A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében szeptember 16-án, a Kalocsai Színházban egész napos kurzust tartott a mesterséges intelligenciáról (MI) Balogh Péter „Petya.” A téma egyik legjobb szakértője 4x45 perces előadást és workshopot magába foglaló programjára - jellemzően a vármegye déli járásaiból - mintegy 100 cégvezető érkezett. Balogh Petya érdekfeszítő prezentációjából a résztvevők megtudhatták, mi is valójában a mesterséges intelligencia, hogyan működik, mire használható és milyen egyre jobban kitolódó határai vannak. Ezenkívül példákon keresztül ismerkedhettek az MI üzleti életben való alkalmazásával, beleértve az értékesítést, marketinget, pályázatírást és egyéb szakterületeket.
Az emberiség szuperképessége, hogy idővel minden technológiát megszelídít, de az biztos, hogy ami most történik, átformálja az életünket” – szögezte le előadása bevezetőjében a szakember, aki az emberi agy működése és teljesítőképessége tükrében mutatta be az MI fejlődését az 1950-es évek végétől, majd rámutatott:
2017-ben a Google kutatói értek el robbanásszerű áttörést egy új mesterséges intelligencia modell, a transzformátor megalkotásával. Azóta erre épülve a tudomány és a számítástechnika ezen területe ugrásszerűen nő. Eleinte évi tízszeres, számításaim szerint újabban évi huszonhatszoros tempóban fejlődik az MI-rendszerek képessége, minősége és tudása. A legújabb MI már képes érzelmeket felismerni és kifejezni, telefonunk kamerája segítségével „lát”, és ha arra kérjük, akár személyi tolmácsként is működik”–magyarázta Balogh Péter, hozzátéve:
Ez a gyors fejlődés azonban számos aggályt is felvet: vajon az MI képes lesz-e etikusan dönteni, vagy például az automatizáció milyen hatással lesz a munkaerőpiacra?”- tette fel a kérdést az előadó, amire a választ maga adta meg:
Szerintem sokkal könnyebb az emberiségnek alkalmazkodni mindehhez, mint hinnénk, ugyanis ami legjobban fejlődik, az a gép és az ember közötti kommunikáció. Az MI egyre jobban érti, hogy mit mondunk és miért mondjuk. Azért gondolom, hogy könnyű lesz az átmenet, mert nemcsak az MI mögöttes komplexitása nő, hanem a használat egyszerűsödik is, azaz egyre könnyebbé válik az MI alkalmazása az élet mind több területén.
A szakember szerint szinte biztos, hogy ennek a változásnak rengeteg olyan aspektusa lesz, amit most még nem eléggé értünk, amiről még nem tudjuk, hogy pontosan mit fog okozni a jövőben. Amennyiben hatékonyabban, gyorsabban, jobb minőségben végzünk valamilyen munkafolyamattal, akkor minden egyes iparágban ugyanaz lesz a kérdés: ha valamiben háromszor hatékonyabbá válik az emberiség, akkor ugyanekkora társadalmi költség mellett háromszor ilyen minőséget vagy mennyiséget kérünk belőle, vagy ugyanezt a minőséget és mennyiséget harmadekkora társadalmi költség mellett kérjük.
Hatalmas változás előtt áll a munka világa. Megszűnnek és átalakulnak munkahelyek, sokan elveszíthetik a munkájukat. Aki ebben a változó világban is képes megoldani a problémákat, felvértezi magát az új tudással, annak továbbra is lesz állása”- mondta Balog Péter, hangsúlyozva, hogy érdemes minél fiatalabb korban elsajátítani a programozói és egyéb technológiai tudást.
A szakember példákon keresztül a művészetekről szólva kifejtette:
Azt gondolom, hogy az MI minden művészeti ágban jobb műveket fog alkotni, mint a legjobb emberi alkotók. Ennek több hatása lesz. Az egyik, hogy ha minden kategóriában jobbat tud alkotni, mint a legjobb emberi alkotó MI nélkül, így nehéz lesz versenyben maradni csak a produktum alapján. Ugyanakkor, ahogy egyre jobb minőségű és olcsóbb alkotásokat tudunk előállítani, úgy értéktelenedik el a kategória. Ez történt a zenében. Ma már a zenéből, a zeneszámok jogdíjaiból nem lehet megélni. A zenészek a koncertekből élnek, mert a Spotify-on lévő kétmillió zeneszám miatt nagyon kevés pénzt kapnak Ahogy a mű leértékelődik, a művész felértékelődik. Arra, hogy valaki koncertjén ott lehessenek, akit több százmillió ember hallgat a Spotify-on, egyre nagyobb igény lesz.A másik fontos gondolat, hogy az a minőségi szint, amit mindenki elő tud állítani, az lesz az „új gagyi.” Most ahhoz kell hozzászoknunk, hogy a képgeneráló, szövegíró, zenekészítő szoftverekkel mindenki nagyon jó minőséget tud előállítani, ezért nagyon magasra kerül a „gagyi” szint. Aki meg akarja magát különböztetni, akár marketingben, akár zenében, akár művészetben, annak jobb minőséget kell nyújtania, mint amit az átlagos ember géppel generálni tud. A marketing szakma továbbra is megélhetést kínál majd, de csak azoknak, akik a munkájuk során az MI-t igénybe veszik”– mondta Balogh Péter.
A szakember a folytatásban rámutatott, hogy az MI egy teljesen átlagos család mindennapjaiban is rengeteg változást hoz, leginkább a tudáshoz való hozzáférésben. Hamarosan elég lesz egy videót bekapcsolva megmutatni, mit látunk, mi történik. Ez valószínűleg tovább fejlődik abba az irányba, hogy lesz rajtunk egy folyamatosan üzemelő kamera, ami mindent lát és hall, így tud támogatni minket.
A fejlődés olyan sebességgel zajlik, hogy sok területen nehéz előre megjósolni, hogy mi lesz ennek az eredménye.
Elsősorban az egészségügyben,
kereskedelemben,
agráriumban és oktatásban látom a mesterséges intelligencia hasznosításának lehetőségeit, de számos más területet is jelentősen át fog alakítani. Azok a cégek, amelyek időben alkalmazkodnak és kihasználják ezeket az eszközöket, hatalmas versenyelőnyhöz juthatnak. Akik pedig lemaradnak, azok hamar elveszíthetik piaci pozíciójukat azokkal szemben, akik jól kihasználják ezeket a lehetőségeket”
– hangsúlyozta előadása zárógondolatában Balog Péter „Petya”, akinek előadását a cégvezetők hosszan tartó vastapssal ismerték el.