2025. 07. 18. péntek
Frigyes
: 399 Ft   : 343 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Bács-Kiskun megyei polgármesterek fóruma Császártöltésen – Lassan letisztuló fejlesztési célok

Zsiga Ferenc  |  2016. 04. 14., 17:16

Csütörtökön délelőtt a megye polgármesterei két napos tanácskozásra érkeztek Császártöltésre, a fórumot Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke hívta össze. Az ország területre legnagyobb megyéjének 119 polgármestere kapott meghívást, de volt, aki más elfoglaltsága miatt csak a pénteki programon vesz részt. A Kalocsai Járás polgármesterei szinte kivétel nélkül megjelentek a helyi és regionális fejlesztéseket tekintve hasznos információkban bővelkedő rendezvényen.

A polgármestereket Rideg László és Takácsné Stalter Judit, a fórumnak méltó helyet biztosító Császártöltés polgármester asszonya köszöntötte. Rideg László bevezetőjében kitért arra: kevés olyan település van a megyében, amelyik pályázata az eredeti elképzelésnél maradt. Erre tekintettel arra kérte a település-vezetőket, hogy a két nap alatt bármikor forduljanak hozzá a szükséges egyeztetések érdekében.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Minden bizonnyal nagy forgalmat bonyolít majd az elnök, hiszen néhány kivételtől eltekintve a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatok vonatkozásában a városok és községek az éves költségvetésük elfogadásakor újragondolták a fejlesztési célokat.

Rideg László rámutatott arra is, hogy a TOP-on kívül

hamarosan a vidékfejlesztési és közösségi színterek fejlesztéséről szóló pályázatok is megjelennek.

Ez utóbbi esetében külön keret áll majd rendelkezésre a 10-18 ezer, valamint a 10 ezernél kevesebb lakost számláló települések részére. Valószínű, hogy az országosan is nagy igények miatt a közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére csak néhány településnek lesz reális esélye.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az egyes városok és községek a következő két hétben mintegy 9-12 pályázatot nyújthatnak be. Mint elhangzott, a megyei önkormányzat „Bács-Kiskun a mi megyénk” néven új Facebook oldalt indított, ennek aktualizálásához várják a megye településeiről szóló híreket, beszámolókat, de az egyes rendezvények meghívóit, beharangozóit is. Erre vonatkozóan kommunikációs szerződést kötnek minden egyes településsel. A megyei önkormányzat a polgármesterek és jegyzők aktuális információkkal történő ellátása érdekében egy szakmai elektronikus hírlevelet is szerkeszt, amit aztán folyamatosan megküld az érintetteknek.

Az elnöki bevezetőt követően Dávid Károly, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a megyei határszakasz migrációs helyzetének alakulásáról tartott előadást. A dandártábornok prezentációjában számos ábrán keresztül érzékeltette azt a 2014. óta egészen a múlt év szeptemberéig, az ideiglenes határzár megépítéséig (kerítés) fokozatosan erősödő migrációs nyomást, amelyet a magyar hatóságok és a rendőrség sikeresen kezelt. Ám nem lehet hátra dőlni, mert a megye Szerbiával közös, mintegy 100 kilométeres határszakaszán a jogellenes cselekmények száma február óta folyamatosan emelkedik. Egyebek mellett az is elhangzott: 22.022 fő migránsból 4000 fő volt a gyermekkorú. A migránsok közül sorrendben a legtöbben albánnak, koszovóinak, szírnek, pakisztáninak és irakinak vallották magukat. A dandártábornok a nemzetközi kitekintésében arról is beszélt, hogy a migránsok és a migráció kérdésében a Németországban, Ausztriában és Svédországban bekövetkezett változások ugyan pozitív, de még mindig nem elégséges változásokat hoztak. A dandártábornok szerint Bács-Kiskun és Csongrád megye határszakaszain a határzár a műszaki létesítményeknek és az oda vezényelt rendőröknek, katonáknak köszönhetően teljes.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az előadások sora Petró Tibornak, a Golden Tender Kft.-nek a „Fenntartható vidékfejlesztéshez kapcsolódó innovatív kertészeti és mezőgazdasági technológiákról” szóló előadásával folytatódott.

A szünetben dr. Bálint József, Kalocsa polgármestere arról tájékoztatta portálunkat, hogy

a város a megyei önkormányzathoz az ipari park és óvoda fejlesztésére nyújt be pályázatot.

Délután Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára „A vidékfejlesztési programok aktualitása” címmel tartott előadást, melyet Rácz Péter, a Határon átnyúló együttműködési programok titkárának a magyar-szerb együttműködés lehetőségeiről szóló prezentációja követetett.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Befejezésül dr. Sági Zsolt helyettes államtitkár az EFOP fejlesztések lehetőségeiről, míg Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Vajdasági nemzeti értékekről tartott előadást.

Ugyan a pénteki nap már kevésbé lesz zsúfolt, de mégis olyan fontos előadások hangzanak el, mint Kovács Ernő kormánymegbízotté, aki az önkormányzatokat érintő kormányhivatali változásokról tart előadást, vagy mint Oláh Gábor helyettes államtitkár prezentációja, amely a TOP pályázatok aktualitásait szedi egy csokorba.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 18., 12:05
Súlyos közlekedési baleset történt 2025. július 18-án délelőtt az M6-os autópályán, Dunaszentgyörgy térségében. Egy személyautó a szalagkorlátnak ütközött, az érintett útszakaszt Budapest irányába ideiglenesen teljes szélességében lezárták. Még >>>
2025. 07. 18., 09:59
Megható összefogásnak lehettek tanúi azok, akik a napokban Kiskőrös külterületén jártak: egy sérült gólyát közösen mentett meg egy rendőr, egy madármentő szakember és egy helyi lakos. Még >>>
2025. 07. 18., 09:44
Egy tengerparti vakáció tragikus fordulatot vett, amikor egy kisfiút eltemetett az összeomló homokalagút. A történet nem egyedi – figyelemfelhívásként minden szülőnek szól. Még >>>
2025. 07. 18., 09:37
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a fiú megtalálásában. Még >>>
2025. 07. 18., 09:08
A nyári élmények mellett a biztonságra is nagy hangsúly került Kalocsán: a rendőrség évről évre visszatérő vendége az úszótábornak, ahol játékosan tanítják meg a gyerekeknek a legfontosabb szabályokat. Még >>>
2025. 07. 17., 11:47
A bonyhádi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK