2025. 05. 23. péntek
Dezső
: 403 Ft   : 356 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 585 Ft/l   Írjon nekünk

Zsikó Zoltán: A Duna nem szétválaszt, hanem összeköt bennünket

2021. 05. 08., 09:20

Zsikó Zoltán, a Kalocsai Innovációs Központ Nonprofit Kft. igazgatója a világ legszebb helyének tartja lakóhelyét, Bátaszéket, ahol a közeli Nyéki-hegyen 1870-óta van a családja tulajdonában lévő, „zsinórmértéknek számító” tanya. Ugyanakkor a jelenlegi munkája is igazolni látszik azt a tényt: a Duna nem szétválaszt, hanem összeköt, és a folyómenti településeknek nemcsak a gazdasági érdeke lesz közös, hanem össze kell hangolniuk turisztikai és kulturális céljaikat is. Zsikó Zoltánnal a Tolnai Népújság készített portrét, amely a lap Fókuszban a férfiak című mellékletében jelent meg. Az írást változtatás nélküli formában olvashatják.

Aki a színpadon a fényben, az emberek között létezik igazán, annak különösen nehéz elfogadni azt a bezártságot, amit a koronavírus-járvány az emberiségre kényszerít. Zsikó Zoltán mégsem így éli meg ezt az időszakot, hiszen feladata most is van bőven. A Zsikó Zenekar vezetőjeként természetesen tőle is sokat elvett a pandémia, hiszen a tavalyi, Bátaszéki Újévköszöntő Gála óta nem találkozhatott a közönséggel. Ugyanakkor művészi munkája sem szorul háttérbe. Éppen a vírus megjelenésekor lett tízéves a zenekar, amelyet a tervezett koncertsorozattal nem ünnepelhetett meg az együttes, ám egy jubileumi albumot elkészítettek az elmúlt tíz év legnépszerűbb dalaiból. – Rengeteg szervezési feladatot adott az elmúlt több mint egy év, és bízom abban, hogy hamarosan színpadra léphetünk. Készülünk a lemez kiadására, a Dubaji Világkiállításra, ahova meghívást kaptunk, és számos koncertre, így a jövő év eleji, ötödik bátaszéki újévköszöntőre, és addig is egy online műsorra – mondta a Megyei Prima közönség-díjas, Junior Prima-díjjal kitüntetett kulturális szakember.


Zsikó Zoltán szerint az emberek nagyon ki vannak éhezve az emberi kapcsolatokra, találkozásokra.

Minden igazán fontos dolgot fel kellett adnunk. A találkozást a szüleinkkel és nagyszüleinkkel, a vasárnapi családi ebédeket, a kávézást a barátokkal, az ölelést és a kézfogást. Bízom benne, hogy a járvány hamarosan véget ér, és akkor mindannyian nagy lelkesedéssel vethetjük magunkat a régi életünk újjáépítésébe.– véli.

Ami viszont a szorgos mindennapokat illeti, Zsikó Zoltán hasonlóan sokat dolgozik, mint korábban. Sokan azt hiszik, hogy a sikernek titka, pedig szerinte ára van. Dr. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere komoly feladattal bízta meg, a Kalocsai Innovációs Központ vezetésével.– Alanyi jogon is központi kérdés ebben az ezeréves múlttal rendelkező érsekvárosban a fejlesztés, de a paksi bővítéssel még inkább előtérbe került. Szintén részt veszek a Közép-Dunamenti Kiemelt Térség fejlesztési koncepciójának kialakításában.

Jól látszik, hogy nemcsak gazdasági értelemben köti össze egyre inkább a Duna Tolna- és Bács-Kiskun megyét, hanem turisztikai és kulturális céljaik is azonosak. A Duna, a Gemenc, a bor vagy a paprika eddig is a közös nevezőt jelentettek, de Paks, Dunaföldvár, Kalocsa és Szekszárd a jövőben valódi egységes erőt alkothat.– véli Zsikó Zoltán.


Életét, ahogy eddig, úgy ezután is Tolna megyében képzeli el, számára ez az első.

Párommal, Klaudiával együtt neveljük gyermekeinket, Zolikát és Kristófkát. Ő nyújt a mindennapokban biztos támaszt. Megfelelő háttér nélkül a munkámat nem tudnám megfelelő színvonalon elvégezni. Bátaszéken, a világ legszebb helyén a templom mellett lakunk. Életemben a zsinórmértéket az jelenti, hogy a Nyéki-hegyen lévő tanyánk 1870 óta a családunké, melynek komoly története van.– vallja Zsikó Zoltán. Családja tagjai mindig is megbecsült tagjai voltak a Sárköz közösségének, ezt az építő munkát szeretné a jövőben is folytatni.

 

 

Forrás: Budavári Kata
Tolnai Népújság

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-21 11:38:19
A 2008 óta hazánkban is jelen lévő kvagga kagylók nap mint nap hatalmas mennyiségű vizet szűrnek át a Balaton part menti övezetében. Bár inváziós fajként tartjuk őket számon, kutatások szerint jelentős szerepet játszanak a tó vízminőségének megőrzésében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 23., 10:43
Lebukott a füstös turista! Hiába a trükkös rejtekhely és a magabiztos tagadás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreit nem lehet ilyen könnyen megtéveszteni. Még >>>
2025. 05. 23., 10:18
Újabb csoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason. Még >>>
2025. 05. 23., 09:36
Májusban csúcsra jár az eperszezon, a piacok és porták roskadoznak a friss, illatos gyümölcstől. Az édes eperből nemcsak friss desszertek, hanem tartós finomságok is készülhetnek – például klasszikus, házi eperdzsem, ami egész évre elraktározza a tavasz ízeit. Még >>>
2025. 05. 22., 11:38
A hétvégére tervezett Sárkányhajó Kupa szombati, felnőttek számára meghirdetett versenynapját lemondták a szervezők – a pénteki diákverseny azonban változatlan formában megrendezésre kerül. Még >>>
2025. 05. 22., 10:58
A rendezvény célja az volt, hogy a szakemberek mélyebb tudást kapjanak a témáról, és hatékonyabb segítséget tudjanak nyújtani a rászorulóknak. Még >>>
2025. 05. 22., 10:21
A hűvösebb időjárás miatt változik a vasárnapi gyereknapi program. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK