2024. 05. 23. csütörtök
Dezső
: 387 Ft   : 357 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Új műszaki szaküzlet nyílt Kalocsa belvárosában

Borbély-Juhász Ágnes  |  2015. 11. 06., 12:27

Csütörtök délután ünnepélyes keretek között nyitotta meg a volt CIB bank helyének átalakítása, felújítása után kalocsai üzletét a kiskőrösi, kecskeméti, akasztói, és soltvadkerti kereskedéséről már sokak által ismert Hufbau-Akker Szaküzlet.

A város elöljárói, az üzlet munkatársai, valamint a sajtó megjelent képviselőinek körében Endrődi Ferenc az Akker Plus Kft. tulajdonosa nyitotta meg az új kereskedést, néhány mondattal kitérve cégük hitvallására, elkötelezettségére.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Elhangzott, a 25 éves múltra visszatekintő Akker Plus Kft. a profizmus, a hitelesség, és a kiszámíthatóság jegyében végzi munkáját, kiemelt figyelemmel kezeli ügyfeleit, és igyekszik minél jobb kapcsolatot kialakítani vásárlóival. A tulajdonos hangsúlyozta, munkájuk sok bizalmat kíván, aminek elérésére eddig is, és ezután is maximálisan törekszenek. Az alkalmat megragadva megköszönte az új üzlet kialakításában, berendezésében részt vevő kollégái munkáját.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A nemzetiszínű szalagot ezt követően Endrődi Ferenc, Turú Gábor tulajdonostárs, valamint Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester asszony vágták át, majd koccintottak is a cég életében újabb mérföldkőnek számító üzlet megnyitására.

A megjelentek körbejárhatták, megtekinthették a felvonultatott kínálatot. Mint megtudtuk, azt az éppen aktuális szezonhoz, évszakhoz, és a vevői igényekhez igazodva folyamatosan alakítják, bővítik. Ha valaki mégsem találná meg a keresett modellt, bátran fordulhat az üzlet munkatársaihoz, akik készséggel tájékoztatják az aktuális árukészletről, a beszerzés lehetőségeiről.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A megnyitón az is elhangzott, az üzlet hétköznaponként 08:30-tól 17:30-ig, szombatonként 08:00-tól 13:00-ig tart nyitva, november 6-án és 7-én pedig különleges akciókkal várják a vevőket.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 22., 10:42
Az új atomerőművi blokkok alatti talaj megerősítése érdekében 17 hektáron összességében 75 ezer furat, vagyis egymással átfedésben lévő cementált talajoszlop készül, melyek összessége alkotja a vízzáró lemezt és annak oldalfalait. (x)
2024. 05. 21., 12:57
A kerek évforduló alkalmából rendezett pénteki ünnepséghez – három vendég fotókör meghívásával – fotóklubok találkozója is kapcsolódott. Köszöntőt mondott Simon Zoltán alpolgármester és Péjó Zoltán klubelnök. A Művelődési Ház folyosóin berendezett kiállítást Lakatos György fagottművész nyitotta meg.
2024. 05. 21., 10:49
A nukleáris iparra jellemző biztonságtudatosság az építést ugyanúgy jellemzi, mint a működtetést, ennek szellemében épül Pakson a két új blokk is. A reaktortartály például a teljes gyártási folyamat során hozzávetőleg hétszáz minőségellenőrzésen esik át. (x)
2024. 05. 20., 08:52
Május 12-én, vasárnap a már bajnok Decs otthonában ültek asztalhoz a Kalocsai Sakk Klub versenyzői a 2023/2024-es bajnoki évad utolsó fordulójában, ahol 10-2-es vereséget szenvedtek az Asztalos csoport NB II-es csapatbajnoki találkozóján. A dr. Czibulka Zoltán vezette mieink ezzel csoportjuk 9. helyén végeztek, ám minden bizonnyal prolongálják NBII-es tagságukat a tízcsapatos csoportban a jövőben is.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 05. 23., 13:15
A Reels műfaj sajátossága miatt dr. Filvig Gézának másfél percbe kellett sűríteni az elmúlt évek eredményeit. Még >>>
2024. 05. 22., 14:09
A díjköteles útszakaszokat - 91 fuvar során - a kamerás ellenőrző rendszer kijátszásával vette igénybe. Még >>>
2024. 05. 21., 14:01
A családi kirándulások alkalmával érdemes gondolni a kullancsokra is. Még >>>
2024. 05. 21., 13:00
Az áldozat a családsegítőhöz fordult a problémával, aki segített neki elköltözni. Még >>>
2024. 05. 21., 08:48
A ma délelőtt 10 órára meghirdetett bábszínház technikai okok miatt elmarad. Még >>>
2024. 05. 20., 08:50
A tényeket a társaság nem vitatta, hanem lemondva fellebbezési jogáról, több mint 7 millió forint adót fizetett be az állami költségvetésbe. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK