Szép, magas lány, mégis akkora képet is festett már, amelyiknek a kisebb mérete is bő másfélszer nagyobb a testmagasságánál. Nemcsak ecsettel, hanem ollóval, tűvel és cérnával is dolgozik – ez talán eredeti szakmája miatt alakult így.
Két generáció, két költő, érintőlegesen egy zenekar és egy daljáték, kalocsai kötődések és sok minden más, tizenkét percbe tömörítve. Ez várja vlogsorozatunk nézőit ezen a héten.
Milyen tervei és céljai vannak a kalocsai gyökerekkel is rendelkező, itt középiskolás Kiss Lilinek, azt maga a művészetével a természetvédelem és a környezettudatosság céljait szolgáló, Trash Art művészet felé kacsingató szobrász maga mondja el videó sorozatunk második részében.
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!
A borászok védőszentjeként tisztelt Szent Orbán szobor idén Pünkösd szombaton, a 41. Orbán-napi Borünnepen is bokáig állt a rázúdított jobbnál-jobb nedűkben.
A végig magyar és német nyelven konferált program záróakkordjaként az emlékművet - mely a Hartát újratelepítő 229 család nevét örökíti meg - a nemzetiszínű szalag átvágásával Font Sándor, Ritter Imre országgyűlési képviselők, Dollenstein László polgármester és Frőlich Henrikné, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke avatta fel.
Bóbis Attila kapitányságvezető egy rövid kiegészítő prezentációval is esszenciáját adta mindazoknak az erőfeszítéseknek, amelyek révén a Kalocsai Rendőrkapitányság személyi állománya a legtöbb területen az országos és a megyei átlag fölötti eredményeket ért el.
A Pünkösdi Népművészeti Fesztivál egyik fő célja Kalocsa hagyományos értékeinek megőrzése és népszerűsítése, melynek egyik leglátványosabb programja a Városházától induló menettánc volt.
Az utcabál előtt a KIKK szervezésében, idén második alkalommal megvalósuló Pünkösdi Népművészeti Fesztivál program kínálatát néptáncosok felvonulása, népművészeti kézműves bemutatók és színpadi produkciók színesítik.
Az elmúlt egy évben közel egy százalékkal növekedett a munkanélküliségi ráta Magyarországon, az elmúlt hónapokban azonban újra csökkenésnek indult a mutató.
Még >>>
Május utolsó vasárnapján a gyermekeké a főszerep - Gyermeknapi programokkal és vidámparkkal várja a kisebbeket és nagyobbakat is a KIKK és a KJE az Érsekkertben!
Még >>>