2026. 09. 09. szerda
Ádám
: 365 Ft   : 315 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Halászati és vízi turisztikai központ épül Fajszon és Dusnokon – Fajsz halászfaluval, Dusnok kajak, kenu kikötővel várja a turistákat

Zsiga Ferenc  |  2018. 11. 25., 11:11

A Fajsz-Dusnok-Sükösd települések alkotta konzorcium közös turisztikai fejlesztést valósít meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Területi és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében az elkövetkezendő két évben. A településeket népszerűsítő, az idegenforgalom fejlesztését szolgáló projektet a három település hagyományaira és adottságaira alapozzák. Fajszon több épületből álló mini halászfalu, ladikok, vizes attrakciók, Dusnokon, a Vajas-parton kajak, kenu kikötő és az ehhez kapcsolódó kiszolgáló épület, Sükösdön tájház, túraútvonal segíti a belföldi és külföldi turizmus fellendítését.

Fajsz és Dusnok polgármesterétől a megyében, de országosan is ritkaságszámba menő közös pályázat részleteiről érdeklődtünk. Berta Zsolt, az  egykor halászatáról, komp-és hajókikötőjéről ismert Fajsz polgármestere a három településre rendelkezésre álló 172 millió forint felosztásáról szólva azt hangsúlyozta: a TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00014 azonosító számú, „Fajsz-Dusnok-Sükösd turisztikai célú fejlesztései a Duna menti kulturális és természeti örökség tükrében” című projekt keretében községe 70 millió forint vissza nem térítendő támogatást, információja szerint a legmagasabb összeget használhatja fel a konzorcium tagjai közül.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
A dusnoki vízi sportközpont látványterve

A turisztikai látogató központ helyszínének a sportpálya szomszédságban lévő tavat és környékét választották, hogy a Duna egyre inkább szélsőséges, hektikus vízállása ne tegye bizonytalanná a faluiban merőben új turisztikai attrakció látogatottságát. Fajsz esetében a turisztikai látogatóközponttal kapcsolatos elképzelések még a tervező asztalon vannak, de annyi már bizonyos, hogy az összességében több ezer négyzetméteren egy

több funkciós központi épület, skanzen jellegű látogatói udvar, egy 4-5 kis építményből, halászkunyhóból álló mini halászfalu, halászati eszközök bemutatója, halászladikok, vizes attrakciók várják majd a turistákat, köztük a diák látogatókat.

A központi épületben egy vetítőszoba is rendelkezésre áll majd a dunai halászat, mint ősi mesterség kisfilmes, videós bemutatására. Továbbá büfé és a hozzá tartozó 40 négyzetméteres kiadó tér is a belföldi turisták minél nagyobb számú érkezését szolgálja.

Az önkormányzat a más építkezéseken felszabaduló földet a terep, a majdani utak feltöltése érdekében már most folyamatosan a tervezett helyszínre szállítja. Berta Zsolt szerint a fajszi tervek a tavaszig elkészülnek, a fizikai megvalósítás jövő év nyarán, őszén kezdődhet. A projekt fajszi elemének befejezését 2020-ra tervezik.

Palotai Péter, Dusnok polgármestere már kész terveket, köztük a látványtervet terítette az asztalra, amikor a három község alkotta konzorcium közös, ugyanakkor mégis önálló, de egymást erősítő  turisztikai célú beruházásáról kérdeztük.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)
Palotai Péter, Dusnok polgármestere már kész terveket, köztük a látványtervet mutatott

Mint a településvezető felelevenítette, az önkormányzat két éve kereste a pályázati lehetőséget, tárgyalt mások mellett a megyei önkormányzattal, hogy Dusnokon, a Vajas-part két híd közötti szakaszán eleinte spontán, majd szervezetten megjelenő kajakosoknak, kenusoknak kulturált kikötési lehetőséget és szolgáltatásokat tudjanak biztosítani. Eddig a közeli sportpálya vizesblokkját nyitották meg a kajakosok, kenusok számára.

Ám a rendelkezésükre álló TOP-os, 62 millió forint összegű vissza nem térítendő támogatásból egy a kajak, kenu szövetség népszerűsítése révén

országosan is ismert kikötőt és pihenőhelyet létesítenek a Vajas jobb partja és az 51-es számú főútról induló bekötőút közötti területen.

Az egykori sertés átvevő helyén, részben a használaton kívüli épületet is felhasználva, egy csónak, kajak, kenu tárolót alakítanak ki. A fejlesztés eredményeként a Vajas-parti kikötőhöz közel, egy kiszolgáló épületet emelnek. Ebben közös hálóteremnek is alkalmas helyiség, vizes blokk, büfé áll majd a vendégek szolgálatára. Az épület környékén bográcsozó helyek, esőbeállók is segítik a vízi túrázókat.

A kiviteli tervek már rendelkezésre állnak, így Dusnokon a turisztikai fejlesztés jövő év végére megvalósulhat.Palotai Péter a bajai járáshoz tartozó Sükösdön, mintegy 34 millió forintból megvalósuló fejlesztésről szólva azt az információz osztotta  meg velünk: a szomszédos községben egy tájházat építenek és több kilométer hosszú túraútvonalat alakítanak ki. A három, egymáshoz közeli településen megvalósuló fejlesztés célja az is, hogy az ide érkező turistákat lehetőleg több napra a térségben tudják tartani.

Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints! 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 07., 10:29
Szeptember 8-án, kedden rendezik meg Bátyán a Kisboldogasszony napi búcsút. A program 17 órakor horvát nyelvű szentmisével kezdődik a templom előtti füves területen, amelyet Tomaskovity Szabolcs atyával celebrálnak.
2026. 09. 06., 08:03
Kalocsa testvérvárosában, a szerbiai Kúlán nyílt meg a Dunatáj Fotókör közös kiállítása „Vajdasági mesék” címmel. A tárlaton a kalocsai fotós közösség több alkotója is bemutatkozott, köztük Török Töce Tibor, a Dunatáj Fotókör tagja.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>
2026. 09. 07., 09:03
Újra beköszönt a kánikula a hét elején: szerdán akár 35–36 fok is lehet, ám estétől hidegfront közelít. A hét második felében záporok, zivatarok és jelentős lehűlés hozza el a kora őszies időt. Még >>>
2026. 09. 04., 13:24
Balesetveszélyes, elszáradt ágak miatt ideiglenesen nem használhatók az Érsekkert szabadtéri fitneszgépei. A veszélyes ágak eltávolítását hétfőre tervezik. Még >>>
2026. 09. 04., 10:40
Felújítási munkálatok kezdődtek a kalocsai Kubikus park játszóterén. Még >>>
2026. 09. 04., 10:26
A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy nemzetközi pénzmosási ügy irányítójához jutottak el, akit a brit hatóságok elfogatóparancs alapján Angliában elfogtak. Még >>>
2026. 09. 03., 11:39
Újabb adathalász üzenetekkel próbálják megtéveszteni az adózókat a csalók – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK