2022. 11. 28. hétfő
Stefánia
: 413 Ft   : 397 Ft Benzin: 704.1 Ft/l   Dízel: 849.7 Ft/l   Írjon nekünk

Pályázati pályaavató Eperföldön

Pályázati pályaavató Eperföldön
Tamás Ferenc  |  2022. 11. 08., 14:17

November 2-án, szerdán délelőtt ünnepélyesen adták át Kalocsa városának impozáns szabadtéri kézilabdapályáját az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola udvarán. A Magyar Kézilabda Szövetség finanszírozásában megvalósult fejlesztés ünnepélyes átadásán dr. Filvig Géza polgármester mondott köszöntőt, ahol külön üdvözölte a szövetség megjelent operatív igazgatóhelyettesét, Pritz Andrást és a pályát edzéseikre is használó Szabó Balázst, a Gézengúz UKC elnökét, valamint a tankerület megjelent képviselőit, a vendégeket és a sportoló fiatalokat.

Dr. Filvig Géza miközben köszönetét fejezte ki a kézilabda szövetség patronáló támogatásáért, amely 40 millió forinttal segítette a projekt megvalósulását- azt is elmondta, hogy

még 2019 végén nyújtottak be közös pályázatot a helyi Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Clubbal közösen az MKSZ-hez,

és közös döntésük volt az is, hogy a beruházás kedvezményezettje az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola legyen. A polgármester azt is felidézte, hogy az önkormányzat a létesítményhez „csak” a területet biztosította, ám reményének adott hangot, hogy a fiatal sportolók és az intézmény diákjai örömmel használják majd az új pályát az edzéseiken és a testnevelés órákon, de a délutáni sportfoglalkozásaikon is.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Majd felkérte Pritz Andrást, az MKSZ operatív igazgatóhelyettesét megnyitója megtartására.

A szövetség prominense köszöntőjében utalt a Gézengúz UKC-vel kialakított jó kapcsolatukra, valamint a sportág bázisának is helyt adó eperföldi iskola sportéletét is méltatta.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Hiszen itt a sportiskolai jellegből adódóan a magad szintű képzés mellett a diákság is jól hasznosíthatja majd a létesítményt. A burkolatról és a pályáról elmondta, hogy rendkívül időtálló és hosszútávon is használható létesítményről van szó, amely szinte az év valamennyi időszakában lehetővé teszi a sportolást. Mivel a pálya rácsos borításából adódóan csapadékvíz elvezető altalajra épült, ezért talán csak nagy hóban nem használható. Azt is elmondta, hogy

az ország 16 településén sikerült már a szövetség támogatásával hasonló szabadtéri pályát átadniuk,

amelyekről egytől egyik jó visszajelzéseket kaptak. Megnyitója végén jókívánságait fejezte ki a felhasználók felé, és csak reméli, hogy a preferencia elsősorban a kézilabdáé lesz.

Az üdvözlők sorát Szabó Balázs, a Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club elnöke követte, aki többszörös érintettségét is hangsúlyozta az egybegyűlteknek. Mivel egykoron ő is ennek az iskolának a tanulója volt, és az intézmény padjait is nyolc éven keresztül koptatta személyes emlékeket is megidézett köszöntőjében. Hiszen mintegy három évtizede ő is a mai pálya helyén lévő betonpályát használta az akkor már a repedéseiből kikandikáló fűcsomókkal együtt. Annak idején, amikor a Kalocsai Kézilabda Egylet létrehozta a Pünkösdi Tornáját, voltak olyan meccseik is, hogy „bemelegítés képpen” gazolniuk kellett a pályát is. Éppen ezért nagyon időszerű volt már a régi pálya helyén egy új megépítése és örömének adott hangot, hogy ennek az avatónak ő is részese lehetett.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Reményét fejezte ki, hogy a mostani rendezvénnyel egy új együttműködés veszi majd kezdetét az MKSZ-szel, amely a város kézilabdasportjának további fejlődését szolgálja.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


A szalagátvágási ceremónia után aztán a fiatalok vették birtokba az új, valóban korszerű létesítményt, amely a pályát körbe ölelő labdafogó hálókkal és kapukkal együtt került átadásra, amelyet majd az eperföldi iskolások és a Gézengúz UKC csapatai használhatnak a jövőben.

Ennek jegyében, Buzogány Szabolcs testnevelő-edző vezetésével a kézilabda klub tehetséges játékosai, akik egyben az iskola tanulói is, bemutató foglalkozást tartottak a megjelenteknek, miközben birtokba vették az új, impozáns létesítményt.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 11. 25., 08:00
November 12-én tartották a Kamarateremben és a Művelődési Ház első emeletén a Bács-Kiskun megyei Zongoristák XIX. Találkozóját. A két kalocsai kötődésű zenész, a két Szendrei – apja, fia – emlékének tisztelgő eseményre 32 felkészítő tanár nyolcvanhárom növendéke regisztrált, hogy rangos zsűri előtt számot adjon az elmúlt évi fejlődésükről.
2022. 11. 23., 13:47
A nemzetközi szakmai párbeszéd és együttműködés aktív résztvevője a Paks II. Zrt. Munkatársai fontos tevékenységet végeznek a nukleáris ágazat kulcsfontosságú szakmai szervezeteiben, elősegítve a döntés-előkészítést és a hatékony érdekképviseletet. (x)
2022. 11. 23., 07:49
Különös, kiszámíthatatlan korban készülnek életük első nagy megmérettetésére, és választanak irányt életüknek a mai végzősök. Ezért is tartották meg most a szalagavatót a szokásos, év eleji időpont helyett. Most azonban az ünneplésnek volt itt az ideje – a végzős diákok keringőjét videóra is vettük!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 11. 28., 09:32
A verseny december végén indul, de a felszerelés ellenőrzésére már előtte sor kerül Franciaországban. Onnan már nem tér haza a csapat, hanem egyenesen a rajt helyszínére utazik. Még >>>
2022. 11. 28., 09:19
Kíváncsi a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás elmúlt egy évi tevékenységére? Javaslata, kérdése van? Még >>>
2022. 11. 28., 08:51
A szaunázás nem csak arról szól, hogy az ember beül a melegbe, vannak szabályai, amikre érdemes odafigyelni. Még >>>
2022. 11. 27., 18:48
Nem mindegy, melyik gyertyát gyújtod meg a koszorún Még >>>
2022. 11. 26., 10:04
A régimódi krumplis palacsinta egyszerűen elkészíthető, olcsó és finom vacsora. Még >>>
2022. 11. 25., 15:28
A kalocsai nyomozók pár óra alatt megtalálták azt a férfi, aki a gyanú szerint betört egy asszonyhoz. A sértett megzavarta, ezért elszaladt az elkövető. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK