Augusztus 27-én kaptuk a hírt, miszerint lemondott Kohány Balázs, az Anda Kalocsa FC vezetőedzője. A mester hét évig kormányozta csapata hajóját, ám döntését szakmai és családi okokkal egyaránt magyarázta.
Még 27-én, kedden este bejelentette lemondását Kohány Balázs, az Anda Kalocsa FC vezetőedzője. Ugyanis kiestünk a Magyar Kupa első köréből, amely már a főtáblán zajlott, egy olyan Csongrád vármegyei ellenféllel szemben, amely ugyanúgy megyei I. osztályban szerepelt, mint a mieink. Ám a mesternél az verte ki igazán a biztosítékot, hogy az újonc Solt is leiskolázott bennünket a bajnoki nyitányon 3-0 arányban. Mint megtudtuk, lépésének szakmai és magánéleti okai egyaránt vannak, mivel neje gyermekáldás előtt áll és pát héten belül megszületik a kislányuk is. A családi béke mindennél fontosabb számára, és a gyermek születését mindennél és mindenkinek fontosabbnak tartja a volt edző.
Természetesen a továbbiakban felajánlottam a vezetőségnek, hogy ahol csak lehet, segítem a csapatot, ám azt is tudja, hogy életének egy olyan szakasza következik, amelyben nem a futball élvezi majd a legfőbb prioritást.”- mondta portálunknak Kohány Balázs.
A vezetőség – elfogadva lemondását – ideiglenesen Nádasdi Gergő pályaedzőt bízta meg a csapat irányításával és ő viszi őket mindaddig, amíg nem találnak olyan jelöltet, akit a legalkalmasabbnak találnak az Anda Kalocsa FC vezetésére.