2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Januárban főállású szakemberekkel nyitja kapuját a Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont – Újabb pályázatot nyújtanak be a pince és a tetőtér felújítására

Zsiga Ferenc  |  2019. 10. 31., 09:16

Egyelőre zárva van a szeptember 21-én nagyszabású ünnepség keretében átadott hajósi Cabernet Borturisztikai Látogatóközpont. A főbejáraton magyar - és németnyelvű felirat tájékoztat arról, hogy januártól viszont folyamatosan fogadja majd a turistákat a volt fogadóból kialakított Látogatóközpont. Mint a polgármestertől megtudtuk, a létesítmény indítása munkahelyteremtéssel járt, a Központban három főállású munkatársat foglalkoztatnak. A hajósi borturizmus fellendítését szolgáló épületegyüttes a bortúrára, pincelátogatásokra érkező turistacsoportok fogadóhelyeként is funkciónál, és olyan csomagot kínál, amelyben Hajós és a környék nevezetességei, például az egykori érseki kastély és a katolikus templom megtekintése is beletartozik.

Mint emlékezetes, a hajósi Pincefalu történetének egyik legnagyobb jelentőségű beruházása, a volt Cabernet fogadó Borturisztikai Látogatóközpont projektátadó ünnepségét szeptember 21-én tartották. Akkor a létesítmény körüli tereprendezési és parkosítási munkálatokkal csak részben készültek el, ám azóta a Központ környezete is végső formáját mutatja, készen áll a turisták fogadására.


Forrás: Zsiga Ferenc

Estók Mihályné polgármester portálunkat arról tájékoztatta: a Látogatóközpont létesítésének egyik célkitűzése az volt, hogy ezzel új munkahelyeket is teremtsenek, a Központot helyi szakemberekkel működtessék.

Ez a célkitűzés megvalósul, a közmegelégedést kiváltó

CABERNET BORTURISZTIKAI LÁTOGATÓKÖZPONTBAN HÁROM, AZ ÖNKORMÁNYZAT ALKALMAZÁSÁBAN ÁLLÓ FŐÁLLÁSÚ MUNKATÁRS DOLGOZIK MAJD.

Mint elhangzott, természetesen a Látogatóközpont népszerűsítésére is lépéseket tettek. Honlappal, egyéb marketing eszközökkel is elősegítik a tavasztól reményeik szerint megnövekedett számú turisták fogadását, a város, annak borászata, egyéb értékei iránti érdeklődés felkeltését.


Forrás: Zsiga Ferenc

A polgármester hangsúlyozta: a megyei önkormányzat TOP pályázatán megvalósult fejlesztés, mint befektetés a jövőbe, már az épület felújításával is megtérült. Hajósnak, a hozzá tartozó Pincefalunak mindeddig nem volt olyan épülete, amely kifejezhette volna a város elkötelezettségét az európai hírű, utcákba rendeződő pincerendszer, a hozzá tartozó szőlőültetvények, az azokat megművelő szorgalmas hajósi emberek mellett.

A Látogatóközpont, mint turisztikai attrakció új lendületet adhat a pincefalu, az egyes borházak, pincék, és természetesen a hajósi borok iránti érdeklődésnek.


Forrás: Zsiga Ferenc

Estók Mihályné hozzátette: a Látogatóközpont az ide érkező vendégek körútjának a kiindulópontja, egyben a Pincefaluban, a városban tett túrájának a végállomása.

Ugyanakkor a méretében is impozáns turisztikai központ, az Európában egyedülálló, 24 utcából, közel 1200 pincéből álló Pincefalut reprezentáló épület fejlesztése nem fejeződött be.

KERESIK A LEHETŐSÉGÉT ANNAK, HOGY A TOVÁBBI, PÁLYÁZATI FORRÁSOKBÓL MEGVALÓSULÓ FEJLESZTÉS RÉSZEKÉNT A CABERNET ÉPÜLETÉNEK GYÖNYÖRŰ PINCERENDSZERE ÉS TETŐTERE IS MEGÚJULHASSON

– mondta a polgármester.

Estók Mihályné szerint ezzel összefüggésben jó hír, hogy a már megvalósult beruházáshoz is jelentős segítséget nyújtó, a további fejlesztések mellett is elkötelezett Rideg László, a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés elnöke az október 13-i választások eredményeként újra ezt a tisztséget tölti be.


Forrás: Zsiga Ferenc

A városvezető annak a reményének adott hangot: újabb sikeres pályázatok esetén az épület alatt húzódó pincerendszer bemutatása is jelentősen hozzájárul a hajósi Pincefalu turisztikai vonzereje erősítéséhez.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK