2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Eredményes bajnoki főpróbát tartottak

Tamás Ferenc  |  2023. 03. 02., 10:23

Február 25-én, szombaton délután hazai környezetben – a Molnár Ferenc Sport-és Szabadidőközpont „nagyműhelyében” – játszotta a tavaszi rajtra hangolódás utolsó felmérőjét a Kohány Balázs edzette Kalocsai FC gárdája, ahol ellenfele az egy bajnoki osztállyal lejjebb szereplő Dusnok KSE együttese volt.

Szokták volt mondani, hogy mire kimondta az ellenfél az „éljen éljent”, addigra már vezetett is a Kalocsa. Történt ugyanis, hogy szellőléptű támadónk, Farkas Zalán egy megugrása után leszakította őrzőjét, majd a kiinduló hálóőrt is becsapva a vendégek kapujába lőtte a labdát (1-0). Rá bő öt percre Matos Martin másolta le unokatestvére találatát, egy hasonlóan szép gól után (2-0). A vendégek bizonyára bennmaradtak az öltözőben, vagy még nem ébredtek fel Csipkerózsika álmukból, de tény az, hogy erőtlenül szétszórt, dekoncentrált játékot produkált ekkor a Sáfrán Ferenc edzette együttes. Azért szép lassan magára talált a vendég – labdabirtoklásban és támadásépítésben is felnőttek a házigazdákhoz-, de Varga Sanyi kapujára nem jelentettek veszélyt az első játékrész során.

A fordulás után három helyen is megváltoztatta csapatát Kohány mester – Vargát Vatai váltotta a kapunkban, míg legjött Romsics Peti és Monori Martin is, akik helyén Lakatos-Lengyel Marci és Bányai Edvin játszott tovább. A meccs ezen harmadában aztán a mieink ziccerek sorát kezdték elpuskázni – Bányai kapufát lőtt, majd ajtó-ablak helyzetben is hibázott, Kohány Gábor fejese az ötösről gólt érdemelt volna, majd kiharcolt egy büntetőt, de inkább kettőt, ám a spori csak egyiket látta annak, amelyet Tóth Levi az őrültek higgadtságával értékesített (3-0). Ezzel a KFC szerelvénye már a harmadik vágányra állt, amely hűen tükrözte a két csapat közti különbséget.

A lefújásig aztán a többet kezdeményező és több helyzetet kialakító mieink domináltak a mérkőzésen, míg Vatai kapuja csak elvétve került célkeresztbe a vendégek részéről. A Kalocsa ezzel eredményes bajnoki főpróbát tartott a jövő szombati hartai fellépése előtt, ahol a hazaiaknak lesz majd törleszteni valójuk, hiszen 2-1-re kikaptak a halasztott kalocsai november végi fellépésük során.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Remélhetőleg tudja minden kalocsai szurkoló és játékos, hogy csapatunknak csak akkor van igazi sansza a sikerre, ha minden egyes játékosunk akaratos mentalitásban, amolyan Rideg Laci módon teszi 90 percen át a dolgát.

Kalocsai FC – Dusnok KSE 3-0 (2-0)
Vezette: Mindszenti Lukács
Kalocsa: Varga S.-Busa D., Rideg L., Rábóczki R., Tamás Z.-Tóth L., Romsics P.-Farkas Z., Farkas Sz., Matos M.-Monori M.
Edző: Kohány Balázs
Csere: Vatai A., Lakatos-Lengyel M., Bányai E., Kohány G., Tapolcsányi D., Vass L., Tóth Z.
Gólszerző: Farkas Zalán, Matos Martin, Tóth Levente

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK