Október 31-én, szerdán hosszú idő után ismét „kupaünnep” lesz Kalocsán, hiszen csapatunk a KFC a Siófok NBII-es gárdáját fogadja a Magyar Kupa 7. fordulójában, ahol a tét már a legjobb 32 csapat közé kerülése lesz az idei kiírásban.
Legutoljára 26 éve esett meg Kalocsa labdarúgásában, hogy az akkor szárnyaló KFC az országos körben előbb a Pataki Tamás edzette SZEOL társulatát búcsúztatta (4–0) a 64 közé jutásért, majd a BKV Előre gárdája is fűbe harapott, és ezzel már a 32 között voltak a Molnár Ferenc edzette mieink.
Ezt követte 1992 novemberében az akkori NBI-es élcsapat, az MTK vendégszereplése Kalocsán,
ahol már a legjobb 16-ba jutásért játszhattak Evanicsék. A végeredmény aztán 10–1 lett a fővárosiak javára, de azok a srácok akkor KFC színekben örökre beírták nevüket Kalocsa futballtörténetébe.
Nos, mintegy negyedszázad után ismét futballünnepre készülhet az 1991-ben alapított Kalocsai Futball Club formálódó fiatal csapata, amikor október 31-én, szerdán „ebédidőben” (12:30 órától)
a Balaton fővárosának NB II-es együttesét, a BFC Siófok gárdáját fogadják
majd egy tisztes helytállás reményében. De mivel a labda kerek, és a vendégek a másodosztályban is a hátsó régióban vitézkednek, így ezért engedtessék meg e sportjegyzet írójának, hogy
legalább az esély halovány fényét megcsillantsa mindannyiunk előtt.
Még akkor is, ha az talán nem is az alagút vége, hanem a szembejövő vonaté…
Jöjjön tehát minden futballbarát, buzdítsuk együtt a Kalocsát,
mert a Kohány-legénység megérdemli, hogy tizenkettedik játékosként ott segítse őket törzsközönségük is ezen a bizonyára minden focirajongónak emlékezetes kupaszerdán a Városi sportcentrum „nagyműhelyében”.