2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Gólszüretet tartottak Kecel ellen

Gólszüretet tartottak Kecel ellen
Tamás Ferenc  |  2020. 09. 18., 11:13

Szeptember 12-én, szombaton rajtolt a Bács megyei férfi kézilabda-bajnokság is, ahol a Buzogány-tanítványok szó szerint lerohanták az ellenfél Kecel omlatag sáncait.

Az előző bajnoki évadban az akkor még újonc kalocsai „tizenévesek” kétszer is megleckéztették a Kecel felnőtt csapatát (25–21, 29–24), így hazai győzelmet várt a csapat vezetése, de a publikum is a nyitó találkozótól. A kezdeti „fogáskeresés” után – 2–2, 6–3, 12–9 –aztán beindult a henger a mieink részéről, miközben két kiváló hálóőrünk Bedics Gergő és Jagicza Marcell „leolvasta” az ellenfél lövőinek minden próbálkozását.

A második játékrész közepére aztán volt közte „tíz is”, –27–17, sőt tizenkettő is (31–19)–, miközben Urbán Tomiék már tetszés szerint szaladtak át a keceli védőfalon.

MESTERMÉRLEG:
Buzogány Szabolcs edző: – Végig vezettünk a meccs során, de mivel a fiúk első bajnokija volt, picit nehézkesen álltunk bele a mérkőzésbe. Sok ziccert is hibáztunk ekkor, azért volt talán csak két gól különbség a pihenőre (15–13). A szünetben aztán a fiúk megértették, hogy hova kell lőni a kapusnak, hogy eredményesebbek legyünk, miközben olyan játékrendszerre is váltottak, amellyel a Kecel már nem bírt megbirkózni. Az ellenfél ekkor már látványosan kezdett fáradni, mi pedig már mindenkit a pályára tudtunk küldeni, amit a találkozó fő hozadékának is tartok a tízgólos győzelmünk mellett.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Gézengúz UKC – Kecel KC 37–27 (15–13)
50 néző, vezette: Bugyi T., Nász P.
Gézengúz UKC: Bedics T. – Petrányi D., Lelesz B. 6, Urbán T. 10, Kovács Á. 9, Horváth R. 1, Kacsora B. 2. 
Csere: Iván D. 3, Varga O. 3, Vargyas Sz. 2, Bánfalvi D. 1, Jagicza M. (k.), Drenyovszki D., Harsányi P., Argat M. 
Edző: Buzogány Szabolcs.

Az eredmény alakulása: 11.p.: 6–3, 21.p.: 12–9, 29.p.: 15–13, 36.p.: 19–15, 44.p.: 25–17, 50.p.: 31–19.

Hétméteresek: 4/4, illetve 2/1. 
Kiállítások: 10, illetve 14 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK