2021. 12. 07. kedd
Ambrus
: 366 Ft   : 324 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Újra edzésbe állt a Kalocsai FC csapata

Tamás Ferenc  |  2020. 12. 31., 10:50

Már december 28-án, hétfőn megkezdte a felkészülést a Kalocsai Futball Club felnőtt megyei első osztályú együttese. Január 30-án, szombaton ugyanis már éles ütközetet vívnak a megyeszékhelyen a Kecskeméti LC gárdájával, hogy pótolják a járványügyi intézkedések miatt a november közepéről elhalasztott bajnoki találkozójukat.

Már a két ünnep között edzésbe álltak az őszi sikerszériát produkáló Kohány tanítványok a Városi Sportcentrum műfüves arénájában, hogy megkezdjék a tavaszra hangolódást, mert szeretnének megfelelő edzettségi állapotba kerülni a KLC elleni „hatpontos” összecsapásra. Jó hír a szurkolóknak, de a csapattársaknak is, hogy a maródiak közül Salacz és Matos Martin is felépült, igaz, Vuits Attila még továbbra is sérüléssel bajlódik. További örömhír még, hogy senki nem kíván eligazolni a gárdából, így, a KFC játékoskerete a következő: Varga Sándor, Vatai Adrián (kapusok), Szabó Valentin, Rideg László, Knap Tamás, Nasz Balázs, Vuits Attila, Pandúr Tamás, Rábóczki Richárd, Tóth Levente, Lakatos-Lengyel Márton, Kohány Balázs, Sümegi Balázs, Matos Martin, Salacz Attila, Dostyicza Dániel, Mátyás Dániel, Nébl Martin, Farkas Zalán, Follárdt Zoltán, Török Márk (mezőnyjátékosok). Játékos-edző: Kohány Balázs. A 21 fős keretből tizennyolcan is harminc év alattiak, sőt közülük öten még a huszadik életévüket sem töltötték be.


Jó megidézni a Kohány bandérium őszi hadjáratát is: a több, mint bíztató őszi zárásig – november 8-ig –,  a csapat a lejátszott 12 meccséből kilencet is megnyert, egy döntetlenje (Kiskőrös), és két veresége mellett.

Kohány edzőt arra kértük a december 28-i felkészülési rajton, hogy körvonalazza az egy hónapos felkészülésük menetrendjét – hányat edzenek hetente, illetve hány felkészülési találkozót tervez a kecskeméti fellépésig?

–Az óévben csak kettőt edzünk, majd a folytatásban már heti hármat, amelyet megspékelnénk a hétvégeken előkészületi találkozókkal is. Így, már január 9-én, szombaton a Félegyháza gárdájával Soltvadkerten műfüvön szparingolnánk, majd január 16-án, szintén idegenben, Sükösdön vizitálnánk. Ezt követi majd január 23-án, szintén szombaton egy dunaújvárosi fellépésünk, ahol a Bölcske csapatával ütközünk meg ugyancsak műfüvön. Aztán január 30-án, szombaton már a Kecskemét jöhet a tavaszi rajton, ami ugye még az ősz statisztikájához fog tartozni.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 12. 01., 18:59
Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. Egyre többet gondolunk szeretteinkre – és egyre többször érezzük szorítóan rövidnek az adventi készülődésből hátra lévő időt. Ez az időszak arra is szolgál, hogy sorra vegyük, fölkeressük ismerőseinket, barátainkat, jókívánságokkal köszöntve őket az ünnep közeledtével. A szeretet szép kifejeződése a meghitt ünnepen az ajándékozás is – annál nagyobb gondot jelent, hogy kinek mit és hol vegyünk meg. Segítünk!
2021-12-02 09:50:27
Napokon belül több mint kétszáz ajándékcsomagot juttat el gyermekotthonban élő gyerekeknek a Paks II. Zrt. A két új blokk létesítéséért felelős társaság Mittler István kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint idén – ahogy az előző években is – több karitatív akcióhoz csatlakozott. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 07., 18:35
Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy segítsék a Kalocsa Város Önkormányzat Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztályának munkáját a kérdőív kitöltésével. Még >>>
2021. 12. 07., 15:41
A Csajda-kertben épülhet játszótér, a temetőben a kerítés javítására és világításra is jut a forrásból. Még >>>
2021. 12. 07., 10:30
A karácsonyi szezonban ismét karitatív kampányt indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az OMV Hungária: a töltőállomásokon megvásárolható adománykártyákkal lehet támogatni az alapítvány munkáját. Még >>>
2021. 12. 07., 08:41
A hetedik játéknaphoz érkeztünk, lássuk a feladványt! Még >>>
2021. 12. 06., 19:35
Kedves Gyerekek! Bízunk benne, minden kiscsizma megtelt már ma reggelre! Még >>>
2021. 12. 06., 13:34
A több tagcserén is áteső Omega a legnépszerűbb hazai beatzenekarok egyike lett, Kóbor pedig idővel a gitár helyett csak az éneklésre koncentrált. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés