Vészesen fogy az idő csapatunk bajnoki rajtjáig, ám a Kalocsai FC jelen állapotban arra sem volt képes, hogy a Márton-tanítványok bajnoki főpróbát tartsanak július utolsó vasárnapján Tolnán, mivel szó szerint nem maradtunk tizenegyen!
Éppen ezért a hamleti kérdés a cikk címében is, hiszen most már ez foglalkoztatja hetek óta a klub mellett jóban-rosszban kitartó játékosainkat, az edzőt és az elnökséget, no meg a csapat törzsszurkolóit.
Bár kiszélesedett volna ez az aggodalom a város sportszerető közvéleménye körében, vagy az önkormányzati ülés plénuma lelkületében is…
Az is megérne azonban egy misét, hogy mi lehet az oka annak, hogy a segíteni akarás legapróbb jelét sem tanúsítják irányukba az önkormányzaton kívül a máskor azért sokkal bőkezűbb kalocsai üzemek és vállalatok, nagyvállalkozók?
Természetesen a tollforgató ezt inkább költői kérdésként önmagának fogalmazza meg, nem pedig számonkérés gyanánt, hiszen ahhoz nincs és nem is lehet erkölcsi alapja. Azért a klub tradíciói, a kalocsai foci régiót már fél évszázada uraló hegemóniája és a város a maga történelmi és gazdasági hagyományaival nem keveset nyom a latba a mérleg egyik serpenyőjében, de úgy látszik a közöny és az elfordulás, a máskor mentőövet dobók közömbössége most mindezeket felülírja.
Ha mindez bekövetkezik, annak következményei felmérhetetlenek lesznek a klub jövőjét illetően anyagi és erkölcsi szempontból egyaránt, az „ezerfejű Cézár” – a szurkolótábor elmaradó vasárnaponkénti szórakoztatásáról már nem is beszélve. És akkor a mindig példaértékű kalocsai utánpótlás nevelésről már szót sem ejtettünk, akiket most kimondva vagy kimondatlanul, de sújt majd a kalocsai foci leamortizálása.
Éppen ezekben a napokban lezajlott vizes világbajnokság is rávilágított arra, hogy a sport, esetünkben a futball azért
még a mi szintünkön is több egy egyszerű időtöltésnél.
Ha akarjuk, ha nem, olyan közhangulat-formáló erő, amely erősítheti vagy akár megszüntetésével gyengítheti is a jó értelemben vett lokálpatriotizmust.
És ez nem a városi önkormányzatnak adresszált üzenet volt, hiszen országosan sem tudunk példát mondani arra, hogy csak az önkormányzat finanszírozzon egy labdarúgóklubot, hanem a támogatások többsége inkább a gazdasági élet szereplőinek szponzori jóakaratán, a labdarúgást szerető helyi polgáraink összefogásán alapszik.
Nos, ez az életérzésünk roggyant meg az idei nyár során, hiszen aki a sporthoz közel áll, az tudja, hogy akár a néptánc, a közösségi művészeti csoportok nagy családja, ugyanúgy
a futball is egy város önkifejezési formája, hozzáadott értékével gyarapítja a település jó hírét, egy ezeréves város arculatát.