2024. 10. 12. szombat
Miksa
: 401 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Remekül szolgálta a meccs a felkészülést

Tamás Ferenc  |  2024. 02. 14., 12:30

Változatos, gólokban gazdag, közönségszórakoztató találkozón, győzelemmel felérő döntetlent játszott az Anda Kalocsa FC csapata harmadik felkészülési tesztjén február 10-én, szombaton délelőtt, főleg a második játékrészben nyújtott teljesítménye alapján.

Nem történt csoda ezen a napon Kalocsán: talán még a papírformát sem sikerült felborítanunk a Tolna vármegyei első osztályú labdarúgó-együttes, a Bölcske gárdája ellen, igaz, végre lüktető játékot produkált az Anda csapata, főleg a második játékrészben mutatott teljesítményével. 

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Pedig még mindig tele vagyunk sérültekkel és maródiakkal, ám szerencsére ezúttal a KFC-nél nem kételyek között indul az „erőltetett menet”, ugyanis a zuhanyhíradó szerint megvannak a csapat működéséhez elengedhetetlenül szükséges feltételek, azaz biztosított minden szegmens, ami a nyugodt munkavégzéshez szükséges. Talán csupán egy kellemetlen hírrel szolgálhatunk: Varga Stefano- aki korábban Géderlakon játszott, majd Bajáról igazolt az Anda csapatába -, higanymozgású befejező csatárunk még nem látogatott eddig egyetlen edzésünket sem. De ugyanígy hiányzik a „Kis Cola” szellőléptű szárnyalása vagy Matos Martin száguldozása a széleken, „rongylábú virtuozitásáról” már nem is beszélve. 

Ami önbizalmat kell, hogy adjon fiainknak, az a becsületesen végigdolgozott felkészülési időszak és annak a „sosem látott” edzéslátogatottsága. Az edzőmeccsek eddigi tapasztalatai számos tanulságot hoztak Kohány edző számára.
A formába hozás heteit éljük, csak bízhatunk abban, hogy legközelebb is egy olyan „élesített” Kalocsa fut majd ki a pályára a Kiskőrös ellenében, mint ma a csapatunk a bölcskeiek ellen, a találkozó második félidejében. Jó példa lehet erre Rideg Laci, Tamás Beni, Székely Ödön, vagy a Tóth testvérek.

A találkozó során a Bölcske ellen elért négy gólunk rövid története a mérkőzés második félidejében:
A II. félidő elején Tóth „Levi” szlalomozott át az ellenfél védőin, majd szabálytalanul felborították. Tizenegyes! A büntetőt testvére, Kristóf értékesítette (1-0). 
Percekre rá, kapusunkat Vatait az ötös környékén szabálytalanul akadályozták a labda megszerzésében. A lecsorgó labdát aztán a vendégek támadója a kapunkba passzolta (1-1). 
Védelmünk jobb oldalán szép akció végén mögénk kerültek, a beadást még Varga kapus még közbevetődve kitenyerelte, ám a Bölcske támadója közelről a hálónkba passzolta a labdát (1-2). Szerencsére gyorsan egyenlítettünk, amikor Tóth Kristóf a vendégek kapujába gyötörte a labdát (2-2). Majd a vendégek szinte a semmiből ismét előnyhöz jutottak (2-3), majd oktatófilmbe illő támadásunk végén Székely Ödön szépen helyezett gólt ért el (3-3). Az egalizálásunk után a frissen beállt Nádasdi Gergő góljával már nálunk volt az előny (4-3), amit a befejezés előtti percekben az ellenfél egy szép beadás utáni még szebb fejesből a vendégek pontot mentettek (4-4).

Anda Kalocsa FC – Bölcske SE 4-4 (0-0)
50 néző, vezette: Tóth István
Kalocsa: Vatai A. (Varga S.) (Rőthy Sz.) – Török M. (Katus Z.), Rideg L., Tamás B., Vass Z. (Rábóczki R.) – Tóth L., Székely Ö. (Nádasdi G.) – Bányai E., Tóth K. (Polyák K.), Szabadi Á. – Monori M. (Nagy Sz.)
Edző: Kohány Balázs
Gólszerzőink: Tóth Kristóf 2, Székely Ödön, Nádasdi Gergő.

FOLYTATÁS FEBRUÁR 17-ÉN, PAKSON A PAKS ASE II. CSAPATA ELLEN,

amely a Kohány bandérium bajnoki főpróbája is lesz egyben.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024. 10. 09., 13:22
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK