Szép, magas lány, mégis akkora képet is festett már, amelyiknek a kisebb mérete is bő másfélszer nagyobb a testmagasságánál. Nemcsak ecsettel, hanem ollóval, tűvel és cérnával is dolgozik – ez talán eredeti szakmája miatt alakult így.
Két generáció, két költő, érintőlegesen egy zenekar és egy daljáték, kalocsai kötődések és sok minden más, tizenkét percbe tömörítve. Ez várja vlogsorozatunk nézőit ezen a héten.
Milyen tervei és céljai vannak a kalocsai gyökerekkel is rendelkező, itt középiskolás Kiss Lilinek, azt maga a művészetével a természetvédelem és a környezettudatosság céljait szolgáló, Trash Art művészet felé kacsingató szobrász maga mondja el videó sorozatunk második részében.
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!
Egyéni tájékoztatás adással, pódiumbeszélgetésekkel csábítják a leendő rendőröket, de egészségügyi és pszichológiai konzultáción is részt vehetnek az érdeklődők.
Május 25-én, a legutóbbi testületi ülésen ismertették a kalocsai bölcsőde elmúlt évi munkáját. A számadatokban bővelkedő anyag mások mellett a személyi és tárgyi feltételeket, a gyermeklétszám alakulását, a szakmai munkát elemzi.
40 adott gólnál álltak meg Vancsics Jánosék, miközben tombolt a lelátó a mieink attraktív játéka láttán - Bock, Katona, Vancsics, Vidók és Rumi látványos találatai voltak az “olaj a tűzre”.
A népművészeti fesztivál nemzetközisége jegyében ez alkalommal erősítették meg ünnepélyes keretek közt Kalocsa és Kirchheim unter Teck partneri kapcsolatát. Környékünk néptáncosai mellett testvérvárosaink, Kúla és Székelykeresztúr hagyományőrzői is részt vettek a kétnapos rendezvényen.
A színházi előadás előtt a helyszínen portálunknak nyilatkozott a Süskind monodrámáját előadó Klem Viktor, utána, a dinamikus pop-rock muzsikát játszó, több mint negyedszázados múltra visszatekintő zenekar koncertjén pedig videót forgattunk.
A Kék Madár Fesztivál idén 31. alkalommal kerül megrendezésre városunkban, ezúttal is rendkívül színes és gazdag programsorozattal színesítve a város életét.
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.