2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Totál kiszolgáltatottak a dolgozók, azt csinálnak velük a cégek, amit akarnak

2016. 09. 30., 11:09

A magyar vállalatok nagyjából pont semmilyen szinten nem foglalkoznak a foglalkoztatással kapcsolatos jogszabályokkal. Továbbra is tombol a feketemunka.

Kiemelten fertőzött az építőipar, de a vendéglátóiparban, a kereskedelemben és a vagyoniparban sem sokkal jobb a helyzet – derül ki az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának munkaügyi jelentéséből. Idén július vége és július eleje között ellenőrizte a munkaügyi hatóság, hogy a magyar cégek mennyire tartják be a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokat. Az eredmények arra utalnak, hogy nagyjából semennyire.

A vizsgálat cégek 86, a dolgozóknak pedig a 78 százalékánál találtak valamilyen jogsértést. A legtöbb gond, ahogy a korábbi években is, most is a feketefoglalkoztatással volt, egészen elképesztő adat, de az ellenőrzött dolgozók negyedénél találkozott valamiféle trükkel a hatóság – írja a Napi.hu. A legjellemzőbb csalás persze a be nem jelentés (az esetek 80 százaléka), amivel természetesen a különböző adók befizetése alól akarnak kibújni a munkáltatók.

Eldugják a dolgozókat

A hatóság szerint egyértelműen megjelent a foglalkoztatók részéről a kockáztatás. Egyes cégek például nehezen megközelíthető, eldugott helyen dolgoztatnak, így pedig nem számolnak ellenőrzéssel. Sokatmondó az is, hogy a munkáltató sok esetben alig pár perccel az ellenőrzés megkezdése után már bejelenti a dolgozóit – azaz minden szükséges adat a birtokában volt, csak reménykedett az ellenőrzések elmaradásában.

A nyilvántartással sem sokat törődnek a cégek, jellemző, hogy például a munkaidőt semmilyen szinten nem könyvelik le. Ez már csak azért is fontos lenne, hogy sokszor ez alapján fizetik a cégek a dolgozóikat, akik így hiába panaszkodnak, ha például túlóráztak. Ezek után nem meglepő, hogy igen sok gond volt a munkaidőre vonatkozó szabályok betartásával is.

 

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK