2023. 06. 05. hétfő
Fatime
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Járási polgármesterek találkozója Kalocsán – Mind a 22 település vezetője elfogadta a meghívást

Zsiga Ferenc  |  2020. 06. 18., 16:23

Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere meghívására a kalocsai járás 22, tehát valamennyi településének vezetője elfogadta a meghívást a városházán június 18-án, csütörtökön Font Sándor országgyűlési képviselővel közösen tartott polgármesteri találkozóra. A múlt év októberi önkormányzati választások után nyolc hónappal megtartott első közös megbeszélést eddig vélhetően a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések is hátráltatták. Ám az időzítés most annál is inkább szerencsés volt, mert az a veszélyhelyzet megszűnésének napjára esett. A polgármesteri találkozónak csak az első része volt sajtónyilvános.

Font Sándor országgyűlési képviselőt, a polgármestereket Filvig Géza köszöntötte, majd ismertette az összejövetel célját. Az országgyűlési képviselő felszólalásában sommázta a veszélyhelyzet alatti lakosságvédelmi, valamint a járvány gazdasági következményeinek enyhítésére hozott kormányzati intézkedéseket. A képviselő a jövő évi költségvetés tervezésének sarokpontjairól éppúgy beszélt, mint a 2021-ben induló európai uniós fejlesztési ciklusban felhasználható források célterületeiről és elosztásáról.


Az eseménnyel kapcsolatban Font Sándor a közösségi médiában, a közéleti oldalán azt írta:

A járványügyi veszélyhelyzet az élet minden területén korlátozásokat hozott magával, és nem volt ez másként a körzetem település-vezetőivel való személyes kapcsolattartás terén sem. Az élet azonban lassan visszatér a régi menetébe, így ma ismét sor kerülhet a kalocsai járás településeinek polgármesteri találkozójára. Örömmel teszek eleget ma is a meghívásnak, mert tartom magam ahhoz, hogy a hatékony munkavégzés és az eredményesség elengedhetetlen feltétele az érdemi párbeszéd."
Filvig Géza köszöntő beszédében elmondta: a kalocsai járás polgármestereinek összehívását az együttműködés szükségessége, a közös érdekek mentén való gondolkodás motiválta.

Közösek a gondjaink, közösek a lehetőségeink is, amelyeket sokkal eredményesebben tudunk kiaknázni, ha alkalmanként összejövünk, beszélgetünk.”

A polgármester rámutatott:

Nyilvánvaló, hogy egyfajta versengés is van a települések között, vannak olyan ügyek, amikor valamilyen érdekek sérülnek, vagy az érdekek ütköznek, de ezeket is olyan mederben kell tartani, amelyet a jó kollegális és a jó partnerségi viszony is megkíván. Ezeknek a kisimítására, tisztázására a jelenlegihez hasonló fórumok is lehetőséget adnak”– mondta a kalocsai polgármester.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Hozzátette: megtisztelő, hogy a fórumon Font Sándor országgyűlési képviselő is megjelent, hiszen ő közvetlen kapcsolatot ápol a településekkel, ami esélyt ad arra, hogy mind a mi munkánkat, mind az ő munkáját segítsék az ilyen találkozások.

Font Sándor a településvezetők maradéktalan jelenlétét megköszönve kifejtette: a kalocsai járás, mint közigazgatási egység 3 település kivételével a választókörzetét is lefedi (Hajós, Dusnok, Fajsz).

A képviselő fontos összegzéseket tett mind a járványhelyzettel, mind a jövő évi költségvetés, valamint a 2021-ben induló európai uniós fejlesztési források felhasználásával kapcsolatban.

Mint elmondta: a koronavírus-járványhoz hasonló válsághelyzet még nem volt világban, az országban, így nem volt olyan tapasztalati előzmény, amely mintaként szolgálhatott volna.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Gazdasági válságot már átéltünk, ráadásul a 2008 -2010 közötti gazdasági válság idején a legtöbb jelen lévő polgármester már funkcióban volt.

Néhány ország a mai napig nem tudta elérni a 2008 előtti gazdasági szintjét.

Ezt mi, a magyar társadalom úgy tudtuk kezelni, hogy 2011-ben kormányváltás történt, az új kormány egy addig nem ismert, a bajokból kivezető intzékedéscsomagot vezetett be. Ennek az lett az eredménye, hogy 2019-re Európa legnagyobb gazdasági növekedését felmutató országává váltunk.

Tehát abban volt tapasztalat, hogyan kell klasszikus gazdasági válságot kezelni, de a mostani helyzet az egy járványügy miatt kirobbant gazdasági válság: leállt a világ kereskedelme, személyforgalma, turizmusa, és minden egyéb. Éppen az volt az izgalmas kérdés, kihívás, hogy ezt hogyan kezelik az adott országok.

Elég eltérő módszereket alkalmaztak, válaszolt a kérdésre a képviselő, amikor elmondta: például Svédország, amely minden paraméterében előttünk áll, az ezer főre eső kórházi ágyai, az orvosok száma, és még sorolhatnánk, megelőz bennünket. Ráadásul a világ 5 legnagyobb GDP-jével rendelkező országáról van szó, amely más utat talált ki ennek a járványnak és következményeinek a kezelésére.

Magyarország és Közé-Európa a klasszikus módszerhez folyamodott: mivel nincs a COVID 19 vírus ellen kifejlesztett vakcina, a távolságtartás, a bevezetett járványügyi intézkedések a leghatékonyabb védekezési eszközök.

A tiltás, hogy „ne csinál semmit”-nek viszont az lett a következménye, hogy leállt a gazdaság. A kormány azon a keskeny padlón próbált végig menni, hogy a szakemberek javaslatára hogyan tudjuk csökkenteni a járvány terjedését, de közben melyek azok a korlátozások, intézkedés - maximum, amelynél még nem bénítja meg a gazdaságot.”

A nagy multinacionális és autógyártó cégek fokozatosan kezelték mind a leállás, mind az újraindítás helyzetet; a szállítmányozás az országok között nem állt le, csak a személyforgalom.

Ennek a kormányzati intézkedéscsomagnak a végeredménye az, hogy a gazdaság ugrásra kész, mert a korábbi évek 4-5 százalékos GDP-növekedése nagyon komoly pénzügyi tartalékot tett lehetővé az országban.
- mutatott rá a képviselő, majd azzal folytatta: Ugyan nem erre szerettük volna költeni ezt a tartalékot, de kényszerűségből át kellett alakítani, a járványhoz igazítani a költségvetést. Július 3-án lesz a zárószavazás a jövő évi költségvetésről, amelyet ennek a problémának a kezelése szelemében állítottak össze. Azt lehet mondani, hogy a védekezés sikeresnek mondható, hiszen nincs olyan paraméter, amely ne a kormány elképzelt szándékai szerint alakult volna, ne erről adna bizonyosságot.

Font Sándor leszögezte: jelenleg a világ pandémia - térkepe alapján hazánk a 83. helyen áll a 4079 feltárt koronavírusos beteggel, az 568 elhunyttal. Pillanatnyilag három napon keresztül egy-egy az újonnan megbetegedettek száma, ezzel is a világ 50-60. helyén állunk, és a gyógyultak száma is rohamosan nő.

Ezen számuk tükrében azt tudjuk mondani, az ország készen áll az újraindulásra.”
A kialakult helyzet miatt, mert a külkereskedelmünket és a turizmusunkat nem tudtuk működtetni, ez utóbbi területen különösen komoly veszteségeink vannak.

Az első féléves GDP adataink ennek megfelelően negatívak lesznek, amelyhez a magyar gazdaság a becslések szerint 1-2 százalékot adhat év végére. Európa többi országában viszont mínusz három és mínusz tíz százalék közötti GDP - csökkenéssel számolnak. Példádul Olaszországban Spanyolországban.

Az Európa legerősebb gazdaságával rendelkező Németország szerencsére kivétel, mert ott hasonló logikával védekeztek, mint Magyarországon. A németek viszonylag kis sérüléssel vészelik át a járványt, és mivel a magyar gazdaság a németéhez nagyon szorosan kötődik, ez a Magyar gazdaságra is pozitíven hathat a második félévben, ha csak valami rendkívüli nem következik be.– hangsúlyozta a képviselő.

Tehát a nagy válsághelyzet után az ország indulási pozíciója jó, amit nem csak mi állítunk, hanem nemzetközi elemzők mondják rólunk.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek



Ennek ismeretében került megfogalmazásra a 2021-es költségvetés, amely a gazdaságélénkítés tekintetében azzal is számolt, hogy 2021-ben új európai uniós fejlesztési ciklus indul.

Az onnan várt összes forrás pontosan még nem ismert, de kormány a pályázati lehívások 43 százalékát  infrastruktúra - fejlesztésre, 43 százalékát  gazdaságélénkítésre, a fennmaradó 14 százalékát szociális felzárkóztatásra szánja.”
– mondta zárómondatában Font Sándor országgyűlési képviselő a kalocsai járás polgármestereinek találkozóján.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 01., 18:49
Egyéni tájékoztatás adással, pódiumbeszélgetésekkel csábítják a leendő rendőröket, de egészségügyi és pszichológiai konzultáción is részt vehetnek az érdeklődők.
2023-06-01 10:54:39
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>
2023. 06. 05., 07:40
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. Még >>>
2023. 06. 04., 09:39
Június 8-18. között ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végeznek a kalocsai járásban. Még >>>
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>