2026. 09. 16. szerda
Edit
: 367 Ft   : 318 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Megkezdte működését a géderlaki bölcsőde – Egyházi fenntartásban, ragyogó körülményeket biztosítanak a kicsiknek

Megkezdte működését a géderlaki bölcsőde – Egyházi fenntartásban, ragyogó körülményeket biztosítanak a kicsiknek
2020. 01. 10., 11:20

A kalocsai járásban, de még az országban is ritkaságszámba megy, hogy egy ezer fő alatti településen bölcsőde működik. A sort a 988 állandó lakossal rendelkező Géderlak törte meg, ahol hivatalosan december 1-jétől, a gyakorlatban pedig januártól öt férőhelyes bölcsőde működik a Pünkösdi Egyház fenntartásában. A példaértékű kezdeményezésnek ez csak az első lépése, a szomszédos településekről is gyermekeket fogadó bölcsibe további 10 kisgyermek gondozásának teremtették meg a feltételeit. Sánta Csilla, az intézmény vezetője a helyszínen mutatta be a kor színvonalán megépített, a kisgyermekeknek kívül-belül gyönyörű környezetet biztosító bölcsődét.


Sánta Csilla az előzményekről szólva elmondta: az egyház 2016-ban vásárolta meg az épületet, akkor még a „Biztos kezdet” pályázat céljainak megvalósításához. Ez a pályázat nem volt sikeres, így üresen állt a település központjában lévő épület, amelynek új funkciót kerestek.

Időközben a szakminisztérium a „családbarát ország” megteremtése jegyében pályázatot írt ki. A Szeretetszolgálat ekkor nyújtott be kérelmét családi bölcsőde kialakítására, és nyert 4 millió forintot bölcsődei eszközök beszerzése.
A Pünkösdi Egyház 25 millió forintot biztosított az épület bölcsődei céloknak megfelelő kialakítására, így az összesen 29 millió forinttal megvolt a fedezete a korszerű családi bölcsőde létesítésének.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)


A szakember elmondta: a bölcsőde alapítása előtt egyeztetettek Katona György polgármesterrel, a helyi háziorvossal, a védőnővel, de az úgynevezett szakmaközi hálózattal, a helyi családsegítővel is kapcsolatba léptek.

Az előzményekhez tartozik az is, a Noel Családi Bölcsődében két főt foglalkoztatunk, de az operatív munkába én mint intézményvezető, valamint a Szeretetszolgálat munkatársai is bekapcsolódnak. Amint az közismert, a Pünkösdi Egyház történelmi egyház, így a bölcsőde fenntartásához állami normatívában részesül – mondta Sánta Csilla. Az intézményvezető hozzátette: „A bölcsődét nagyon pozitívan fogadták Géderlakon. A védőnő, a szülők örültek a lehetőségnek, mert a család jobb megélhetése érdekében az itt gondozott öt kisgyermek édesanyja újra munkába tudott állni.”


Amint elhangzott, jelenleg négy géderlaki és egy dunaszentbenedeki kisgyermek alkotja a csoportot. Legközelebb Dunapatajon működik bölcsőde, de ott már annak ellenére várólista van, hogy a közeli nagyközségben 14 férőhelyes önkormányzati bölcsőde működik. 

Kérdésre válaszolva a szakember kifejtette: igény szerint bővülnek, de egyelőre az látszik, tartósan a jelenlegi öt bölcsődei férőhelyet tudják betölteni.

– Szeretném hangsúlyozni, hogy a mi bölcsődénk családi bölcsőde, azaz nem a hagyományos intézményi keretek között működik. Családi étkeztetést biztosítunk, és amint látható, itt, helyben, a bölcsőde konyhájában készítjük az ebédet. Természetesen a gyermekétkeztetés szabályait nekünk is be kell tartani, ugyanakkor nem kell szakképzett szakácsot foglalkoztatnunk. 

RUGALMASAN, A GYERMEKEK, SZÜLŐK IGÉNYEIHEZ TUDJUK IGAZÍTANI A GYERMEKEK ÉTKEZÉSÉT.

A mai ebéd például tárkonyos pulykaragu leves és aranygaluska.
Az étlapunkat dietetikus állítja össze, mert nem szeretnénk a szabályokon kívül esni – ismertette az étkeztetés módját és körülményeit a szakmai vezető.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)


Sánta Csilla szerint a családi bölcsőde egyik nagy előnye, hogy nagyon rugalmas napirend szerint dolgozhatnak. Ami fix, az az étkezés és az alvás időpontja, minden egyéb programot a gyermekek igényeihez tudnak igazítani.
Ennek ellenére a Pünkösdi Szeretetszolgálat bölcsődéje is úgy működik, mint egy intézményi bölcsőde.
Például

ITT IS NAPI NÉGYSZERI ÉTKEZÉST BIZTOSÍTANAK, ÁM A KIS LÉTSZÁMBÓL ADÓDÓAN PICIT LAZÁBBAK, CSALÁDIASABBAK A KERETEK.

Nagyon jó gondozónőkkel dolgozom, akik értik a szakmát, gyermekbarátok. Bölcsődénkben a családdal egyeztetett személyre szóló gondozás, nevelés folyik.” – mondta Sánta Csilla, a januártól a Pünkösdi Szeretetszolgálat által működtetett, géderlaki Noel Családi Bölcsőde szakmai vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-14 08:45:17
Nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kiskőrösi mérnöksége szeptember 21. és 24. között az 51-es főút Dunapataj és Kalocsa közötti szakaszán. A munkavégzés idején jelzőőrös forgalomkorlátozásra, sebességkorlátozásra, valamint szeptember 24-én az FBH-NP Nonprofit Kft. hulladékudvarához vezető önkormányzati út időszakos lezárására is számítani kell.
2026-09-11 14:47:17
Váratlanul Magyar Péter is megjelent a Dunaszentbenedeki falunapon, ahol a szokásos falunapi forgatag közepette Vargyas László polgármester átadta a települési elismeréseket, és köszönetet mondott a Paksnál az atomerőmű hűtővízellátását stabilizáló fenékküszöb építésén részt vevőknek, a vízügy, illetve a vízépítők, valamint a munkálatokat támogató honvédségi erők képviselőinek.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 15., 16:17
Török Töce Tibor futográfus „Az utca dallama” című alkotását beválogatták az Év Magyar Fotója – Év Magyar Fotósa 2026 albumába. A zsűri összesen 101 fotót választott ki, ezek között kapott helyet a kalocsai alkotó képe is. Még >>>
2026. 09. 15., 09:26
Jelentős számú közlekedési szabálytalanságot rögzítettek a rendőrök Bács-Kiskun megyében az elmúlt héten. A sebességhatárokat 1144-en lépték túl, a gyorshajtók legalább 50 ezer, de akár 468 ezer forintos közigazgatási bírságra is számíthatnak. Még >>>
2026. 09. 15., 09:18
Őszi dekorációval szépítette meg a települést Bátya Község Önkormányzata. Még >>>
2026. 09. 14., 11:50
A Paprikafesztivál idején a megszokottól eltérő nyitvatartással várja látogatóit a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2026. 09. 11., 10:30
Borongós, esős idővel indult a péntek az ország nagy részén. A Nyugat-Dunántúlon több helyen 10–20 milliméternyi csapadék gyűlt össze, a nyugati határ közelében pedig már 20 milliméternél is több eső esett. Még >>>
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK