy támogatást nyújtson az állatvédelemben tevékenykedő vagy e területen elkötelezett szakemberek számára felsőfokú képzéseik finanszírozásához. Míg tavaly 25 fő részesülhetett támogatásban, idén már 42 fő számára biztosítja az Alapítvány az ösztöndíjat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 15., 18:46
A jó idővel együtt megnő a forgalom is, de nem mindenki tartja be a szabályokat: csak egy hét alatt több mint 2600 gyorshajtás és 21 ittas sofőr. A kerékpárosokra különösen éjszaka leselkednek veszélyek – a láthatóság életet menthet. Még >>>
2025. 07. 15., 10:51
A divatos megjelenésű, színes extasy tabletták valójában komoly egészségügyi kockázatot rejtenek. Nem csupán illegálisak, de az életünket is veszélyeztethetik – a test természetes vészjelzéseit elnyomva túlerőltetéshez, hőgutához, sőt, halálhoz is vezethetnek. Még >>>
2025. 07. 15., 10:38
Több hektáron pusztított tűz Pálmonostora külterületén. A lángok átterjedtek a gabonára, egy munkagép is kiégett. A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak az oltáson. Még >>>
2025. 07. 15., 10:31
A napok óta tartó kánikula után végre enyhülés érkezik – szerdától frissebb levegő és alacsonyabb hőmérséklet várható. Még >>>
2025. 07. 15., 09:31
Egy büntetett előéletű férfi legalább 17 betörést követett el Kecskeméten és környékén néhány hét alatt. Nem válogatott: csapteleptől a leanderen át a varródobozig minden mozdíthatót elvitt. Még >>>
2025. 07. 14., 13:39
Egyre gyakoribbak az adathalász e-mailek, amelyekkel banki adatokat próbálnak kicsalni a gyanútlan felhasználóktól. Egy rossz mozdulat, és máris eltűnhet a pénz a számlánkról. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK