2025. 12. 05. péntek
Vilma
: 382 Ft   : 328 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Fortuna nem szeret bennünket – Három percen múlott a kalocsai álom

Fortuna nem szeret bennünket – Három percen múlott a kalocsai álom
Tamás Ferenc  |  2018. 05. 03., 17:15

A március 11-i, XVI. fordulóból a pálya használhatatlansága miatt elhalasztott játéknapot pótolták a mérkőző felek május 1-jén kedden, ahol az ezüstérem-várományos hazaiak a sérülésektől sújtott Kalocsa csapatát fogadták. A hozzáértő szurkolók egyértelmű hazai győzelmet prognosztizáltak, míg a KFC-szimpatizáns optimisták azért a „labda kerek” szlogent emlegették.

A 90 perc során aztán kiderült, hogy majdnem mindkét félnek igaza lett, hiszen

a 87. percig pontszerzésre állt a Kalocsa a „jankováci marakodóban”,

ám Fortuna ezúttal is elpártolt tőlünk és a hazaiak örülhettek a hajrában, amikor is két gólt szereztek.

Az ősszel a Nenad-legénység igencsak „alázott” bennünket, amikor már 6–0-ra is vezettünk ellenünk (a vége 2–6 lett – A szerk.), amely a KFC hazai meccseléseinek egyik legnagyobb pofonja volt. Ennek tükrében

félve engedtük a fiúkat Jankovácra,

hiszen mindenki számára köztudott volt, hogy otthonukban a szerb légiósokkal megtűzdelt hazaiak bárkit képesek legyőzni. Nem történt tehát csoda a május elsejei halasztott találkozón Jánoshalmán: nem borult a papírforma, nem szereztünk váratlan győzelmet az önmagát talán joggal favorizáló, ezüstéremre pályázó hazaiak ellen, ám majdnem megvalósult a kalocsai álom.

A 87. percig ugyanis 0–0-ra állt a mérkőzés, amikor a kapujából Zrínyiként kirohanó Hegedűs a 16-osunk sarkánál szabálytalankodott. Tizenegyes! A büntetőt Stojanovic értékesítette (1–0), majd a minden mindegy alapon kitámadó KFC a 93. percben beleszaladt a feltartott késbe és Farkas révén az ellenfél ismét büntetett (2–0).

Jánoshalma – KFC 2–0 (0–0)
200 néző, vezette: Antal P.
Kalocsa: Hegedűs – Busa, Szabó, Nasz, Zorván M. –Kollár – Kiss, Mátyás (Rábóczki), Vass (Pandúr), Dostyicza, Follárdt.
Edző: Kohány Balázs.

Ifjúsági eredmény: 4–2 a vendég KFC javára.
Gólszerző: Torják Erik 2, Farkas Zalán, Markó Renátó.

Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-12-03 10:09:52
A korábban a város nyugati peremén, ma már az azon túl nyílt Eper utca és a „gyümölcs-utcák” városrésze közti, tavakkal és zöldfelületekkel tarkított terület elnevezésére várja a javaslatokat a kalocsai önkormányzat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 12. 05., 12:58
December 5-én azokat ünnepeljük, akik önzetlen munkájukkal, szabadidejüket feláldozva tesznek a közösségért, és akik nélkül a magyarországi szervezett mentés sem jöhetett volna létre. Még >>>
2025. 12. 05., 10:47
Minden évben december 5-én a világ azokat ünnepli, akik láthatatlanul, sokszor ellenszolgáltatás nélkül, mégis hatalmas hatással dolgoznak a társadalom javára: az önkénteseket. Még >>>
2025. 12. 04., 12:50
Fegyveres fenyegetés miatt értesítették a rendőröket Kalocsán december 3-án, miután egy idős férfi játékpisztollyal ijesztett rá egy üzletvezetőre. A vita egy elmaradt fizetés körüli félreértésből indult. Még >>>
2025. 12. 04., 11:59
A karácsonyi bevásárlások időszaka sajnos nemcsak az ünnepi készülődést hozza el, hanem a bűnözők aktivitása is megnövekszik. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság fontos figyelmeztetést tett közzé, hogy senki ünnepét ne árnyékolja be kellemetlen meglepetés. Még >>>
2025. 12. 03., 13:30
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság összesítést tett közzé az elmúlt hét közlekedésbiztonsági eseményeiről: közel kilencszáz gyorshajtót rögzítettek, 55 baleset történt, és több mint húsz ittas vezetőt szűrtek ki. Még >>>
2025. 12. 02., 14:15
Egy ellopott autó miatt indult nyomozás vezetett el ahhoz a két férfihoz, akik közül az idősebb közel tucatnyi gépkocsifeltöréssel is gyanúsítható. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK