2026. 02. 11. szerda
Bertold, Marietta
: 377 Ft   : 317 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Már a mérkőzés előtt kiderült: „ez” a Bácsalmás nem „az” a Bácsalmás

Tamás Ferenc  |  2019. 03. 27., 20:32

A tavaszra igencsak megerősített délvidéki alakulat nem titkoltan a kiesés elkerüléséért indul csatába minden egyes bajnokiján, így volt ez március 23-án, szombaton is, amikor a Kalocsa az észak bácskai katlanban hadakozott ellenfelével.

A 2018/19-es bajnokság augusztusi hazai nyitányán a mieink 2–1-re győzték le az akkor még Vanó Sándor vezette „almásiakat” Follárdt Zolkó két mesteri találatával, utána pedig mi elindultunk a tabellán felfelé, míg a Bácsalmás megkezdte vesszőfutását.

Három eddigi bajnokiján hét pontot szerzett a Kohány-bandérium.
bővebben ...

Az akkori keretükből aztán a télen többen is eligazoltak, ám

érkeztek hozzájuk újak is, akikkel a bennmaradásukat kívánják megoldani.

Nos, ez az új összetételű társaság a tavasszal már 4–0-ra kiütötte a szintén kiesés elől menekülő Kelebiát, míg a dobogóra hajtó Akasztóval és most velünk a Kalocsával is 0–0-s döntetlent játszott.

Az, hogy tavasszal még veretlenek, egyben azt is jelzi, hogy „ez a Bácsalmás már nem „az” a Bácsalmás, amellyel az ősszel találkoztunk.

Igazolta ezt az eredmény is, hiszen nem titkoltan három pontért jöttünk, de csak egyet sikerült szereznünk, ám azt is nagy csatában.

MESTERMÉRLEG:
Kohány Balázs edző:
– Azt tudtuk, hogy ellenfelünk a télen öt-hat emberrel is erősített, amit megtapasztalhattunk a mérkőzés során. Egy igazán hajtós és rakkolós, férfias focit játszó ellenféllel kellett megküzdenünk, akik számunkra kellemetlen stílusban küzdöttek, egyszerűen nem tudtunk velük szemben kibontakozni. Az ellenfél harcmodora mellett azt is meg kell említenem, hogy nagyon bízom abban, hogy egyszer majd Kalocsán is így fogják fújni a hazai pályát, mint ahogy a spori tette azt a 90 perc során.

Bácsalmás – Kalocsai FC 0–0
200 néző, vezette: Tóth R.
Kalocsa: HegedűsSzabó (Busa), Pandúr, Nasz, MelcherMatos, Dostyicza (Lakatos-Lengyel), Márkus (Kollár), Salacz (Rábóczki) – Follárdt (Vuits A.), Vuits V.
Edző: Kohány Balázs.

Ifjúsági eredmény: 3–0 a vendég KFC javára.
Gólszerző: Matos Balázs, Bányai Edvin, Markó Renátó.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 08., 15:00
A Paks II. atomerőmű a csütörtöki első betonöntéssel immár hivatalosan is épülő atomerőmű státuszt nyert. Az új erőmű nemzetközi együttműködésben, sok magyar beszállítóval épül. Az alkalomra szervezett ünnepség felszólalóinak gondolatait közvetítő cikkünkben Szijjártó Péter többek közt kifejti: a Paks II. projekt a garancia a rezsicsökkentés fenntartására.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 10., 10:39
Az elmúlt héten 992 gyorshajtót regisztráltak Bács-Kiskun vármegyében. A szabályszegők legalább 50 ezer forintos bírságra számíthatnak, a maximálisan kiszabható összeg pedig elérheti a 468 ezer forintot. Még >>>
2026. 02. 09., 12:35
Baleset történt Baja külterületén egy személyautó az út menti árokba sodródott az 511-es főúton, a Kaszás utcánál. A helyszínre tűzoltók és mentők is érkeztek, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Még >>>
2026. 02. 09., 11:36
Felhős, sokszor borult idővel kezdődik a hét, és a következő napokban is változékony, gyakran csapadékos időjárásra kell készülni. Még >>>
2026. 02. 09., 10:16
Rendszeres kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt csaptak le a rendőrök egy 29 éves madarasi férfira. A díler elfogásával egy több hónapja zajló illegális tevékenység ért véget. Még >>>
2026. 02. 09., 08:14
Egy rutinellenőrzés során bukott le az az 52 éves Bács-Kiskun vármegyei férfi, aki garázsában jelentős mennyiségű illegális dohányterméket és kábítószergyanús anyagot tárolt. Még >>>
2026. 02. 08., 12:34
Egy hétig fokozott rendőrségi jelenlétre számíthatnak a közlekedők Magyarország útjain. Az akció célja az ittas és bódult járművezetők kiszűrése, valamint a balesetek megelőzése. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK