2021. 11. 29. hétfő
Taksony
: 368 Ft   : 326 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Kiraboltak Hajóson egy idős nénit

2016. 12. 11., 19:17

Az eset még tavaly történt, de az eljárást a napokban fejezték be a nyomozók. Mint kiderült, az elkövető hajósi páros rovására több bűncselekmény is írható.

Tavaly december 15-én 22 óra körül történt, hogy egy hajósi házba ismeretlen személyek betörtek. Az ott lakó 84 éves nénit arcon ütötték és elvették pénztárcáját, amiben hozzávetőleg 20 ezer forint volt. Ezt követően az időskorút ápoló nő – lakásban hagyott – pénztárcáját is ellopták.

A nyomozás során a rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 30 éves hajósi férfit és 17 éves társát.


Forrás: Police.hu

A fiatalkorú a gyanú szerint napközben meglátogatta a nénit és megjavította a kilincsét, ekkor a munkáért pár száz forintot kapott, de a nénitől – tudta nélkül – közel 10 ezer forintot lopott el.

A Kalocsai Rendőrkapitányság magánlaksértés bűntett, rablás bűntett, könnyű testi sértés bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a gyanúsítottakat.

A rendőrök kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit az illetékes járásbíróság elrendelt.

A nyomozók a napokban befejezték az eljárást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldik meg – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 11. 27., 14:25
A kalocsai Török „Töce” Tibor, A-MAFOSZ-fotóművész 16 éves pályafutása legeredményesebb évét zárta. A fotográfus 2021-ben 30 díjat nyert. A több mint 150 kiállításra javasolt képe négy földrészen és 20 különböző országban került bemutatásra. A pályázatokon díjazott képeinek 90 százaléka Kalocsán és annak vonzáskörzetében készült!
2021. 11. 26., 08:05
Két napja, a közmeghallgatáson még hiányolták, máris megnyílik a kalocsai Infopont. Az iroda napi nyolc órán át tart majd nyitva. Feladatai között szerepel a turizmus kiszolgálása, kulturális és más rendezvények népszerűsítése és belépőjegyek árusítása, tájékoztatás, valamint az önkormányzattal való kapcsolattartásban is segítséget nyújt.
2021. 11. 25., 08:40
Évekig valóban csatatérre emlékeztetett Kalocsa főtere. Mire egyre nagyobb felületen készül el az új díszburkolat, hétfőn megütközött a városházán a képviselő-testület és a kivitelező érsekség. Egy újabb határidő-hosszabbítási kérelem volt a casus belli. A testület nem engedett. Eben a cikkben a kérelmezők érvrendszerét ismertetjük, dr. Filvig Géza polgármester bevezetőjével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 11. 28., 16:00
Az ANDA Present Kft. 10 000 db gyermekmaszkot adományozott a Kertvárosi Általános Iskoláért-Gyermekeinkért Alapítványnak. Még >>>
2021. 11. 28., 14:56
A vádlott szándékosan segítséget kívánt nyújtani 4 szír migráns személynek abban, hogy a szerb-magyar államhatár közeléből Nyugat-Európába, Ausztriába eljussanak. A sikeres szállítást követően Belgrádban 1000 eurót kapott volna fizetségül. Még >>>
2021. 11. 28., 11:55
Személyautó árokba hajtott a Dunapataj táblától 100 méterre, Ordas irányában. Még >>>
2021. 11. 27., 19:15
Személyi sérüléssel járó baleset történt az 5301-es számú úton. Még >>>
2021. 11. 26., 13:15
A tamási rendőrök egy koporsók és urnák forgalmazásával foglalkozó vállalkozót vettek őrizetbe november 24-én késő este, aki legális üzlete mellett kábítószer-kereskedelemmel is foglalkozott. Még >>>
2021. 11. 26., 11:42
Egy lószállítót vontató személyautó és egy másik gépkocsi karambolozott csütörtök este Miske belterületén. Két személyt szállítottak a mentők a kalocsai kórházba. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei