A Kalocsai Futball Club elnöksége portálunkhoz eljuttatott alábbi soraival hívja és várja szurkolóit a bajnoki szezon utolsó, szombati mérkőzéseire. A felnőtt csapat tagjai már egészen biztosan a meccsek után veszik át bronzérmeiket, míg ifi csapatunk dobogós helyezése csak holnap fog eldőlni. A belépés ingyenes lesz, jöjjenek el minél többen, és biztassuk együtt a fiúkat!
Évadzáró rangadó!
A Kalocsai Futball Club csapata és elnöksége ezúton is szeretettel vár mindenkit a szombaton 14.45 órától kezdődő U19-es ifjúsági mérkőzésre, ahol szintén nem kisebb a tét, mint a dobogó harmadik fokának a megszerzése.
Ezt követően 17 órától a felnőtt csapatunk pedig megpróbálja majd az utolsó előtti fordulóig bajnoki álmokat szövögető, de végül is ezüstérmes Duna Aszfalt Tiszakécske VSE csapatát térdre kényszeríteni, amelyet az egykori váci és ferencvárosi válogatott, Nyilas Elek dirigál.
A KFC tehát igazi örömünneppel szeretné befejezni a bajnokságot, és a meccs végén átvenni a jól kiérdemelt bronzérmet, amelynek átadására felkértük városunk polgármesterét, dr. Bálint József Miklóst. Ekkor és itt szeretnénk személyén keresztül is megköszönni a város segítségét és támogatását, hiszen ezek hiányában a mi klubunk sem tudna létezni.
Az elnökség úgy döntött, hogy a csapat mellett végig kitartó szurkolókat pedig úgy kívánja megtisztelni, hogy a rangadón nem lesz belépődíj, hogy minél nagyobb számban tudjunk majd közösen örülni az éremátadónak.
Ezúton is hívjuk és várjuk mindazokat is a gyönyörűen felújított pályánkra, akik nem látogatták eddigi meccseinket. Tesszük ezt azzal a szándékkal, hogy ismerjék meg focistáinkat, akik megérdemlik, hogy minél több néző szurkoljon nekik.
Meglepetéssel is készültünk erre a hétvégére. Egykori kalocsai focistánk, Tóth Dani segítségével elkészítettünk egy csodaszép csapatfotót, amelyet a Dodoprint nyomtatott ki részünkre. A fotót a bejáratoknál és a büfében lehet majd megvásárolni.
A KFC elnöksége