Nyúl Péter: Családi animáció, felnőtteknek

A Sony Picture Animation sajnos manapság nem igazán tudja tartani a lépést minőségi animációs filmek terén a Pixarral, a Disney-vel, a 20th Century Fox Animationnel vagy az Illumination Entertainmenttel. Főleg akkor nem, ha olyan vállalhatatlan filmekkel próbálkozik, mint a Hupikék törpikékvagy Az Emoji-film. Most viszont úgy tűnik, az ünnepi aktualitású filmekben látják a jövőt (meg egy újabb Hotel Transylvania részben). A decemberre időzített karácsonyi témájú Star után, húsvétra (kiegészülve a Blue Sky Studióval) a Nyúl Péter-rel jelentkeztek, és szerencsére ezúttal a minőségi lécet is magasabbra rakták. 

Az idei húsvéti szezon gyerekkedvence címéért versengő filmről a készítők büszkén vallják, hogy ez a mozi Miss Beatrix Potter több mint 100 éves világhírű meséjének modern feldolgozása.

Minden bizonnyal egy modern felfogás nézőbarátabbá teszi az amúgy nem túl izgalmas történetet, és ahhoz, hogy több mint másfél órán keresztül érdekes legyen, ez szükséges is. Miss Potter Nyúl Péter meséje ebben a feldolgozásában viszont elveszti ártatlanságát és báját.

A gyerekeket csak akkor vigyük el a moziba, ha meg tudjuk magyarázni nekik, hogy a főhős nyuszi és barátai, az erdei állatok, miért örülnek egy öregember halálának

, és csapnak ennek alkalmából hatalmas partit, miért akarják allergiás sokkal megölni az örököst, és hogy a nyuszi apukájából miért és hogyan lett pite.

A Nyúl Péter-t több ponton érezzük inkább felnőtteknek szólónak, de ahhoz viszont édes kevés, hogy felnőtt mozi legyen.

Az eredeti történet a film expoziciójában lezajlik és onnan fut tovább. Mr. McGregor szívinfarktusban meghal, a kertet – és ezzel együtt nyuszik iránti ellenszenvét is – egy távoli, fiatalabb rokon örökli. Innentől pedig megindul a harc a kertért, gyakran emlékeztetve a Reszkessetek betörők jeleneteire, amiben az ember szimpatikusabb a makacs kis nyúlnál.

Az idei mozi nem csak azzal változtat az eredeti Potter-mesén hogy folytatja, továbbszövi azt, hanem azzal is hogy a figurákat modern animációval és nem hagyományos festett technikával ábrázolja, ami jó választásnak bizonyul. A kivitelezés mindenképpen minőségi, a figurák annyira szépek, hogy szinte megsimogatná őket az ember, mert már érzi is a tenyerén milyen puha lehet a bundájuk.

A film törvényszerűen kitágítja a mese szereplőgárdáját is, és a filmbe illő saját geggel rendelkező aranyos mellékszereplőket alkot, mint például a szarvas, akit mindig el akarnak ütni, a kakas, aki minden reggel csodálkozik, hogy felkelt a nap vagy a fogyókúrázó disznó. A humor forrását legtöbb esetben ők is adják. Sajnos a főhős Péter sokszor túlmagyarázza a poént és még pökhendinek is tűnik. Igaz, a történet pont az ő túlzására épül (ahogy az eredeti mese üzenete is mindig ezekből fakadva szólt szófogadásról, tiszteletről, jóságról és becsületről.)

Közben meg figyelnek a készítők arra, hogy Beatrix Potter más figuráit is bevonják, még ha csak egy-egy kép erejéig is, mint például Janót, a városi egeret, Tüskés nénit vagy Pecás Jeremiást. Ha egy olyan gyereket viszünk el a moziba, aki ezeket a meséket kívülről fúja, biztos nagyon fogja élvezni, hogy felismeri a szereplőket, de akár fordítva is működhet a dolog, és hosszasan mesélhetünk neki Miss Potter könyveiből a film után is.

A Nyúl Péter ezzel együtt bájos és valóban modern mese, amibe belefér nudibuli, meg egymás árammal való kínzása. A történet a családi mozizáshoz híven egyszerű, szép üzenettel, hogy mindenki tévedhet és lehet kicsit gonosz, de

fontos hogy tudjunk bocsánatot kérni.

Poénokból viszont elfért volna több, mármint olyan, amin a gyerekek tényleg tudnak hangosan és szívből fakadóan nevetni. A készítők talán pont erről a célról feledkeztek meg a nagy modernizálás közben.

Forrás: Origo