2024. 10. 09. szerda
Dénes
: 401 Ft   : 365 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Várhatóan augusztus közepéig kapják meg az új őstermelői igazolványokat a termelők

2016. 07. 14., 14:44

A közbeszerzés elhúzódása miatt egy-két hetet csúszhat az új őstermelői igazolványok elkészítése, így várhatóan augusztus közepéig kapják meg azokat a termelők – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Győrffy Balázs elmondta: az eredeti tervek szerint azok, akik március 31-ig kérvényezték az új igazolványt, július 31-ig kapták volna kézhez a kártyás, okos őstermelői igazolványukat. A csúszás miatt a jogszabályt módosítják, így a korábban kapott ideiglenes igazolványok szeptember 30-ig lesznek érvényesek.

A közbeszerzés eredményeképpen ugyanakkor a mintegy 190 ezer kártya elkészítésének összköltsége kevesebb mint a fele lesz a tervezettnek, nem éri el a 90 millió forintot – mondta a NAK elnöke.

Győrffy Balázs elmondta, várhatóan nyár végére, ősz elejére elérhető lesz az az okostelefonos alkalmazás is, amely az őstermelői igazolvány száma alapján megadja az őstermelő engedélyezett tevékenységeit. Ez a funkció a NAK portálján is elérhető lesz, így például a fogyasztó meggyőződhet arról, hogy az őstermelő rendelkezik-e érvényes igazolvánnyal, illetve láthatja, hogy az értékesíteni kívánt terméket ő termelte-e. Mindez a gazdaság fehéredését is elősegíti.

A NAK elnöke elmondta: a megváltozott szja-törvény a korábbiakhoz képest pontosabban fogalmazza meg az őstermelői tevékenység végzéséhez szükséges feltételeket. A saját gazdaság alatt ugyanis nemcsak a saját tulajdonú földterületeket kell érteni, hanem a bérelt földterületeket, eszközöket is. A saját gazdaságnak ugyanakkor minden esetben Magyarország területén kell lennie.

Győrffy Balázs az öntözésfejlesztési pályázatról elmondta: 49,5 milliárd forinttal támogatják egyebek között a vízvisszatartást, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését. A hamarosan megjelenő módosítás eredményeként azonban lehetővé válik például a 12 évesnél idősebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztése is.

Az MTI kérdésére elmondta: most mintegy 100 ezer hektárt öntöznek Magyarországon, de mintegy 500 ezer hektár öntözésére lenne igénye a gazdáknak egy felmérés alapján, de szerinte egymillió hektár öntözésére is mód lenne.

A sajtótájékoztatón átadták az első kártya alapú okos őstermelői igazolványt.

Forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-09-30 10:43:20
Immár többéves hagyomány szerint több helyszínen tart megemlékezést a 15. Kalocsa Légvédelmi Rakéta- és jogelőd Légvédelmi Tüzérezred magalakulása 62., valamint felszámolása 27. évfordulója alkalmából, az ezred hagyományait gondozó és megalakulásának 23. évfordulójához érkezett (KLKHK).

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>
2024. 10. 06., 11:51
-Október 12-én, szombaton 16 órától a Művelődési Központ Kamaratermében engedjük szabadon száguldani a fantáziánkat, merüljünk el a varázslények elragadó kavalkádjában és pillantsunk bele Bősze Ádám Muzikális bestiák című könyvébe – invitálja az irodalom, a zene iránt érdeklődőket ezekkel a szavakkal a Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2024. 10. 06., 11:06
Legutóbb 4 évre eltiltották a közúti járművezetéstől, mégis vezetett. Még >>>
2024. 10. 05., 16:56
Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rend őrei. Még >>>
2024. 10. 04., 11:03
Leszakadó kipufogó, füstölgő motortér – az „üldözéses verseny” győztese a közösségi médiában osztotta meg az eredményt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK