Kalocsa szívébe, a Búzapiac tér 2. szám alatti, felújítás után a város egyik legszebb nagypolgári házába költözött a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kalocsai Képviselete. A kívül-belül megújult épületet Font Sándor országgyűlési képviselő, Gaál József, a Kamara elnöke, Sziráki Szilárd, a Kamara alelnöke és dr. Bálint József polgármester szeptember 17-én, 10 órakor a nemzeti színű szalag átvágásával avatta fel. Az ünnepségen a katolikus és a református egyház is képviseltette magát, megáldották, illetve megszentelték a Kamara képviseletének épületét.
Gaál József nyitóbeszédében a Kamara életében történelmi napnak nevezete szeptember 17-ét, mert egy olyan álom megvalósítását ünnepelhetik, amikor a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának Kalocsán, egyik legfontosabb bázisán lett egy a szervezet tevékenységéhez méltó, a megfelelő színvonalú szakmai munkát segítő épülete.
Forrás: Zsiga Ferenc
Mint az elnök rámutatott, Kalocsa egy különös, emblematikus város, hiszen ezeréves múltunk, hagyományaink legszebb épített tárgyi, egyházi és kulturális örökségei vannak jelen.
A Kamarának helyet adó épület felújítása egyben a szervezet értékteremtő munkájának is a szimbóluma, abba illeszkedik – mondta.
Gaál József azt kérte a kalocsai és környékbeli vállalkozóktól, jöjjenek el, nézzenek körül az épületben. Keressék meg azokat a lehetőségeket, amelyeket a Kamara számukra segítségként nyújthat, hiszen a szervezet mindenkinek tud segíteni valamiben, csak meg kell keresni azt a pályázati, egyéb lehetőséget, ami rá, vagy a vállalkozására van szabva.
Forrás: Zsiga Ferenc
Amennyiben helyben nem tudnak segítséget nyújtani, a Kamara más szervezetei, szakemberei olyan tudás, információk birtokában vannak, hogy ez a segítség biztosra vehető – mondta Gaál József, aki annak a reményének adott hangot, hogy
A HÁZ NEMCSAK A SZAKMAI, DE A SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGNEK IS OTTHONT AD MAJD, LEGYENEK AZOK ELŐADÁSOK, KONCERTEK, VAGY KIÁLLÍTÁSOK.
Gaál József mindenkinek megköszönte a munkáját, aki a lepusztulóban lévő épület megvásárolásában, felújításában közreműködött, a tervezőtől a kivitelezőig.
Az elnök zárómondatában kijelentette, bízik abban,
AZ ÚJ SZÉKHÁZ IS SEGÍTI, HOGY EGY IGAZI, PEZSGŐ VÁLLALKOZÓI ÉLET ALAKULJON KI A VÁROSBAN.
Az épületet Gera-Csontos Hajnalka, a Kalocsai Református Egyházközség lelkésze áldotta meg, és dr. Mészáros István prépost, a kalocsai Szent István király templom igazgatója szentelte meg.
Forrás: Zsiga Ferenc
A prépost beszédében elhangzott: „… engedd, hogy ebben a házban ha kérdéseket akarnak tisztázni, nehézségeket megoldani, segítségeddel, támogatásoddal megtalálják amit keresnek. Ha megtalálták, örömmel vigyék végbe. Ezen a helyen juttasd eszünkbe azt is, hogy szent fiad kétkezi mesterséget gyakorolván megadta az emberi munka méltóságát, és nekünk is példát adott, hogy erőfeszítéseinkkel mi is csatlakozzunk a megváltás művéhez.
Erősítsd ennek a Kamarának a tagjait a kért áldással, hogy akik tehetségükkel az általad teremtett dolgok átalakításán fáradoznak, önnön méltóságukat felismerjék, és a Te dicsőségedre, boldogan szenteljék magukat az emberi család fejlődésének. A mindenható Istennek, az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek áldása szálljon le erre az épületre, minden helyiségére és mindazokra, akik ide érkeznek, és maradjon rajtuk mindenkor. Használják egészséggel!” - mondta a szentelés alkalmával dr. Mészáros István atya.
Az épület megáldása és megszentelése után a nemzeti színű avatószalagot Font Sándor országgyűlési képviselő, Gaál József, a Kamara elnöke, Sziráki Szilárd, a Kamara alelnöke és dr. Bálint József polgármester vágta át.
Forrás: Zsiga Ferenc
A ház bejárását követően, az ünnepélyes avatóval egybekötve került sor a „Mestermunka” pályázat, valamint „A munka világa” fotópályázat díjainak átadására, amelyről külön cikkben számolunk be.