2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 388 Ft   : 368 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Élhető család, fejlődő falu, összetartó közösség - Megalakult a Szeretem Foktőt Mozgalom

2019. 03. 17., 11:42

A foktői családok, fiatalok, a faluban élő szépkorúak érdekében, a szellemi, kulturális, környezetei és természeti értékek fejlesztésére, megtartására új civil mozgalom alakult Szeretem Foktőt néven, melynek alapítói a nemzeti ünnepünkön március 15-én mutatták be az új szerveződést.

„Egy olyan közösségi kultúrát szeretnénk teremteni, ami példaértékű lehet nem csak Foktőn, de a tágabb kistérségünkben is.

Dinamikus civil együttműködés kialakítására törekszünk, aminek az a lényege, hogy szeressünk itt élni.”A mozgalom alapítói olyan emberek, akik eddig is sokat tettek már a településért, és ezután is szívesen dolgoznak a közösségért – ismertette a kezdeményezés céljait Paczér Balázs alapító, a Szeretem Foktőt Mozgalom elnöke.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Szeretem Foktőt Mozgalom

Az alapító úgy fogalmazott, egy közösség legkisebb egysége a család, ezért azokat meg kell erősíteni. A jelenlegi kormányzat soha nem látott intézkedésekkel támogatja a családalapítást, amely egy ilyen remek adottságokkal bíró falu számára, mint Foktő, kitűnő lehetőségként kínálkozik arra, hogy egyrészt megtartsa, másrészt idevonzza a vidéken letelepedni kívánó fiatal családalapítókat – tette hozzá.

Paczér Balázs szerint

földrajzilag is kivételes helyzetben van Foktő, több olyan kiaknázatlan lehetőség rejlik itt, amik az elmúlt időszakban nem kerültek előtérbe, mi ezeket helyben, minden itt élő korosztály bevonásával próbáljuk majd feltérképezni, és a helyi önkormányzattal együttműködésre vinni.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Szeretem Foktőt Mozgalom

A turizmus is rengeteg lehetőséget tartogat, Foktő és természeti környezete tökéletesen alkalmas arra, hogy az ide érkezők feltöltődjenek itt, és megszeressék ezt a helyet.

Az elmúlt néhány évben, több nagyvárosból érkező barátom számára mutattam meg a falut, és legtöbbjük azóta itt házat vásárolt, sőt vannak, akik családdal együtt ide is költöztek. – mondta a Szeretem Foktőt Mozgalom alapítója

Paczér Balázs jelezte, hogy a szervezethez Facebook oldalukon keresztül is lehet csatlakozni, ahol heti rendszerességgel számolnak be tevékenységükről, gondolataikról.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Szeretem Foktőt Mozgalom

A Szeretem Foktőt Mozgalom első nagyobb megmozdulását március végére tervezik, amikor a Meszesi Duna-partra szerveznek családi kerékpáros pikniket, ahová a környező településekről is várják majd a kikapcsolódni vágyókat.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
2023-09-22 11:40:00
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023-09-22 11:35:37
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 27., 10:33
Valaki kihasználta, hogy a vendégek nem zárták be az ajtót; az ismeretlen a szobából elemelt közel 150.000 forintot. Még >>>
2023. 09. 26., 12:16
Úgy tett, mintha megcsalt férjként rajtakapta volna az asszonyt és egy gázriasztó pisztollyal kirabolta a „házasságtörésben vétkes" férfi riválisát. Még >>>
2023. 09. 25., 17:54
A tűz felügyelet nélkül nem hagyható, távozás után pedig minden esetben gondoskodni kell annak biztonságos eloltásáról. Még >>>
2023. 09. 25., 10:50
Csendháborítás miatt igyekezett a helyszínre a rendőr, de ott váratlan helyzettel szembesült. Azonnal cselekedett. Még >>>
2023. 09. 25., 10:21
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK