2024. 05. 24. péntek
Eliza, Eszter
: 386 Ft   : 356 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Váradi Péter érsekről nevezték el az Ortutay Gyula utcát – Az Erdei Ferenc utcanév maradhat

Zsiga Ferenc  |  2019. 12. 25., 09:53

A törvénynek való megfelelés érdekében döntött Kalocsa Város Képviselő-testülete két utcanévről. A december 19-én tartott ülésen kiderült, a Magyar Patrióták Közössége kezdeményezte, hogy Kalocsán a 20. századi önkényuralmi rendszerben vezető tisztséget betöltők közül az Ortutay Gyuláról és Erdei Ferencről elnevezett utcák nevét változtassa meg az önkormányzat.

Jánosi György, a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke arról tájékoztatta képviselőtársait, hogy a bizottság megállapítása szerint az Erdei Ferenc utca elnevezés a vonatkozó jogszabály alapján azért nem aggályos, mert az utca nem a pártállami időkben vezető tisztséget betöltő Erdei Ferenc agrárközgazdászról, hanem Erdei Ferenc Ybl-díjas építészről kapta a nevét.

A képviselő szerint az Ortutay Gyula utca esetében viszont más a helyzet, mert Ortutay valóban vezető tisztségviselője volt az elmúlt önkényuralmi rendszernek.


Forrás: KALOhírek


Mint elhangzott, a bizottság a lakosság véleményét is kikérve több nevet is megvizsgált. Végül Váradi Péter egykori kalocsai érsek és Horváth Ferenc paprikanemesítő nevét vették fontolóra, ugyanis utóbbi személyiség nevéhez fűződik a csípősségmentes fűszerpaprika.

A BIZOTTSÁG AZT JAVASOLJA, A KÉPVISELŐ-TESTÜLET AZ ORTUTAY GYULA UTCANEVET VÁRADI PÉTER UTCANÉVRE VÁLTOZTASSA.

Mielőtt szavazásra került volna a sor, Király Róbert, az Ortutay Gyula utcát is magába foglaló választókörzet képviselője elmondta: sorra járta az utcában lakókat, és az a sommázott vélemény alakult ki: mivel a két javasolt személyiség egyikét sem ismerik alaposabban, az utcai az Ortutay helyett inkább a Paprika nevet kapja.


Forrás: KALOhírek


A képviselői módosító javaslatra dr. Filvig Géza is reflektált, aki elmondta: több ismerőse lakik az Ortutay utcában, de ilyen véleményekről nem hallott. Mivel Király Róbert maga is bent volt a bizottsági ülésen, talán célszerűbb lett volna, ha a Paprika névről hamarabb, még az előterjesztés megszületése előtt tárgyalnak. Erre figyelemmel a módosító javaslatot kicsit elkésettnek tartja.


Forrás: KALOhírek


A Paprika névvel kapcsolatban János György arra emlékeztetett: a bizottság több másik név mellett a Paprika utcanévvel is foglalkozott, de ez a változat nem kapta meg a szükséges többségi szavazatot.

Végül Király Róbert módosító indítványa 8:4 arányban nem kapta meg a szükséges támogatást. Ezzel szemben az előterjesztés szerinti Váradi Péter név olyannyira, hogy arra mind a 12 képviselő igennel szavazott.

A határozat szerint tehát

AZ ERDEI FERENC UTCANÉV MARADT, MÍG AZ ORTUTAY GYULA UTCANEVET VÁRADI PÉTER UTCANÉVRE VÁLTOZTATTÁK.

Természetesen mindez adminisztratív terhet ró a jelenleg még Ortutay Gyula utcában lakókra, ugyanis új, már az új utcanév szerinti lakcímkártyát kell igényelniük a Kormányablakban. Az új lakcímkártya kiállítása költségmentes.

Váradi Péter érsek
Váradi Péter, Várdai (Várad, 1450 körül – Bács, 1501): kalocsai érsek, humanista tudós. Vitéz János neveltette, Bolognában tanult, esztergomi kanonok, majd szentjóbi és földvári apát s egyben kir, titkár, 1479-től titkos kancellár 1480-tól kalocsai érsek, I. Mátyás kir. egyik legbizalmasabb embere; vezető helyet foglalt el a budai humanista körben is. Később politikai síkon szembekerült Mátyással, amiért 1484-ben fogságra vetette, előbb Árva, majd Visegrád várában őriztette. Corvin János bocsátotta szabadon 1490-ben. Ettől kezdve nem hagyta el érseki székét, politikával nem foglalkozott. 1490 – 98 közti leveleskönyvét Wagner Károly adta ki nyomtatásban (Epistolae Petri de Varda, Posonii et Cassoviae, 1776). – Irod. Fraknói Vilmos: V. P. kalocsai érsek élete (Századok, 1883); Gerézdi Rabán: Egy magyar humanista: V. P. (Magyarságtudomány, 1942.)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 22., 14:27
A rendezvényen a Békés Kalocsáért Egyesület és a Kalo Lokálpatrióta Egyesület polgármester- és képviselőjelöltjeit láttuk Bolvári Ferdinánd és dr. Bagó Zoltán vezetésével, de a szónok az ő politikai ambícióikat direkt módon egyetlen szóval nem támogatta, még csak meg sem említette.
2024. 05. 22., 10:42
Az új atomerőművi blokkok alatti talaj megerősítése érdekében 17 hektáron összességében 75 ezer furat, vagyis egymással átfedésben lévő cementált talajoszlop készül, melyek összessége alkotja a vízzáró lemezt és annak oldalfalait. (x)
2024. 05. 21., 10:49
A nukleáris iparra jellemző biztonságtudatosság az építést ugyanúgy jellemzi, mint a működtetést, ennek szellemében épül Pakson a két új blokk is. A reaktortartály például a teljes gyártási folyamat során hozzávetőleg hétszáz minőségellenőrzésen esik át. (x)
2024-05-20 08:52:00
Május 12-én, vasárnap a már bajnok Decs otthonában ültek asztalhoz a Kalocsai Sakk Klub versenyzői a 2023/2024-es bajnoki évad utolsó fordulójában, ahol 10-2-es vereséget szenvedtek az Asztalos csoport NB II-es csapatbajnoki találkozóján. A dr. Czibulka Zoltán vezette mieink ezzel csoportjuk 9. helyén végeztek, ám minden bizonnyal prolongálják NBII-es tagságukat a tízcsapatos csoportban a jövőben is.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 05. 23., 13:15
A Reels műfaj sajátossága miatt dr. Filvig Gézának másfél percbe kellett sűríteni az elmúlt évek eredményeit. Még >>>
2024. 05. 22., 14:09
A díjköteles útszakaszokat - 91 fuvar során - a kamerás ellenőrző rendszer kijátszásával vette igénybe. Még >>>
2024. 05. 21., 14:01
A családi kirándulások alkalmával érdemes gondolni a kullancsokra is. Még >>>
2024. 05. 21., 13:00
Az áldozat a családsegítőhöz fordult a problémával, aki segített neki elköltözni. Még >>>
2024. 05. 21., 08:48
A ma délelőtt 10 órára meghirdetett bábszínház technikai okok miatt elmarad. Még >>>
2024. 05. 20., 08:50
A tényeket a társaság nem vitatta, hanem lemondva fellebbezési jogáról, több mint 7 millió forint adót fizetett be az állami költségvetésbe. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK