2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Különdíjat nyert Széll Tamás a Bocuse d’Or-on

2017. 01. 25., 21:31

Szerdán 6-kor kezdődött a díjátadó a 30. lyoni Bocuse d’Or-on, ahol kihirdették az induló 24 ország eredményeit.

A magyar csapat Széll Tamás vezetésével az első versenynapon utolsóként főzött,

és elvitték a legjobb húsos tálnak járó díjat.Összesítésben negyedikek lettek, ami óriási eredmény, Magyarország még sosem volt benne az első ötben.

Ha ez nem lenne elég, a magyaroké lett a legjobb poszter is.

A harmadik helyet az Izlandiak nyerték, a másodikat Norvégia. A lényeg azonban, hogy

a Bocuse d’Or első helyezettje 2017-ben az USA.

Sokan várták az amerikaiakat az első helyre, de a szakértők, köztük Sárközi Ákos séf is előre sorolták a magyarokat. Ami tényleg bejött, hiszen a legjobb húsos tál óriási szó, ráadásul épphogy lecsúsztak a dobogóról,

a negyedik helyet szerezték meg.A versenyre Széllék hónapokon át készültek, hogy 5 óra 35 perc alatt összehozzák a húsos és vegán fogást. Mivel a nemzeti jelleget is pontozta a zsűri, Szélléknek a magyarokra jellemző ízekkel kellett előállniuk, Tokajit , szarvasgombát, gyökérzöldségeket használtak és savanyítottak. (Akit részletesen érdekelnek a hozzávalók, az Akadémia honlapján mindent megtalál.)

A kizárólag zöldségekből álló menü a Gyökerek és levelek alatt nevet kapta. Semmi hús, semmi tejtermék, semmi hal, csak a vegán.

A főfogás alapja a bresse-i csirke volt, amit a világ legdrágább csirkéjeként tartanak számon. Nagyon francia, nagyon elegáns. A tál fantázianeve

Magyar téli erdő.A köretnek folyami rákot és homárt tálaltak, többek között Tokajival, mangalica szalonnával és kacsamájjal.

Széll Tamást commis-ja, a 22 éves Szabó Kevin segítette. A csapat coach-a, Vomberg Frigyes a főzésben ugyan nem vehetett részt, de a konyha mellől irányított.

Az európai forduló előtt valószínűleg nem sokan tudták, hogy egyáltalán mi az a Bocuse d’Or. Most pedig mindenki megismerhette Széll Tamás nevét. Egy 30 éves szakácsversenyről van szó, amit egy híres, három Michelin-csillagos séfről Paul Bocuse-ról neveztek el. Óriási meglepetés, de eddig hétszer a franciák vitték el az első helyet, de a skandináv országok is többször nyertek. A magyarok három alkalommal főztek a Bocuse d’Or-on, Széll Tamás legutóbb a tizedik helyet szerezte meg, most ezen javított, bekerült az első ötbe.

Forrás: 24.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK