2022. 01. 19. szerda
Márió, Sára
: 357 Ft   : 313 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Bővül a kalocsai református imaház – Az ünnepélyes átadást nyár végére tervezik

Bővül a kalocsai református imaház – Az ünnepélyes átadást nyár végére tervezik
Illés György Cinó  |  2021. 03. 01., 14:16

Több mint háromszorosára bővül a kalocsai református közösség imaterme, majd két és félszeresére növelve az ülőhelyek számát. Eközben kívül-belül megújul az épület, amelynek belső felújításáról, a munkálatok állásáról, a további tervekről és teendőkről Gera-Csontos Hajnalka református lelkész tájékoztatott.

Nagy előrelépést jelent a Kalocsai Református Egyházközség életében az a beruházás, amelynek keretében közel 200 négyzetméteres, karzatos imatermet alakítanak ki. A Sóhajok-hídjára néző, Hunyadi utcai épületben szemmel láthatóan jól haladnak a helyiség kialakításával, mondhatni, 80%-ban már el is készült. Hiányoznak még többek között a bútorok. A padozatot adományokból tudta megvásárolni a gyülekezet. A frissen festett falak viszont már megszáradtak az új imateremben, a szakemberek a falburkolatot is feltették rá. Gera-Csontos Hajnalka, a Kalocsai Református Egyházközség lelkészelapunknak elmondta: a belső munka három részből áll: az első a faburkolat kiépítése, amely jelenleg is folyamatban van. Ezt követően a fő elemek, a szószék, a Mózes-szék és az Úr asztalának a behelyezése következik, a végére pedig a padok legyártatását tervezik.


Forrás: KalocsaTV


A református gyülekezet türelemmel, de izgatottan várja az egy éve elkezdődött munkálatok befejezését.

– Nagyon nagy változás lesz a gyülekezetünk életében, mikor birtokba tudja majd venni az új imaházat. Eddig egy hatvan négyzetméteres templomba gyűlhettünk össze, amely hatvan férőhelyes volt, most pedig egy háromszor nagyobb helyiség lett kialakítva, és a templomtér befogadóképességét a kiépített karzat is növeli – mondta a lelkésznő, hozzátéve, hogy így legalább 140 ember tud majd beülni az új imaterembe.

2020 októberében az épület utcafronti része is megújult. Akkor a külső felújítási munkálatok során a Hunyadi utcában, ezen az oldalon a járda egy szakaszát egy időre le is kellett zárni. Az ott lakók és a járókelők türelmét ezúton is megköszönte Gera-Csontos Hajnalka, ugyanakkor azt is elmondta, hogy a külső munkákat még nem tudták maradéktalanul elvégezni:

Sajnos nem sikerült teljesen beszíneznünk kívülről az épületet, úgyhogy, ha nyertes lesz a felújításra beadott újabb pályázatunk, akkor a nyár folyamán még egyszer lesz egy olyan időszak, mikor ismét le kell zárnunk a járdát a munkálatok miatt” – tájékoztatott a lelkész, akitől azt is megtudtuk, hogy az új imaterem ünnepélyes átadására a tervek szerint nyár végén kerül sor.


Forrás: KalocsaTV

 


Forrás: KalocsaTV

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 01. 14., 09:01
A beruházás során egy 5.300 négyzetméteres csarnok létesül, melyben egy 1600 négyzetméteres üzem és gyártórész, egy 3700 négyzetméteres logisztikai raktár, valamint egy 500 négyzetméteres irodarész kerül kialakításra. A kivitelezési munkálatok heteken belül indulnak és a tervek szerint 2023 júniusában fejeződnek be.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 01. 18., 19:06
Főképp az ország északi, északnyugati részén okozott károkat a viharos szél. Folyamatosan csörögtek a Katasztrófavédelem telefonjai. Még >>>
2022. 01. 18., 18:11
Ez a szám még tovább nőhet, az adatok ugyanis még nem tartalmazzák a decemberi bér- és járulékadatokat. Még >>>
2022. 01. 18., 14:00
2022. 01. 18., 13:28
Több, mint fél évszázaddal ezelőtt indult a keresztény egyházak közeledését és a közös keresztény alapokat megjelenítő ökumenikus imahét, amely tegnap vette kezdetét. Még >>>
2022. 01. 18., 13:18
Tegnap kezdték az építkezést, a terv szerint még idén megnyithatnak. Még >>>
2022. 01. 18., 09:04
A Tázlár Solar Park éves szinten több mint 36 ezer háztartás ellátásához elegendő villamosenergiát termel majd. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés