2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Szirénapróba – Marad a minden hónap első hétfői menetrend, de vannak kivételek: a május után június is ilyen lesz

Illés György Cinó  |  2020. 05. 12., 15:25

Ebben a hónapban teljesen elmarad a szirénapróba. Bizonyára mindenki hallotta, illetve nem hallotta, hogy hétfőn nem szóltak a szirénák. Hónap első hétfőin, délután egy órakor nem ijedünk meg a fölbúgó szirénáktól a Paksi Atomerőmű 30 kilométeres körzetében – mivel ilyenkor rendszeresen szirénapróbát szoktak tartani –, pláne, hogy nem riadójelzést adnak velük és azt is azonnal lefújják. Sokkal riasztóbb, ha nem szólal meg a hónap első hétfőjén a sziréna – ám ez alól vannak kivételek, most is ez történt, sőt, történik egymás után két hónapban is.

Amint megtudtuk,

A HÓNAP ELSŐ HÉTFŐJE RENDSZERTŐL MINDEN ÉV MÁJUSÁBAN ELTÉRNEK, HOGY NE ZAVARJÁK VELE AZ ÉRETTSÉGIZŐKET,

hiszen az a nap épp a vizsgák legnehezebbjeinek egyike a végzős középiskolások számára. Ezért azt a próbát egy héttel későbbre szokták csúsztatni, így esett volna ebben az évben május 11-ére, amint az egyebek mellett az egész évre vonatkozó riasztási próbák időpontjait tartalmazó, évente kiadott lakossági tájékoztató is jelezte.
Amint azonban Napi gyors rovatunkban a tűzoltóság tájékoztatása nyomán már megírtuk, ebben az évben a májusi próba teljesen elmarad, szóval senki se ijedjen meg attól, ha nem hallja a szirénák búgását!

De nemcsak májusban lehet eltérés a hónap első hétfői rendszertől, hanem minden alkalommal, ha ez a nap ünnepnapra esik – éppen így lesz idén júniusban is:

JÚNIUS ELSEJE ÉPP HÉTFŐRE ESIK, ÍGYAZ A NAP LESZ A HÓNAP ELSŐ HÉTFŐJE, AZONBAN AZ A NAP EGYBEN PÜNKÖSD HÉTFŐJE IS LESZ, EZÉRT AZNAP NEM TARTANAK MORGATÓPRÓBÁT.

Portálunkat a témakörben illetékes Kardosné Magony Mária tűzoltó százados megkeresésünkre arról tájékoztatta, hogy

A JÚNIUSI SZIRÉNAPRÓBÁT IDÉN EGY HÉT CSÚSZÁSSAL, JÚNIUS 8-ÁN FOGJÁK MEGTARTANI.

Szóval, nem kell mindjárt pánikba esni sem június elsején az elmaradó szirénaszó miatt, sem nyolcadikán szokatlan időben, a hónap második hétfőjén fölbúgó hang miatt!

Miután április 4. már nem tartozik a nemzeti ünnepek sorába, a május elsejei ünnep, valamint az egyházi eredetű mozgóünnepek – húsét, pünkösd –kivételével a rendkívüli jelleggel esetleg elrendelésre kerülő, előre meg nem jósolható ünnepek mellett a január elsejei újév ünnepe eshetnek hónap első hétfőjére.
Ez utóbbira legközelebb 2024-ben kerül majd sor.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK