2022. 08. 19. péntek
Huba
: 405 Ft   : 398 Ft Benzin: 754.8 Ft/l   Dízel: 786.9 Ft/l   Írjon nekünk

Fajszon utakat korszerűsítettek az adósságkonszolidációból

Zsiga Ferenc  |  2017. 12. 09., 18:28

Fajsz azon községek egyike volt, ahol az önkormányzat 2004-ig nem halmozott föl súlyos adósságokat, a település működtetését nem akadályozta hiteltörlesztés. Úgy tűnt, ez a feszes gazdálkodás megbosszulja magát, mert amíg másik, gyakran felelőtlenül költekező önkormányzatok több száz milliós, úgynevezett adósságkonszolidációban részesültek, azaz az állam átvállalta a tartozásukat, addig ezek a települések semmilyen támogatást nem kaptak.

Ezt elismerve a kormány úgynevezett adósságkonszolidációt pótló támogatást adott mások mellett Fajsznak, ahol az ilyen címen megítélt pénzt, 18,5 millió forintot csak a közelmúltban használták fel.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Berta Zsolt polgármester arról tájékoztatta portálunkat: a jól megérdemelt milliókból azokat az utcákat hozták rendbe, ahol ugyan műút, azaz aszfalt és betonút volt, de egy-egy szakaszuk megérett a javításra, korszerűsítésre. Annál is inkább, mert a csapadékvíz elvezető árkok kivitelezésénél jól látszott, hol áll meg a víz, hol szükséges beavatkozni a gravitációs elvezetés érdekében.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Ott jártunkkor azt tapasztaltuk, hogy a munkálatokat még a téli kemény fagyok előtt sikerült befejezni. A Paprika utca, Liget sor, Rózsa utca, Révész utca, az iskolához vezető központi út, a Szent István út eleje is teljesen új burkolatot kapott. A régi, töredezett szakaszokat felbontották, újra alapozták és új aszfaltburkolatot öntöttek.

Természetesen Fajszot is megérintette az adventi készülődés, a polgármesteri hivatal előtti téren felállított adventi koszorún az elmúlt szombaton gyújtották meg az első gyertyát. A másodikat most szombaton 17 órakor, a falu apraja-nagyja részvételével, is kis műsorral kedveskedve gyújtják meg.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 08. 17., 08:25
Pénteken indult az a hatalkalmas kerekasztalbeszélgetés-sorozat, amely Kalocsa értékeit helyezi fókuszba, és a különbségek helyett a közös pontok kiemelésével az itteni lokálpatrióták közti együttműködés erősítését tűzi célul. Elsőként a lokálpatriotizmus mibenlétét igyekeztek megragadni a résztvevők. Ma a népművészet lesz a téma.
2022-08-19 08:51:33
Ünnepi szentmise és a községi díj átadása mellett számos más programlehetőség várja az érdeklődőket, úgy is mint lovasbemutató, bábelőadás, operettműsor valamint egészségügyi állapotfelmérésen vehet részt bárki. Délután 5 órától Nótár Mary lép fel a nagyszínpadon, majd a Varga Miklós Band után pár órával később lézershow veszi kezdetét.
2022-08-17 08:49:06
A TOP-5.2.1-15 –BK1-2020-00009 azonosítási számú „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” megnevezésű pályázat keretében 2022 augusztus 22-26-ig három helyszínen 15-15 roma származású gyermeket táboroztat a kalocsai Önkormányzat.
2022-08-16 15:57:56
Hirtelen zuhant rá a gyász és vele együtt a váratlan élethelyzet sok nehezen megoldható problémája arra a kalocsai családra, amely fiatal édesanyját néhány hete veszítette el. Az apa segítség nélkül maradt, a gyermeket felügyelet nélkül nem hagyhatja, így fővárosi állását föladni kényszerült. Könnyű belátni: e helyzetben minden segítség jól jön!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 08. 19., 09:11
Balotaszállás külterületén, az előre megadott helyszínen 13 migráns személyt vett fel a gépjárművébe és elindult velük a nyugati határ felé. Még >>>
2022. 08. 19., 08:14
Csütörtök délután gyulladt ki az aljnövényzet Pécs külterületén, az Akó dűlőn, ahol lángra kapott egy ház is, majd az erős szél miatt sebesen terjedő lángok miatt egyre több ingatlan került veszélybe. Még >>>
2022. 08. 18., 13:24
Egyelőre az látható, hogy „labilisabb lesz a légállapot”, növekszik az ismétlődő záporok, zivatarok esélye, és akár hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, ismertette a meteorológiai szolgálat. Még >>>
2022. 08. 18., 12:50
Nem lehet vele hibázni. Eredetileg gyümölcstortából alakult a recept, ami mindig túl kevés volt. Még >>>
2022. 08. 18., 12:37
Szintén augusztus 15-én nyílik újra a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program Még >>>
2022. 08. 18., 08:27
A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület és és a Piros Rózsa Néptánc Egyesület elsődleges célja a megalakulástól kezdve a gyermekek, a fiatal korosztály és a felnőttek népi játékkal, néptánccal való megismertetése volt, és ennek a tudásnak a bemutatása helyi, térségi, országos és nemzetközi rendezvényeken. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés