Odaadóan készülnek a tavaszra hangolódás jegyében

A nehézségek ellenére – továbbra sincs tisztálkodási lehetőség, fűtés az öltözőben-, a csapat lassan már túl van a felkészülés első hónapján, sőt, lejátszotta már első edzőmérkőzését is, amelyet Vadkerten 3-2-re elveszített a Kohány bandérium. Talán az időjárás is kegyesebb volt a vártnál hozzánk, ám februárba lépve még senki sem tudja megmondani, hogy mi vár ránk a „sokévi átlag” alapján.

A bizonytalanság oka lehet az is, hogy a téli átigazolási időszak végén még a klub vezetői sem tudnának határozott választ adni arra a kérdésre, hogy egyáltalán tárgyaltunk-e valakivel az erősítésről?
Igaz, vagy fél tucat „Méhecskés” fiatal érkezett hozzánk az utánpótlás mezőnyből, ám ők még egyáltalán nem kiforrott, a felnőtt mezőnybe is azonnal bevehető játékosok. Szerencsére nem is gyengültünk, ugyanis a korábbi évekkel szemben távozónk sincs az idei télen. Ugyan, Kerekes Krisztián sérülés miatti kidőlése érzékenyen érint bennünket, vele egy igazán nyerő típusú játékossal lett kevesebb a klub. Korábban a vezetőink ugyan elkeseredetten panaszolták, hogy átigazolási tárgyalásaik sorra zátonyra futottak, de legalább tárgyalásban álltak. Vagy talán azért, mert akkor volt még mit ígérniük? Abban az időben még tudható volt az is, hogy éppen ki mondott nemet a hívó szóra, ám mostanság csak végtelen csend honol a csapat körül. A megszorítások- legalábbis nálunk-, egyre gyorsabban begyűrűznek a felkészülés hétköznapjaiba, ám akkora a csend a csapat körül, amely szinte fáj a törzsszurkolóknak. De lehet, hogy nincs is olyan ambiciózus egyén a vezetés körében, aki egyáltalán érdemben ígérni tudna bármit is egy „aranylábúnak”. Igaz, a meglévők így is lelkiismeretesen edzenek, mindenki szó nélkül teszi a dolgát az egyre nehezedő hétköznapok sokaságában – fűtés, melegvíz, mosatás hiányában is.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Csak sajnálni tudjuk Kohány edzőt, hogy képes kemény munkát vezényelni az ifistákkal megtűzdelt keretnek, pedig aki a dolgos edzésnapok végén szemtanúként már látta a holtfáradt, esőtől és izzadságtól csapzott, a hidegtől pirosra csípett arcú fiúkat, az megemeli a kalapját lelkesedésük és töretlen akaratuk előtt. És akkor még azt is elvárhatjuk a szakvezetőtől, hogy legyen derűlátó a tavaszt illetően, pedig egyre több csalódás éri a felkészülés időszakában. Nem véletlenül hangoztatjuk egyre többször mostanában, hogy

a KFC számára fennállása legnehezebb tavaszi szezonja következik.

Pedig ezek a fiúk megérdemelnék, hogy segítő kezet nyújtsunk feléjük még a megszorítások példátlan nehéz időszakában is.

Talán az utóbbi években tőlünk távozók nagy létszámában is az a fránya pénztelenség játszotta a főszerepet? A pénz, amelynek ez a klub sosem volt bőviben, a pénz, amelynek hiánya időről-időre olyan lehetetlen helyzeteket teremt. Megérezték a pénz szagát ugyan a játékosaink is, amiért nincs okunk bántani őket. Legtöbbjük számára a foci ugyanis életük olyan lehetősége, hogy az érte kapott pénz elérhetővé tesz számukra bizonyos álmokat: kocsit, utazást, könnyebb életet. S mindezzel szemben mi csak olyan „prózai”, avítt dolgokat állíthatunk, mint klubhűség, lokálpatriotizmus, no meg munka és elfoglaltság rogyásig.
Ezért becsüljük tehát meg azokat, akik mindent feláldoznak az edzésnapok során a KFC színekért, a klubért, a szurkolókért!
Legalább őket még fűti a játékszeretet, nem mint az öltözőt tépázó szelek a jéghideg épületet…