2025. 07. 13.
Jenő
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Posztumusz hajósi, drágszéli, szakmári, solti 56-osokat tüntettek ki - Paulisz Lajos, Csóti Ágnes, Tóth Kálmán, Lajosné Debreczeni Teréz hozzátartozói vették át az elismerést

Zsiga Ferenc  |  2023. 10. 07., 18:50

A Bács- Kiskun Vármegye Önkormányzata 2016 óta adja át a Szobonya Zoltán Emléklapot a kommunista diktatúra 1945 és 1961 közötti időszaka áldozatainak és hőseinek. A vármegyeháza dísztermében szeptember 29-én, pénteken három még élő egykori meghurcolt vehette át az emléklapot.

Az 1909. november 7-én Jánoshalmán született Szobonya Zoltán 1933-ban a Debreceni Egyetemen szerzett jogi diplomát. 1942-ben tartalékos főhadnagyként bevonult, majd szovjet fogságba esett, ahonnan 1947-ben tért haza. Gyakorló ügyvédként az 1951-ben kitelepített parasztok ügyeit intézte. Az Államvédelmi Hatóság már ekkor megfigyelte, egy 1955-ben készült ÁVH-jelentés szerint „Dr. Szobonya Zoltán Jánoshalmán, de főleg Mélykúton a kulákok védőszentje.” 1956. október 23-tól a jánoshalmai forradalmi események egyik vezetője, mint a Forradalmi Bizottság titkára. 1957. februárjában letartóztatták „A demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezés és vezetésének bűntette” vádjával. Koncepciós perben kötél általi halálra ítélték, az ítéletet 1958. szeptember 29-én a Kecskeméti Börtön udvarán hajtották végre. 1989-ben rehabilitálták, családja a 301-es parcellában újratemette.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)


A kommunizmus áldozatainak száma világszerte meghaladja a százmilliót. Nekünk, ma élőknek felelősségünk és kötelességünk, hogy unokáink megismerjék a mártírok, a hősök áldozatvállalását. 67 év telt el 1956 októbere óta, mégsem volt sohasem annyira aktuális Szobonya Zoltán gondolata, mint most: „Nyújtsunk egymásnak békejobbot, ne a bosszú vezessen minket!” Ezen a napon a rendszert megszenvedő tanúk és családtagjaik előtt tisztelgünk. Mi büszkék vagyunk rájuk!"- mondta emlékező beszédében Rideg László, a vármegyei közgyűlés elnöke.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)


A Bács- Kiskun Vármegyei Önkormányzat döntése alapján idén harmincan vehették át ténylegesen, illetve jelképesen (posztumusz) az emléklapot.

Ténylegesen
Dr. Horváth Teréz (Baja); Preininger György János (Baja), Balog Lajos (Kiskunmajsa).

Posztumusz a kalocsai járásból
Paulisz Lajos (Hajós), Csóti Ágnes (Drágszél), Tóth Kálmán (Szakmár), Lajosné Debreczeni Teréz (Solt), Gausz István (Hajós), Beck István (Hajós)

Képgaléria megtekintése (16 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!


Továbbá a kalocsai járáson kívülről: Horák Jenő (Szank), Frittmann József (Soltvadkert), Szabadi Ferenc (Soltvadkert), Szabadi János (Soltvadkert), Dudás Jenőné (Tázlár), Oszlányi Pálné (Tázlár), Oszlányi Pál (Tázlár), Dudás József Dávid (Tázlár), Mészáros Imre (Tázlár), Csepregi Hegedűs István (Kisszállás), Keleti István (Kecel), Holczimmer Mihály (Tázlár), Fenyvesi János (Tázlár), Lajter Mátyás (Tázlár), Fejes Ferencné Hirsch Katalin (Tázlár), Hirsch Konrád (Soltvadkert), Jeney Béla István (Tázlár), Jeney Mihály Gábor (Tázlár), Lázár Jenő (Tázlár), Pintér Péter (Tázlár), Dani Dezső (Tázlár).

A mártírok és a meghurcoltak előtti főhajtás az igazság vállalását jelent.  „A hazámért és Jánoshalma népéért!”- ezek voltak apám utolsó szavai. El nem tudom képzelni, mi járhatott a fejében azon az utolsó úton. Ha nem ismerjük őseink történetét, akkor nem tudjuk megérteni akkori cselekedeteiket sem. Az igazság van, a hazugságot kitalálják!"- mondta a megemlékezésen Kissné Szobonya Csilla, dr. Szobonya Zoltán lánya.

Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése 2016 óta fejezi ki elismerését és megbecsülését a kommunista diktatúra 1945 és 1961 közötti időszaka áldozatainak és hőseinek, melynek jeléül döntött a dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknap alapításáról.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 13., 10:24
Fontos változás jön a bíróságokon: július 15. és augusztus 20. között nyári ítélkezési szünetet tartanak. Bár tárgyalásokat ilyenkor csak kivételes esetekben tartanak, az ügyintézés nem áll meg teljesen. Még >>>
2025. 07. 12., 09:35
550 szavazattal ezüstérmes lett Kiskunhalas büszkesége, a Harkakötöny határában álló kocsányos tölgy. A fa története és ereje sokak szívét megérintette. Még >>>
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK