2021. 12. 06. hétfő
Miklós
: 364 Ft   : 322 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Fogyasztóvédelmi fórumot szervezett a kereskedelmi és iparkamara Kalocsán – Ízelítő a webáruházas vásárlás buktatóiból és más fontos kérdések

Zsiga Ferenc  |  2018. 06. 02., 12:37

Fogyasztóvédelmi fórum címmel a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezett három előadásból álló szakmai találkozót május 31-én Kalocsán, a városháza kis házasságkötő termébe. A Kecskemétről érkezett szakemberek mondanivalójukat az „Ismeri a vállalkozására vonatkozó fogyasztóvédelmi jogszabályokat?, Tudja, hogyan kell kezelni a fogyasztóvédelmi panaszokat?, Munkaerő gondja van? Megoldás lehet a rugalmas foglalkoztatás” kérdések köré szervezték.

A rendezvényre érkező előadókat és a hallgatóságot elsőként Péjó Zoltán, a megyei kamara helyi ügyfélszolgálati irodájának vezetője köszöntötte. A fórumon a járás vállalkozásainak képviselőin túl a Bajai SZC Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma intézmény rendvédelmi és közszolgálati tagozatos tanulói is részt vettek.

Récsányi Ilona
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az első előadást „Az államigazgatás fogyasztóvédelmi aspektusai – különös tekintettel az eljárásjogi környezet változásaira” címmel Récsányi Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály vezetője tartotta. Valószínűleg a rendelkezésre álló időkeret is közrejátszhatott abban, hogy az ígéretes cím ellenére a résztvevők a január 1-jétől hatályos Általános közigazgatási rendtartásról (Ákr), annak fogyasztóvédelmet, vállalkozásokat érintő rendelkezéseiről csak nagy általánosságban hallhattak.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A sajtóban korábban megjelent információkon túl a hatósági ellenőrzés új szabályozása, annak lezárási lehetőségei, az így indult hatósági ügyek éppen a több mint egy évtizedes berögződés miatt talán nagyobb magyarázatot igényeltek volna. Ám a hatósággal történő hivatalos kommunikáció, az ügyfélkapun és a cégkapun keresztül történő kérelem benyújtás és ügyintézés szabályainak ismertetése mindenki számára világossá tette: valójában milyen a szabályos ügyfél és a hatóság közötti hivatalos érintkezés.

A webáruházakon keresztül történő vásárlás buktatói, a jogorvoslat lehetőségei érezhetően felkeltették a hallgatóság figyelmét.

Dr. Horváth Zsuzsanna
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Izgalmas témákat, felvetéseket feszegetett dr. Horváth Zsuzsannának, a kamara mellett működő Békéltető Testület elnökének „Vállalkozások a békéltető testület eljárásában” című előadása. Figyelemmel arra, hogy valamennyi vállalkozó egyben fogyasztó is, a jelenlévők mindkét fél jogállásáról, lehetőségeiről, a mediációs (közvetítői) eljárás előnyeiről megfelelő információt kaptak. A felkészült jogász azokat az eseteket is felsorolta, amikor az ügyfél például a fizetési meghagyás kibocsátása után már hiába fordul a békéltető testülethez, annak már nem lesz lehetősége segíteni. Ennek ellenére a bemutatott adatok szerint a békéltető testület működése számos esetben leegyszerűsíti, megkönnyíti a jogvita eldöntését, a felek közös megegyezéséhez vezet, akik azonban ezt követően is bírósághoz fordulhatnak.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A kamara előadója, Utasi Melinda „Család és KarrierPONTok – Rugalmas foglalkoztatások lehetőségei” címmel megtartott előadása a jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben annak a lehetőségét vázolta fel: miként lehet olyan szakembereket is bevonni a vállalkozások tevékenységébe, akik a gyermeknevelés vagy más körülményeik miatt a napi fix munkaidős foglalkoztatásban nem partnerek, azt nem vállalják, viszont az ettől eltérő, akár otthon is végezhető rugalmas munkaidőre vagy munkára egyszerre nyitottak és alkalmasak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!
2021. 12. 02., 09:50
Napokon belül több mint kétszáz ajándékcsomagot juttat el gyermekotthonban élő gyerekeknek a Paks II. Zrt. A két új blokk létesítéséért felelős társaság Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint idén – ahogy az előző években is – több karitatív akcióhoz csatlakozott. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 06., 10:52
Embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a nyomozók előterjesztést tesznek a férfiak letartóztatásának indítványozására. Még >>>
2021. 12. 06., 08:04
Íme a hatodik feladvány, jó keresgélést! :) Még >>>
2021. 12. 05., 16:22
A szervezők négy éven át események százaira látogattak el az egész világon, mintegy 3500 jelölt közül válogatták ki azokat, akik a címért megmérkőzhettek Bolognában. Még >>>
2021. 12. 05., 13:15
A Mikulásoknak ma a csomagokat kell összekészíteniük, és elázni se lenne jó... Még >>>
2021. 12. 05., 10:13
Újabb nap, újabb feladvány. Sok sikert, fejtsétek meg az ötödik feladványt is! Még >>>
2021. 12. 04., 15:17
Az igazoltatás előtt egy őzet ütött el a férfi, és a tetemet az autójába rakta, hogy azt ellopja. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés