Új tehetségkutató műsorral jelentkezik decemberben a köztévé, az M4-en induló A jövő négykeréken viszont egészen egyedi terepre merészkedik, és a jövő magyar autóversenyzőjét keresi. A műsor 10 részben mutatja be, hogyan lehet több száz jelentkezőből a szimulátorból a versenyautókig eljutva igazi versenyzőt faragni, a győztes ráadásul egy éves szerződést is kínálnak a végén.
A december 10-én este 9-kor, a Boxutca magazin után induló műsor a világon egyedülálló próbálkozásnak mondható, hiszen hasonló formátumban nem kerestek még tévés realityben autóversenyzőket. A jövő négykeréken viszont ennél komplexebb lesz, hiszen a valóságshow-s elemek mellett sokkal inkább tűnik ismeretterjesztő és szórakoztató műsor keverékének. Az ötletgazda Horváth Norbert célja is az volt, hogy amellett, hogy felkarolja a jövő tehetséges magyar versenyzőit, kicsit közelebb hozza nézőkhöz a motorsport világát és annak kulisszáit.
A műsor ötlete nagyjából három éve fogant meg Horváth fejében, majd többéves előkészítő munka után idén kezdték el a forgatásokat az adáshoz. A december közepétől február végéig tartó tízrészes műsorban előbb azt mutatják be, hogyan választották ki a több száz jelentkező közül a 8 legtehetségesebb fiatalt, akik bekerültek a műsorba, majd az ő felkészítésüket követik végig, az egészet pedig majd egy élő adás zárja, ott derül ki, hogy ki kapja majd egyéves profi versenyszerződést,a Swift Cup Europe versenysorozatban, a Norbert Horvath racing csapat tagjaként.
A 14-20 év közötti tehetségek munkáját és fejlődését három mentor, Szíjj Zsolt autóversenyző, Matics Zsolt fizioterapeuta és Katona Gellért versenymérnök segíti majd, ők értékelik, hogyan birkóznak meg a különböző feladatokkal, az egész adást pedig Müller Attila műsorvezető fogja össze. Rajtuk kívül Klausz Kristóf ralis is a segítők között lesz, ő mutatja majd be az egyes gyakorlatokat az indulóknak, akiknek szimulátoron, gokartban, versenyautóban és vizsgákon kell majd teljesíteniük.
A műsorba bekerülés viszont nem csak a győztesnek jelent komoly lehetőséget, hiszen a Magyar Nemzeti Autosport Szövetség jóvoltából mind a nyolc jelölt utánpótlás licencet kap, de több különdíjat is kiosztanak, illetve a mentorok mind a nyolc tehetség jövőjét figyelemmel kísérik majd, hiszen Horváthék célja kifejezetten az volt, hogy az elmúlt években egyre több és egyre nagyobb sikert elérő hazai autósport utánpótlását a lehető legnagyobb mértékben felkarolják, és megmutassák, az a modell, ahogy Michelisz Norbert és Kiss Norbert a szimulátorozástól eljutott a túraautó-vb-ig, illetve a kamion-Eb-ig, az igenis mindenki számára elérhető út, és nem feltétlenül kell hozzá komoly anyagi háttér.
Ez pedig a mezőnyben is tükröződik majd, hiszen lesz olyan versenyző is, aki komoly gokartos múlttal került be a végső adásba, de olyan is, aki Duna Plazában felállított szimulátoron tett próbálkozások előtt még komolyabb virtuális versenyen sem indult.
Forrás: Comment.blog.hu
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.