2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Keceli öröm, kalocsai bánat

Tamás Ferenc  |  2021. 04. 13., 12:36

A Bács megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság XXIII. fordulójának mérkőzéseit játszották az előző hétvégén, ahol a dobogóra aspiráló Kalocsa a jó szériát elkapó keceliek otthonában vendégszerepelt.

A Kecel ugyanis zsinórban három győzelme után fogadta a Kalocsát – Szabadszállás, Lajosmizse, Kiskőrös –, míg a vendégek két találkozóját is elhalasztották a járványhelyzet miatt – Akasztó, Harta –, miközben Félegyházán a hagyományok jegyében veszítettünk a KHTK ellen.

A fentiek miatt is tudtuk, hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a Kecel már idén is bizonyította, hogy egy masszív, rutinos együttes, amelynek a „felfelé” játékában is megvannak a megfelelő emberei.

Az április 10-i, keceli mérkőzés első félideje során aztán a Kalocsa futballozott és irányította a játékot, több helyzetet is kialakítva. Mindeközben a borvárosiaknak szinte momentumuk sem volt a KFC kapuja előtt, sőt meglepően enerváltan mozogtak a pályán, a mieink pedig sorra puskázták el adódó lehetőségeiket.

A második játékrészben aztán a Kecel kapufáig jutott, majd a 39. életévét taposó megyeszerte ismert Sibalin góljával szinte a semmiből vezetést is szerzett (1–0) a 75. percben. Hiába futballozott jobban a vendég, a kimaradt lehetőségek már sejtetni engedték, hogy a mieinknek nem terem majd babér a lefújásig, hiszen kihagyták még a kihagyhatatlant is.

MESTERMÉRLEG:
Kohány Balázs edző: – Nehéz mit nyilatkozni egy ilyen mérkőzés után, mert végig mi domináltunk és irányítottuk a játék menetét, mégis vesztettünk. Ismét ziccerek sorát hagytuk ki, mint Félegyházán. Velünk szemben viszont a hazaiaknak tökéletes volt a helyzetkihasználásuk. Mindössze két alkalommal jutottak el a kapunkig, melyből rúgtak egy kapufát és szereztek egy gólt. Igaz, szerzett gól nélkül nehéz mérkőzést nyerni, ám ez a hazaiaknak sikerült, és ehhez gratulálok nekik.

Forrás: KFC / Facebook


Kecel FC – Kalocsai FC 1–0 (0–0)
Zárt kapus mérkőzés, vezette: Nagy Attila
Kalocsa: Varga – Rideg (Sümegi), Knap, Nasz, Lakatos-Lengyel – Villám, Tóth L. – Farkas Z. (Matos), Dostyicza (Mátyás), Nébl – Follárdt.
Edző: Kohány Balázs.
Gólszerző: Sibalin Dániel (1–0) a 75. percben.

Folytatás április 18-án, vasárnap 17 órai kezdéssel hazai környezetben,

amikor majd a Kiskunhalas gárdáját fogadjuk a tizenharmadik győzelmünk megszerzésének reményében.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK