2022. 08. 10. szerda
Lőrinc
: 401 Ft   : 393 Ft Benzin: 754.8 Ft/l   Dízel: 786.9 Ft/l   Írjon nekünk

A foglalkozás elérte célját, fajsúlyos gárdát fektettünk két vállra

Tamás Ferenc  |  2020. 07. 22., 10:22

Július 18-án, szombat délelőtti futballmatinén fogadta a KFC felnőtt gárdája az utóbbi hetekben kilenc új játékossal is megerősített Bölcske SE megyei első osztályú alakulatát, amely rövid passzos, tempós focit játszott, ám a Kohány Balázs vezette mieink mégis térdre kényszerítették a Tolna megyei együttest.

A találkozó előtt már azt is jó volt látni, hogy három új szerzeményünk – Knap Tamás, Sümegi Balázs, Rideg László – ott volt a pályán, sőt ahogy Kohány Balázs edző ígérte, ő is beszállt a meccsbe, játékos-edzőként.

Az ellenfélről tudni kell, hogy a „megyekettőből” úgy léptek előre, hogy a klubjuk régi elnökének a fia olyan feltételeket teremtett a csapat életében, hogy szinte teljesen új gárdát tudtak igazolni, az edzőjükről, Barics Péterről már nem is beszélve.

A szombati futballmatinén aztán már az sem volt meglepő, hogy egy jól képzett, rövid passzos focit játszó, ütőképes együttes volt a mieink ellenfele, amely láthatóan tudatosan felépített összjátékot produkált, amellyel rögtön presszió alatt tartották a Kalocsát. Ennek ellenére hazai győzelem született, amely csak megerősíti a KFC dicséretét is, hiszen a siker elismerést jelentett a Kohány tanítványok számára. De nézzük sorjában!

A vendégek rögtön az elejétől szemmel láthatóan nagyobb fordulatszámon pörögtek – remekül háromszögelgettek, miközben tudatosan építkeztek, helyzeteket és sarokrúgásokat kierőszakolva. Aztán a mérkőzés 21. percében egy szögletet követően újra tűzijátékot rendeztek az ötösünkön belül, majd a többszöri kipattanót középcsatáruk az elvetődő Vatai mellett behelyezte a kapunkba (0–1). A félidő finisében aztán egyenlített a Kalocsa, amikor Sümegi jobb oldali megugrása és belőtt labdája után a menteni igyekvő vendég védőről a kapuba vágódott a labda (1–1).

A második félidő meddő mezőnyjátéka után, a 72. percben a „Kis Cola” cifrázta a jobb oldalon, majd beadását Matos Balázs fejelte a vendégek kapujába (2–1).

MESTERMÉRLEG:

Kohány Balázs edző: – Azt hiszem az összecsapás színvonala, az ellenfél megválasztásának is köszönhetően nagyszerűen szolgálta a felkészülésünket. Annak ellenére, hogy egész héten keményen készültünk, sőt a meccs előtti napon is rendesen meghajtottam a csapatot, talán ezért is tűnt úgy, hogy a frissesség még nincs benne a fiúkban. Hiszen még a felkészülés közepén vagyunk, de máris pozitívumként könyvelhetem el azt, hogy új igazolásainknak is köszönhetően összeállt a keretünk. Hiszen a héten már 16–18 fővel(!) edzettünk, ami önmagában véve is több, mint ideális. Csak bízom benne, hogy hétről hétre jobbak és frissebbek leszünk, amit majd remélhetőleg az eredményeink is igazolnak.


KFC – Bölcske SE 2–1 (1–1)
Vezette: Vén K. (Tóth I.)
Kalocsa: Vatai – Vuits A., Rideg, Knap, Szabó – Tóth L. – Sümegi, Dostyicza, Farkas Sz., Nébl M. – Follárdt.
Játékos-edző: Kohány Balázs.
Csere: Nasz, Farkas Z., Matos M., Matos B., Balogh F., Kohány B.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Folytatás július 25-én, szombat délelőtt ismét hazai pályán, amikor majd a Gerjen gárdája érkezik hozzánk.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 08. 09., 07:48
Szombaton már kora reggel megkezdődött a falunap rendezvénysora a sokéves hagyományokkal rendelkező horgászversennyel, majd sportprogrammal folytatódott a műsor. Délután három órakor a falunap ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott Katona György polgármester. A napot retro buli zárta, a hajnali kifulladásig.
2022. 08. 07., 08:20
Már 850 ezer hektárt érint az aszálykár az országban, az előrejelzések szerint az idén az őszi búza termésátlaga nem éri hektáronként a négy tonnát, de a korábbi éveknél alacsonyabb lesz az őszi árpa, a rozs, vagy a tritikálé termésátlaga is.
2022-08-04 18:27:00
A 61-es főúton, Pincehely belterületén ma, augusztus 4-én dél körül autó gázolt gyalogost. Az elgázolt nő a helyszínen életét vesztette.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 08. 10., 13:03
A pályázat megvalósítására 3,347 milliárd forint vissza nem térítendő, 100% intenzitású támogatást biztosítanak. Még >>>
2022. 08. 09., 17:41
A vádlott a sértett egy fa szerszámnyéllel kitartóan, testszerte ütlegelte, aminek következtében a férfi a helyszínen életét vesztette. Még >>>
2022. 08. 09., 10:01
A Készenléti Rendőrség toborzói a jánoshalmi térségben élőknek tartottak tájékoztatót. Még >>>
2022. 08. 08., 17:46
Nagy területen lángra kapott a száraz fű Kecskemét külterületén. Még >>>
2022. 08. 08., 16:35
A célok között szerepel az ittas vezetők kiszűrése. Még >>>
2022. 08. 08., 13:50
Dr. Temesvári Péter 2018 májusától a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal jegyzője volt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés