2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Ez az, ami fontosabb lesz a diplomádnál

2016. 02. 06., 13:41

Egyre több világcég mellőzi a papírt és valami egészen más alapján dönt.

Lehet, hogy a jövőben a továbbtanulás helyett a célirányos munkavállalás lesz a karrier és a jó szakmai előrejutás záloga? Már most is egyre több világcég úgy keresi új munkatársait, hogy nem jelölnek meg kötelezően egy-egy diplomát, hanem elsősorban a szakmai múltat, a korábbi tapasztalatot és elért szakmabeli eredményt nézik meg - írta az Eduline.

Eddig főleg a startupoknál volt tapasztalható ez a hozzáállás, de most nagy pénzügyi cégek, sőt a Penguin könyvkiadó is bejelentette, hogy az egyetemi végzettség nem követelmény a továbbiakban. Indoklásuk szerint így sokkal színesebb, nyitottabb csapatot lehet építeni. A kiadó HR vezetője szerint nem találtak összefüggést a diploma és a későbbi karrier között. A fő szempont tehát a képesség és a szakértelem.

Egy másik világcég, a könyvvizsgáló PricewaterhouseCoopers is hasonló döntést hozott. Szerintük sok olyan tehetséges ember van, aki a korábbi háttere miatt nem tudott továbbtanulni, de a munkájukról nem mondana le a cég.

A Google sem követel diplomát az álláskeresőknek szóló oldalán. A Google megfogalmazása szerint Googleyness-t keresnek, ami a munkakereső látásmódjára utal.

Az Apple is már évek óta megelégszik az alapdiplomával és nem írja elő a mesterszak elvégzését. Egy vizsgálódás során kiderült, hogy a cégnél alig vannak kezdők, főleg 5-20 éves tapasztalattal rendelkezőket alkalmaznak.

A cégek a valós tudást és a személyiséget vizsgálják. A HR-esek a korábbi szakmai múltat, azaz az előző munkahelyeket, az ott végzett munkát, azok eredményeit vizsgálják. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor egyre több helyen a szakmai múlt jelentősebb lesz a diplománál.

Forrás: Szeretlekmagyarorszag.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK