Az amerikai The Voice című műsorban ottani idő szerint tegnap este (itt: ma hajnalban) rendezték a harmadik fordulót. A párbajt Király Viktor és csapattársa, Cassandra Robertson vívta, azért csapattársak, mert mindketten Adam Levine versenyzői.
Levine szerint "Mindketten tökéletes soul-zenészek" – ezt a két versenyző kisfilmjében mondta róluk:
Amikor énekelnek, minden él, egyszerűen érzed a dalt Király Viktor azt fejtegette, hogy jól ismeri és szereti a Nobody Knows című dalt, míg Levine szerint Cassandra és Viktor tökéletes páros voltak.
Adam azt kérte a fellépés előtt Király Viktortól, hogy ne legyen engedékeny, és találja meg az egyensúlyt a dal és a párbaj közt, míg Cassandrának épp ellenkezőleg, vissza kellett kissé fogni magát, nehogy túlénekelje.
A zsűri láthatóan teljesen le volt nyűgözve a két énekes előadásától:
Vélemények a produkcióról:
Blake Sheldon:
„Az egész műsorban ez volt a legjobb duett. Sokkolt, annyira jók voltatok.”
Blake Király Viktort juttatta volna tovább.
Pharrell Williams kiemelte Király Viktor kiváló képességeit és a hangját is, de ő inkább inkább Cassandra Robertsont látta jobbnak, és így gondolta Gwen Stefani is.
Végül Adam Levine értékelt:
„Gyönyörű dal volt, gyönyörű vagy Cassandra... és te is Viktor” – majd, miután nevetett mindenki, némi hatásszünet után kimondta:
A győztes: Viktor! Így végül Viktor jutott tovább, ami azt jelenti, hogy részt vehet a The Voice élő show-jában.
Forrás: Szeretlek Magyarország
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.