2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

35 nyelven tudja diákjait köszönteni: ő lett a világ legjobb tanára

35 nyelven tudja diákjait köszönteni: ő lett a világ legjobb tanára
2018. 03. 19., 20:48

Egy londoni rajz- és kézimunka-tanárnő nyerte el a világ legjobb tanára díjat egy főleg bevándorló gyermekek által látogatott iskolából.

A 39 éves Andria Zafirakout, aki a Brent kerületi Alperton közösségi iskola oktatója, Dubaiban tüntették ki a Varkey alapítvány egymillió dollárral járó Globális Tanár-díjával (Global Teacher Prize), amelyet ezúttal negyedik alkalommal ítéltek oda.

Andriát több ezer jelölt közül választották ki azok közül, akik kimagasló munkát végeznek szakmájukban. Ő az első nagy-britanniai tanár, aki elnyeri ezt az elismerést.

Iskolája London legszegényebb külvárosainak egyikében működik, és számos tanítványa zsúfolt, több család által megosztott házakban él.

Ezen a környéken az egyik legmagasabb az elkövetett gyilkosságok aránya egész Nagy-Britanniában, gyakoriak a bandaháborúk – írta a Daily Mail .

A díjat egy, már-már az Oscar-gálát idéző ceremónián adták át, olyan hírességek jelenlétében, mint Charlize Theron, Jennifer Hudson, vagy a Forma 1-es világbajnok Lewis Hamilton.

Andria köszönő beszédében hangsúlyozta: az iskoláknak „biztonságos kikötőknek” kell lenniük a gyerekek számára és arra szólított fel, hogy kapjon nagyobb elismerést a művészeti tárgyak oktatása. Elmondta, hogy tanítványai a világ egyik legmultikulturálisabb közösségét alkotják, miközben sokuknak nagyon kemény körülmények között kell élniük. Éppem ezért fontos, hogy az iskolát magukénak érzik. „Ha reggel hatkor nyitna az iskolánk, öt órakor már sorban állnak a kapu előtt” – mondta a tanárnő, akinek még Theresa May brit kormányfő is videó-üzenetben gratulált, méltatva odaadását és kreativitását.

Andria Zafirakou, hogy hidakat építsen az iskolai közösségen belül, 35 nyelven tanult meg üdvözléseket és más alapfokú kifejezéseket, hogy könnyebben kommunikáljon a gyerekekkel és az őket elkísérő szülőkkel, akik sokszor nem is vagy alig beszélnek angolul.

E nyelvek között van a gudzsarati, a hindi, a tamil, az arab, a szomáli, de a portugál, az olasz, román és a lengyel is. Ő segítette az iskolában az énektanárt is abban, hogy létrehozzanak egy kórust a szomáli gyerekekből, és tornaórákat szervezett külön azoknak a lányoknak, akik korábban nem vettek részt a testnevelésben családjaik konzervatív vallási szokásaik miatt.

Andriát a díj mellett, amelynek pénzösszegét a következő öt évben arányosan elosztva fogja megkapni, felkérték, hogy legyen az alapítvány globális nagykövete.

Tavaly Maggie MacDonnell kanadai tanárnő kapta a díjat, aki egy elszigetelt északi-sarkköri faluban eszkimó gyerekeket tanít.

 

 

Forrás: Szeretlek Magyarország

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK