2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Színes programok, tarhonyára hangolt főzőverseny a Foktői Falunapon – A vártnál is nagyobb tömeget vonzott

Zsiga Ferenc  |  2023. 07. 03., 07:53

Egy napra ismét a szórakozásé és a gasztronómiáé volt a főszerep Foktőn, ahol szombaton az árterületen lévő sportpálya és létesítményei adtak helyet a település legnagyobb közösségi eseményének, a Falunapnak. A színes programsorozatban ezúttal is helyet kapott a tarhonyás ételek főzőversenye, amelyen a kulináris élvezetekről alkotott képzeletünket talán kicsit felülmúlva, még desszertek is készültek - nem is akármilyenek - a legendás tarhonyából. Az egész falut megmozgató, a távolabb élő rokonságot hazacsalogató, barátokkal, érdeklődőkkel kiegészített nagyrendezvény résztvevőinek száma a délutáni, esti órákra érte el a csúcsot: a Bon-Bon zenekar koncertjén már közel ezren szórakoztak.

A baráti társaságokkal megtöltött rendezvénysátrak és az önkormányzat nagysátra előtt felállított színpadon zajló események kora délutánig csak rövid időre csalogatták a résztvevőket a színpad elé. A késő délutáni és esti programok viszont már annál inkább tartósan ott marasztalták a népünnepély egyre csak szaporodó számú közönségét.


De ne szaladjunk ennyire előre: 10 óra körül elsőként az óvodások adtak műsort, majd kifejezetten nekik rendeztek habpartit. Róluk a későbbiekben sem feledkeztek meg, a falu és a vendégek csemetéit egészen délután két óráig arcfestés, csillámtetoválás, lufihajtogatás és óriásbuborék fújás várta.

A stílusosan tarhonyás hús ebéddel nem csak az önkormányzat készült, az alkalomra kitelepült baráti társaságok, köztük a község határában lévő Viterra, Közép-Európa legnagyobb növényolajgyára munkatársai, és a helyi nyugdíjas egyesület tagjai is fakanalat ragadtak. A tarhonyás ételek mellett a kalocsai fűszerpaprika tájkörzetbe tartozó települések jellegzetes étkei, halászlé, birka-, marha, - kecske, - kakas-, tyúk-, és zúzapörköltek rotyogtak a bográcsokba. Miközben az ételek készültek, de különösen ebéd közben és után a vidám hangulat tónusát a mesélő kedv és a mikszáthiasra hangolt humor uralta, amelyből természetesen nem maradhatott ki: Foktőn tavasz tájékán ezért még mindig nem illik megkérdezni, hogy csírázik-e a tarhonya.

Az ezúttal laikusokból álló, de azért jó ízvilággal megáldott alkalmi zsűri tagjai végül a beadott, szépen tálalt tarhonyás ételek közül az első helyre a Nyald meg a … kanalam Teamot sorolták. A Veronika és Renáta irányításával készült győztes menüsor grillen készült sertés- csirke legjavából, rózsaszín tarhonyasalátából és nyári grill zöldségekből állt.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A második helyezett a Kovács Ottó, Dr. Jéri Tamás és Szalai József főzőtrió alkotta Tarhonyá(sokk) csapat lett, ők marhapörköltet készítettek tarhonyával.

A harmadik helyezést a Bolvári Team pásztortarhonyája érdemelte ki.

Desszertek kategóriában ugyancsak a Veronika-Renáta páros remekelt, magyaros tarhonya pohárkrémjük került az első helyre. A második helyezést Bolvári Mirella tarhonyás madárteje, a harmadikat Lesi Józsefné tarhonyás kekszecskék édessége érdemelte ki. A desszertpalettát mások mellett tarhonyapuding és málnás tarhonya színesítette.

A műsor fősodra 14:30 –kor Kiskőrös Város Fúvószenekara koncertjével kezdődött. A hangverseny érdekessége, hogy a népszerű operett részletek, közismert dallamok még a közönséget is dalra fakasztották.


A Benedeki-, majd a Dusnoki Biser Tánccsoport, a Bátyai Rozmaring Népdalkör erős tapssal kísért produkcióját a vendéglátó foktőiek Hagyományőrző Néptáncegyüttese fellépése és a Foktői Vegyeskórus népdalai zárták. A délutáni műsorblokk a Solti Mazsorett Egyesület lányai látványos, már-már gimnasztikus elemeket felvonultató parádéjával ért véget.


Ahogy közeledett az este, a vonuló felhők némi bizonytalansággal töltötték el a szervezőket már csak azért is, mert a rendezvényre érkezők száma egykettőre meghatványozódott. Az esőfelhők végül elvonultak, ám ártér lévén némi kellemetlenséget, úgy 25-30 percig a szúnyogok hada okozott. A decibelek hallatán, a lengedező szélben aztán ők is tovább álltak.
Suzy és Varga Viktor műsora végén több százan tapsoltak, mígnem a szuperprodukció, a vártnál is nagyobb nézőszámot generáló Bon-Bon együttes fellépése zárásakor már közel ezerfős publikum búcsúzott a zenészektől. A foktői falunapot a Joy partyzenekar hajnalig tartó zenés-táncos bulija zárta.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
2023-09-22 10:43:00
Választási kampány közeleg – jövőre önkormányzati és EP választásokat tartanak hazánkban. A pártok, politikai szervezetek igyekeztek kihasználni a Paprikafesztiválban rejlő marketingértéket. Több helyi közéleti személyiséget és országos pártpolitikust is kérdeztünk a jövő évi terveikről.
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK