2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Vége a dalnak: Király Viktor kiesett a The Voice-ból

2015. 11. 12., 11:00

Tegnap délután, jóval a ma hajnali eredményhirdetés előtt megjelent a Wikipedia The Voice-oldalán, hogy Király Viktornak kellett távoznia a műsorból (majd rá két órára ennek cáfolata). Mivel az oldalt tulajdonképpen bárki szerkesztheti, nem volt szabad felülni neki, amikor megjelent az infó rajta, az amerikai-magyar énekesre még javában lehetett szavazni. A ma hajnali műsorban azonban bejött az oldalt megtrollkodó felhasználó számítása, mivel Király Viktor kiesett a műsorból.

Király a tegnapi műsorban csapattársaival közösen adta elő a The Five Stairsteps Ooh Child című dalát, teljesítményéről különösebben jót vagy rosszat nem lehet mondani - az viszont biztos, hogy a közönség imádja, és a tinilányok sikoltozva fogadják amint színpadra lép. Tagadhatatlan a színpadi jelenléte, ebből a szempontból mindenképpen a 24-es mezőny fölé nőtt. A hangja és a személyisége viszont nem volt elég erős ahhoz, hogy a közönség szavazatait elnyerje, illetve nem tudni pontosan, hiszen lehet, hogy több szavazata volt, mint a többi csapat továbbjutóinak, csak éppen itt neki a saját csapattársaival kellett megküzdenie.

A kiesés úgy néz ki a The Voice-ban, pontosabban ebben a körben, hogy minden csapatból a két legtöbb szavazatot begyűjtő énekes továbbjut, egy harmadikat pedig a mentora menthet meg - a többiek meg mennek a levesbe. A műsor Gwen Stefani csapatával kezdődött, a közös éneklés után a műsorvezető Carson Daly síri hangon bejelentette, hogy Jefferey Austin és Braiden Sunshine kapta a legtöbb szavazatot, így nekik nem kell tovább izgulniuk, Korin Bukowski, Ellie Lawrence, Regina King és Király Viktor közül viszont csak egyet menthet meg mentora. Stefani Korin mellett döntött, a többieknek véget ért a kaland.

Az egyik amerikai tévés szaklap szerint Király kiesése meglepő, hiszen ő legalább nem hamis, egy másik oldalon azt nem értik, miért Korint mentette meg Stefani, hiszen teljesen esélytelen a végső győzelemre. Az egyik kommentelő szerint Király Viktornak szintén több keresnivalója lett volna a műsorban, mint a bizonytalan hangú csajnak.

A műsor Facebook-oldalán kommentelők nagy többsége szerint Király Viktor kiesése meglepetés, Gwen Stefani döntését hibának tartják, és ez a konszenzus a műsor Twitterjén is. Sovány vigasz, sajnos. Király Viktor a Facebookon köszönte meg a támogatást rajongóinak angol és magyar nyelven egyaránt, azt írva, hogy

Innentől kezdve csak előre halad az út! Pontosan ezt akartam elérni hogy megismerjenek! És hát ez sikerült! Mág mindig hihetetlen hogy ilyen emberekkel tudtam együtt dolgozni és remélhetőleg nem ez volt az utolsó alkalom! Remélem büszkék vagytok rám! És csak hangsúlyozom hogy ez meg mindig csak a kezdet! Köszönöm mindenkitől a rengeteg szeretetet amit kaptam! Teljesen boldog vagyok hogy eddig is eljutottam! És rémelem hogy még ezek után is támogatni fogtok!

Az élő műsorban Király Viktor 13 millió amerikai előtt énekelhetett, aminél nagyobb reklámot valóban nehezen kaphatott volna ingyen. Utolsó, versenyben előadott dala, az All Around The World az iTunes 200-as listáján a 157., a The Voice-előadók között a 19. helyig jutott, ami valóban figyelemreméltó eredmény.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK