2025. 07. 16. szerda
Valter
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Városunk zarándokai gyalog 431 kilométert 15 nap alatt, 14 zarándokházban megpihenve tettek meg

Zsiga Ferenc  |  2019. 03. 31., 20:52

Kalocsai, fajszi és szinte valamennyi zarándokházzal rendelkező Bács-Kiskun megyei település polgármestere, zarándokai részt vettek a Dunavecsén március 29-én, pénteken a városházán tartott IX. Magyar Zarándokút Konferencián. A Magyar Zarándokút idei megnyitása előtt, hagyományosan megrendezett találkozón tájékoztató hangzott el Magyar Zarándokút 2019. évi eseményeiről, programjairól, de Ausztriából és Lengyelországból érkezett zarándokok is felszólaltak. A külföldi vendégek felajánlották, hogy a lengyel, osztrák, magyar zarándokutat kössék össze, így bővítsék nemzetközi zarándokúttá a meglévőket, szerezzenek még nagyobb ismertséget.

A konferencia résztvevőit Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke, Vörös Sándor, a zarándokházzal rendelkező Dunavecse polgármestere, Kőszegi Zoltán, a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás elnöke, Dabas polgármestere és Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte.

Vörös Sándor beszédében kiemelte, Dunavecse szívesen ad helyet a város egyház turisztikai szempontból is jelentős eseményének és osztja meg tapasztalatait a vendégekkel. A polgármester elmondta, a város idegenforgalmához, ismertségéhez egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá az egyház turisztikai célból érkező zarándokok.

Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében kitért arra, milyen jó volt látni azokat a képkockákat, amelyeket Rumi Imre beszéde alatt magyar zarándokok spanyolországi útjáról vetítettek. Rámutatott, a magyar identitástudat formálásában, erősítésében is nagy szerepet játszik a zarándoklat. A gyalogos, vagy kerékpáros zarándokok magyar településeken haladnak át, a földeken, mezőkön dolgozó emberekkel a saját anyanyelvükön, a közös örömökről és gondokról beszélgetnek. Ezáltal közelebb kerülnek egymáshoz, hitbéli meggyőződésük, kitartásuk, próbatételük másokban is tiszteletet ébreszt.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Az Ausztriából érkező zarándok hölgy és a Lengyelországból érkezett zarándok úr rövid előadásában nagyra értékelte a magyar zarándokutat, azaz az Esztergomtól Máriagyűdig tartó 431 kilométeres útvonal kiépítettségét, a zarándokút mellett lévő, illetve a leágazó utak zarándok házainak színvonalát. Azt a magyaros vendéglátást, amit már személyesen is megtapasztaltak.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

A két, hazája egyesületében vezető tisztséget betöltő zarándok arra kapacitálta a magyar egyesület vezetőt, hogy létesítsenek partneri kapcsolatot. 

A három ország zarándokútját kössék össze, bővítsék nemzetközi útvonallá, így szerezzenek még nagyobb ismertséget.

Rumi Imre az idei programról szólva egyebek mellett elmondta: még húsvét előtt Esztergomból indul egy kerékpáros zarándok csoport, amelyet pár nap múlva egy gyalogos turnus követ. Azt a jelen lévő

Berta Zsolt fajszi polgármesternek címezték, hogy a gyalogos csoport várhatóan április 13-án, vagy 14-én érkezik Fajszra, akkorra kérnek szállást és étkezést a Duna-parton lévő szép zarándokházba.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Az eseményt színesítette, hogy A Magyar Zarándokút gyöngyszemei címmel a pilisszántói Szőnyi József, A Jerusalem Way kiépítése címmel Johannes Aschauer, a Jerusalem Way alapítója nyomán Szesztai György, a Magyar Zarándokút Egyesület elnökségi tagja tartott prezentációt.

A Magyar Zarándokút Egyesület IX. évadnyitó konferenciája a dunavecsei katolikus templomban tartott szentmisével ért véget.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

Ám azt megelőzően, a templomba gyalogosan tartó zarándokoknak Vörös Sándor, a település polgármestere tartott egy kis alkalmi városbemutatót.
 
Útban a templomhoz a zarándokok láthatták a Petőfi „stációkat”, Petőfi szobrát, de megtekintették Petrovics Emil, Petőfi Sándor édesapja mészárszékének egykori épületét, ahol a visszaemlékezések szerint az első Petőfi vers született. Itt csoportkép is készült. A séta az országzászló megtekintése után a Rózsafüzér Királynője nevet viselő katolikus templomnál ért véget.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)

A szentmise előtt elhangzott, 

a hívek adományából felépített templomot 2002-ben szentelte fel dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke.

A konferencián más kalocsaiak mellett résztvevő Kovácsné Czinege Piroskától és Kissné Szilágyi Gyöngyitől megtudtuk,

ők gyalogosan már végigzarándokolták az Esztergomtól Máriagyűdig tartó 431 kilométert. A zarándoklat 15 napig tartott, közben 14 zarándokszállást kerestek fel.

Életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak, a következő zarándokutat külföldre tervezik.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-14 09:51:49
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány meghirdette 2025. évi Állatvédelmi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy támogatást nyújtson az állatvédelemben tevékenykedő vagy e területen elkötelezett szakemberek számára felsőfokú képzéseik finanszírozásához. Míg tavaly 25 fő részesülhetett támogatásban, idén már 42 fő számára biztosítja az Alapítvány az ösztöndíjat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 15., 18:46
A jó idővel együtt megnő a forgalom is, de nem mindenki tartja be a szabályokat: csak egy hét alatt több mint 2600 gyorshajtás és 21 ittas sofőr. A kerékpárosokra különösen éjszaka leselkednek veszélyek – a láthatóság életet menthet. Még >>>
2025. 07. 15., 10:51
A divatos megjelenésű, színes extasy tabletták valójában komoly egészségügyi kockázatot rejtenek. Nem csupán illegálisak, de az életünket is veszélyeztethetik – a test természetes vészjelzéseit elnyomva túlerőltetéshez, hőgutához, sőt, halálhoz is vezethetnek. Még >>>
2025. 07. 15., 10:38
Több hektáron pusztított tűz Pálmonostora külterületén. A lángok átterjedtek a gabonára, egy munkagép is kiégett. A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak az oltáson. Még >>>
2025. 07. 15., 10:31
A napok óta tartó kánikula után végre enyhülés érkezik – szerdától frissebb levegő és alacsonyabb hőmérséklet várható. Még >>>
2025. 07. 15., 09:31
Egy büntetett előéletű férfi legalább 17 betörést követett el Kecskeméten és környékén néhány hét alatt. Nem válogatott: csapteleptől a leanderen át a varródobozig minden mozdíthatót elvitt. Még >>>
2025. 07. 14., 13:39
Egyre gyakoribbak az adathalász e-mailek, amelyekkel banki adatokat próbálnak kicsalni a gyanútlan felhasználóktól. Egy rossz mozdulat, és máris eltűnhet a pénz a számlánkról. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK